Első alkalommal rendezték meg a Fúvószenekarok Nyíri mezőségi Találkozóját május 1-én Tiszavasváriban. Az esemény apropóját, az idén 20 éves fennállását ünneplő Tiszavasvári Városi Fúvószenekar adta. A fúvószenei élet a településen persze nem csak két évtizede, hanem közel száz éve létezik. Korábban működött a településen levente zenekar,tűzoltó és munkásőr zenekar is. A jelenleg  működő zenekart 1994-ben alapították.

Emellett a városban hosszú évek óta működik a Hankó László Zeneiskola is, amely sok tehetséget "termelt" az utóbbi években a helyi zenekar számára. A Szentmihály téri fedett zenepavilonban színpadon fellépett a demecseri, hajdúböszörményi,  balmazújvárosi  zenekarok mellett a helyi fúvószenekar is.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével a város szülöttje Dohos László nyugállományú ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere, Liszt-díjas karnagy, egyetemi tanár,Tiszavasvári díszpolgára.

A zenei eseménnyel párhuzamosan emlékkiállítás nyílt a helyi fúvószenei élet elmúlt 20 évének legemlékezetesebb pillanataiból fotók, díjak, relikviák bemutatásával, az Ady Endre úti múzeumépület emeleti galériájában.

Forrás:VPM

A címlapról ajánljuk