Néhány teendő új munkahelyre kerüléskor

2018.05.15.

Új munkahelyre kerülni mindig izgalmas eleinte. Aztán néhány nap elteltével elkerülhetetlenül olyan dolgokon kezd az ember gondolkodni, mint hogy jól végzi-e a munkáját, vagy azon, hogy zavarja-e a főnökét a kérdéseivel, de az is előfordulhat, hogy azon morfondírozik, jó ötlet volt-e elvállalni ezt a pozíciót egyáltalán?

Súlyos testi sértés Tiszavasváriban

2018.05.15.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 40 éves tiszavasvári lakos ellen. A férfi május 2-án 16 óra körül Tiszavasvári belterületén előzetes szóváltást követően bántalmazta feleségét, aki életveszélyes sérülést szenvedett.

Felújítják a Dadai körmöst

2018.05.15.

Tiszadada Község Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a település központjában kiállított Hoffer körmös traktor felújítás miatt lett elszállítva a nappokban! A település vezetése azt is közölte, hogy  rövidesen üzemkész állapotban kerül majd vissza a megújított helyszínre, ahol továbbra is település egyik ékessége lesz.

Lopott kulccsal ment be a házba Tiszavasváriban

2018.05.15.

A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. József 19 éves tiszavasvári lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. május 13-án lopott kulcs használatával bement egy tiszavasvári családi házba, ahonnan készpénzt és karórát tulajdonított el.

Hulladékszállítás Pünkösdkor

2018.05.15.

A TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2018. május 21. napján (Pünkösd hétfőn), a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik.

Heves zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést

2018.05.15.

Hét megyére, a többi között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére is adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, ugyanis több helyen kialakulhatnak heves zivatarok károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében.

Tovább tartanak nyitva a NAV központi ügyfélszolgálatai

2018.05.15.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal meghosszabbította a budapesti és a megyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatai nyitva tartását május 22-ig, a személyi jövedelemadóról szóló bevallások leadási határidejéig.

Gázszivárgás Tiszadadán

2018.05.15.

Gázszivárgáshoz riasztották a tiszavasvári önkormányzati és a tiszadadai önkéntes tűzoltókat péntek délelőtt egy tiszadadai családi házhoz, a Kossuth utcában, ahol egy tűzhelyre szerelt 11,5 kilogrammos PB gázpalackot nem tudott elzárni a tulajdonos.

Újra közlekedik a komp Tiszalöknél

2018.04.28.

Május 24-től újra üzemel a komp, 6.00-tól sötétedésig igény szerint. Mint arról korábban mi is beszámoltunk tavaly decemberben majdnem elsüllyedt a Tiszatardos és Tiszalök között közlekedő komp. A helyszínre akkor a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot és a szerencsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik megakadályozták, hogy a komp a Tiszába vesszen.

Nem változik a hulladékszállítás rendje

2018.04.25.

Idén a megszokottnál is több hosszú hétvége lesz. A pihenő és munkanapok áthelyezése miatt a szemétszállítás rendjére is érdemes odafigyelni. A TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2018. április 30-án hétfőn és május 1-jén kedden a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik.

[Első]   << Előző    1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12     Következő >>   [Utolsó]