Csalódott ellenzék (pártvéleméynek a tegnapi eredményről)

2014-04-07 09:07

  Vona Gábor köszönetet mondott a Jobbik szavazóinak, aktivistáinak és szeretteinek is, akik erőt adtak a munkához. Elmondta: a Jobbik sokkal jobb eredményt ért el, mint amit a kutatók jósoltak, számtalan választókerületben legyőzték a baloldalt, azt azonban el kell ismerni, hogy céljukat nem tudták elérni.Vona Gábor hangsúlyozta: nem adják fel, nem hagyják cserben azokat, akik bíztak bennük.

Tudomásul veszi a választási eredményt, de nem gratulál ahhoz a Fidesznek - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője szerint manipulált és aljas a választói rendszer.

Gyurcsány szerint a DK engesztelhetetlen ellenzéke lesz Orbán Viktor rendszerének. Fodor Gábor kijelentette: rossz döntés volt a Fidesz ilyen nagyarányú támogatása. Szabó Tímea úgy vélekedett, nem szabad feladni a célt, hogy Magyarországból egy demokratikus ország legyen.

(Fotók: Barakonyi Szabolcs / Index)

MTI


A rovat további cikkei
  • Takarékok - egységben az erő

      Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról születtek a közelmúltban. Az országban működő 51 takarékszövetkezet egyesüléséből várhatóan 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő szövetkezet jön létre az év végére. A fúziónak köszönhetően hamarosan megalakul a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét teljes mértékben lefedő Tiszántúli Takarékszövetkezet, mely négy szövetkezet (Hajdú, Főnix, Szabolcs és a Kelet) összeolvadásával jöhet létre.Az erről szóló megállapodást a közelmúltben írták alá az érintett takarékszövetkezetek vezetői.

  • Újra termel a vágóhíd

      A hatósági vizsgálat ugyan még tart, de múlt hét hétfő óta újra üzemel és szállít a tiszavasvári húsfeldolgozó üzem, ahol súlyos hiányosságokat találtak a NÉBIH ellenőrei. Mivel pár nap alatt rendbe tették a kifogásolt dolgokat, jogilag nem volt akadálya, hogy újra működjenek - írja a hvg.hu. Közben szerkesztőségünk kiderítette, hogy az augusztus végi hatósági ellenőrzés, és az ott tapasztalt eredmények közzététele a médiában néhány nap csúszással történt. Szerkesztőségünk talált egy 2011-ben készült ksifilmet is, amely vélhetően marketing célokból készült, és az üzem működését mutatja be szerintünk professzionális módon.

  • Razzia az M3-as autópályán

      Fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán az együttműködő hatóságok. Átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést szervezett 2017. szeptember 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.



Közélet »

Újra termel a vágóhíd

  A hatósági vizsgálat ugyan még tart, de múlt hét hétfő óta újra üzemel és szállít a tiszavasvári húsfeldolgozó üzem, ahol súlyos hiányosságokat találtak a NÉBIH ellenőrei. Mivel pár nap alatt rendbe tették a kifogásolt dolgokat, jogilag nem volt akadálya, hogy újra működjenek - írja a hvg.hu. Közben szerkesztőségünk kiderítette, hogy az augusztus végi hatósági ellenőrzés, és az ott tapasztalt eredmények közzététele a médiában néhány nap csúszással történt. Szerkesztőségünk talált egy 2011-ben készült ksifilmet is, amely vélhetően marketing célokból készült, és az üzem működését mutatja be szerintünk professzionális módon.

Kultúra »

Rekord évet zárt a Szentmihályi Gyógyfürdő

  Hivatalosan vasárnapig tartott nyitva a közelmúltban hullámmedencével is bővült Szentmihályi Gyógyfürdő és Strandfürdő Tiszavasváriban, a hétvégi lehűlés miatt azonban gyakorlatilag szombaton zárta a szezont a város strandja. Volosinóczki Béla, a cég ügyvezetője a borús idő ellenére is derűsen újságolta, hogy minden korábbinál sikeresebb, látogatottabb volt az idei nyaruk.


Gazdaság »

Takarékok - egységben az erő

  Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról születtek a közelmúltban. Az országban működő 51 takarékszövetkezet egyesüléséből várhatóan 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő szövetkezet jön létre az év végére. A fúziónak köszönhetően hamarosan megalakul a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét teljes mértékben lefedő Tiszántúli Takarékszövetkezet, mely négy szövetkezet (Hajdú, Főnix, Szabolcs és a Kelet) összeolvadásával jöhet létre.Az erről szóló megállapodást a közelmúltben írták alá az érintett takarékszövetkezetek vezetői.

Sport »

Tanuszoda - Egy karcsapással közelebb

  A Magyar Közlöny 2017. június 2-i számából kiderül: a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében összesen 65 településen épül tanuszoda vagy tornaterem, illetve történik tanterem fejlesztés. A tanuszoda fejlesztések előfeltétele, hogy az érintett önkormányzatok a fejlesztés helyszínéül szolgáló ingatlanokat ingyenesen az állam tulajdonába adják.



Ezt már olvasta?

Razzia az M3-as autópályán

Elolvasom »