A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 21. fordulójának mérkőzéseit rendezték vasárnap. A bajnoki címért folyó küzdelem talán egyik legjobban várt mérkőzését  rendezték  a hétvégén Szakolyban, ahol a listavezető Tiszavavasvári vendégszerepelt. Mirgai László csapata ez első félődőt végig aludta amit a hazaik könyörtelenül ki is használtak és kétgólos előnyt szereztek. A második félidőben aztán szerkezeti változást hajtott végre a bajnokaspiráns, melynek következménye, hogy megfordították a mérkőzést.

Szakoly–Tiszavasvári 2–3 (2–0) Szakoly, 250 néző, v.: Bíró Cs.

Szakoly: Szobonya G. – Kevert S., Szenes I., Kiss A., Fodor T., Csire G. (Máté G.), Kiss I., Palaga P. (Vinai K.), Madzin I., Balogh Zs., Dávid G. (Kiss T.). Edző: Madalina György.Tiszavasvári: Polgári L. – Tályai P. (Szolyka T.), Daru I., Lakatos B., Szilágyi B. (Pethe G.), Bakos T., Szabó M., Nagy I., Nagy D., Szolyka G. (Gyurján R.), Péntek A. Edző: Mirgai László. Gól: Kiss I. Madzin I., illetve Gyurján R., Nagy I., Lakatos B.
Madalina György: – Amelyik csapat hazai pályán kettő nullról megver bennünket, az megérdemli, hogy bajnok legyen.
Mirgai László: – Az első félidőben álmosak voltunk, míg a hazaiak motiváltan kezdtek. Sajnos Madzint csak szemmel követtük, ennek eredménye lett, hogy a Szakoly két gólt szerzett az első félidőben. A második félidőben szerkezeti változást hajtottunk végre, melynek következménye, hogy megfordítottuk a mérkőzést. A hazai csapat méltó ellenfél volt, amelynek sok sikert kívánok, miként az edző kollégámnak!


Fotó:Sipeki Péter /KM


A Nyírerdő-csoport állása:

1. Tiszavasvári 21 19 1 1 95–18 58

2. Szakoly 21 15 3 3 70–27 48

3. Kótaj 21 14 3 4 74–19 45

4. Terem 21 11 4 6 63–47 37

5. Ófehértó 21 10 2 9 38–35 32

6. Levelek 21 9 5 7 38–33 32

7. Nyírtelek 21 9 1 11 46–64 28

8. Napkor 21 8 3 10 35–51 27

9. Rakamaz 21 8 2 11 45–39 26

10. Nyírvasvári 21 7 4 10 31–55 25

11. Újfehértó 21 8 – 13 42–59 24

12. Encsencs 21 7 3 11 45–59 24

13. Nyírpazony 21 7 3 11 30–50 24

14. Nyíribrony 21 7 3 11 34–56 24

15. Apagy 21 6 1 14 32–74 19

16. Nyírlugos 21 3 2 16 30–62 11

Forrás:Szon.hu

A címlapról ajánljuk