Krutilla József megyénk neves pedagógusa és akvarellistája tiszteletére a Tiszavasvári Általános Iskola és a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola április 12-én rendezte meg a III. Krutilla József Országos Akvarellfestő Versenyt Tiszavasváriban.A versenyre az ország különböző pontjairól – Keszthelytől Szegeden, Budapesten át Sárospatakig – 35 iskolából érkeztek képzőművészettel, festészettel foglalkozó tanulók.

Az első fordulóból 455 pályamunka közül a zsűri meghívására120 tanuló került a döntőbe.  A 7-21 éves korosztály hat kategóriába sorolva illusztrálta a zsűri által kiválasztott verseket, és a helyszínen festett több órán keresztül a helyezésekért, valamint a „Nagydíjért”. Különlegessége volt a feladatnak, hogy a zsűri által készített nagyméretű beállítások felhasználásával kellett megoldani a feladatokat a műtermekben. A verseny főszervezője, Rozman Béla művész tanár, a Csontváry Kör vezetője hangsúlyozta, hogy az idei versenyen elsősorban a kreativitás és a fantázia játszotta a főszerepet.


A zsűri tagjai Székhelyi Edit festőművész, Homoródi Éva festőművész és Dr. Szabó Attila Sándor főiskolai docens, képzőművész voltak. A díjazottak számára könyvjutalmat ajánlott fel Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója, aki személyesen is megtisztelte a versenyt.  A versenyt támogatta és jelenlétével is megtisztelte Kocsis Sándor, a Tiszavasvári Tankerület igazgatója.

Forrás:VLAMI
Fotók:Gazdag Tibor

A címlapról ajánljuk