Kiszáradhatnak folyóink

2012.09.05.

   A hetek óta tartó csapadékmentes időjárás nem csak a mezőgazdaságban jelent komoly gondokat. Augusztus második felében kiszáradt a megye belvízi csatornarendszerének csaknem kétharmada. A Tiszán gyakorlatilag megszűnt a hajóközlekedés. A rendkívüli aszály miatt folyóinkon sorra dőlnek meg a „sekélyrekordok”.A Tiszán Tiszabecsnél például tegnap reggel 269 centimétert mértek, ami 7 centivel alacsonyabb az eddigi, 1992-ben mért „mélycsúcsnál”. Tivadarnál a 2000-es negatív rekord dőlt meg (293 cm), ahol kedd reggel 304 centi volt a vízállás, Záhonynál pedig 10 centivel alacsonyabb a Tisza, mint volt 1992-ben.

Újraélesztés Nagycserkesz közelében a 36-os főúton

2012.09.03.

  Mentőbravúr volt a javából, amikor vasárnap délelőtt a 36-os főúton sikeresen újraélesztettek egy idősebb férfit, aki autójával árokba hajtott és fának ütközött. Teljesen lezárták a 36-os főutat vasárnap délelőtt egy súlyos közúti baleset miatt. A helyszíni információ szerint egy Opel Astra tartott Nagycserkesz felől Tiszavasvári irányába. A 35-ös km jelzőtábla előtt pár méterrel az autó áttért a baloldalba, ott gurult a füves padkán, majd amikor a gépkocsi megbillent, egy fának ütközve állt meg.  

Árokba vágódott az alvó sofőrrel a Suzuki Tiszavasvárinál

2012.09.03.

  Kórházba kellett vinni azt a gépkocsivezetőt, aki egy Suzukival vágódott árokba és ott fának ütközött a 36-os főúton Tiszavasvári közelében Az elsődleges információ szerint egy Suzuki haladt egy személlyel Polgár felől Tiszavasvári irányába szombat délután a 36-os főúton. A 20-as km szelvényben egy nyílegyenes szakaszon az autó áttért a bal oldalba, senkivel nem ütközött, majd a padkára hajtva árokba billent és ott egy fának ütközött. A gépkocsivezető megsérült, a mentők kórházba vitték. Az elsődleges feltételezés szerint elalvás miatt veszíthette el uralmát a kiskocsi fölött.A rendőrség eljárás során vizsgálja a körülményeket, a műszaki mentéshez riasztást kaptak a Katasztrófavédelem tiszavasvári tűzoltói. Az anyagi kár több százezer forint.

További jelentős késések a Nyíregyháza – Budapest vonalon

2012.08.29.

Újabb nagy mennyiségű II. világháborús lőszert és egyéb robbanóanyagot találtak a Szajol–Kisújszállás-vasútvonal felújítása során, ezért meghosszabbítják az augusztus 21-től bevezetett vágányzárat – közölte a MÁV hétfőn.A szakaszon korábban augusztus 27-ig rendeltek el vágányzárat a terület lőszermentesítése miatt, mivel a vasúttársaság augusztus 16-i közlése szerint jelentős mennyiségű robbanóanyag került elő. Ezt a vágányzárat most szeptember 2-ig hosszabbítják meg az újabb II. világháborús eszközök felszínre kerülése miatt.

Vízbe fulladt egy táborozó fiú Tiszadobnál

2012.08.21.

A Tisza egyik holtágába fulladt egy 11 éves veresegyházi fiú Tiszadobnál – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Fedor Rita elmondta: a rendőrségre még szombat délután érkezett bejelentés, miszerint a tiszadobi gyermektáborból fürödni menő fiatalok közül nyoma veszett egy fiúnak a folyó holtágában. A főhadnagy tájékoztatása szerint a tiszavasvári rendőrkapitányság járőrei nyomkövető kutyával, valamint a vízi rendészet és a speciális mentők munkatársaival azonnal megkezdték a kutatást. A fiú holttestét este találták meg a búvárok a stég alatt, amelyről a gyermekek a vízbe ugráltak. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Az eddigi adatok szerint a fiú halálát fulladás okozta, az idegenkezűséget kizárták – tette hozzá a szóvivő. Forrás:MRFK Fotó: iIlusztráció

Befejeződött a Zongora Fesztivál Tiszadobon

2012.08.16.

Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Zongora Ünnepe Keleten fesztivált augusztus 8-13. között Tiszadobon. Mára már fogalommá kezd válni ez a szabadtéri komolyzenei hangversenysorozat, egyszer talán meglehet, úgy fogják emlegetni, mint a zongoristák nyári “szigete”. Ezúttal három helyszínen várták a komolyzene iránt érdeklődőket. A koncertek az tiszadobi Andrássy- kastély francia kertjében, a református templomban és a tokaji zsinagógában kerültek megrendezésre.

Kétszáz esztendős a tiszadadai római katolikus templom

2012.08.16.

Bensőséges ünnepség keretében emlékeztek a tiszadadaiak a római katolikus templomuk felszentelésének 200. évfordulójára a napokban. Ez alkalomból főtisztelendő Bosák Nándor Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök tartott hálaadó szentmisét, majd felszentelte az évfordulót megörökítő emléktáblát a templom falán. Püspök atya bérmálás keretében közvetítette a szentlélek ajándékait a bérmálkozók számára.

[Első]   << Előző    109   110   111   112   113   114   115