Hétvégén bajnok lehet a Mirgai csapat

2014-05-21 00:47

  A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 27. fordulójának mérkőzéseit játszották vasárnap.Tiszavasvári csapata  Rakamazra látogatot.Ez a  mérkőzés a korábbi években is nagy érdeklődés mellett zajlott hiszen a két csapat az NB III-ban vagy a megyei I.osztályban is remek csatákat vívott korábban. A mostani győzelemnek azért is van nagy értéke, mert így a jövő héten egy esetleges győzelemmel hazai közönségünk előtt ünnepelheti bajnoki címét a Mirgai csapat.

Rakamaz–Tiszavasvári 0–4 (0–2 )Rakamaz, 100 néző, v.: Vass L.
Rakamaz: Gégény B. – Debróczki A., Hornyai D., Neuzer B., Galambosi Zs., Potornai M., Venczel I., Tóth G. (Glonczi D.), Riczu R., Fedor A., Galambosi G. Edző: Fecsku István.Tiszavasvári: Polgári L. – Pethe G., Daru I., Lakatos B., Nagy D., Szolyka T., Fábri D., Péntek A., Gyurján R., Bakos T., Szabó M. (Szolyka G., Juhász B.). Edző: Mirgai László. Gól: Szabó M. 2, Bakos T., Gyurján R. Kiállítva: Glonczi D. (72. perc), illetve Gyurján R. (89. perc


.Fecsku István: – Gratulálunk a Vasvárinak a bajnoki címhez! Nekünk is volt annyi helyzetünk, mint nekik, de ők kihasználták, mi pedig nem.
Mirgai László: – Nagyon harcosan, motiváltan játszó hazai csapatot sikerült szép gólokkal megvernünk. Ennek a győzelemnek azért is van nagy értéke, mert így a jövő héten egy esetleges győzelemmel hazai közönségünk előtt ünnepelhetjük bajnoki címünk. Már ha lesz tizenegy egészséges játékosom.

 A Nyírerdő-csoport állása:
1. Tiszavasvári 27 24 1 2 111–22 73
2. Szakoly 27 21 3 3 106–32 66
3. Kótaj 27 18 5 4 92–23 59
4. Levelek 27 14 6 7 50–37 48
5. Terem 27 13 6 8 76–66 45
6. Ófehértó 27 11 4 12 45–48 37
7. Rakamaz 27 11 3 13 63–48 36
8. Encsencs 27 10 5 12 57–70 35
9. Nyírtelek 27 10 2 15 57–84 32
10. Napkor 27 9 5 13 45–66 32
11. Nyírvasvári 27 9 5 13 47–78 32
12. Nyíribrony 27 8 6 13 42–68 30
13. Újfehértó 27 9 1 17 55–76 28
14. Apagy 27 7 4 16 46–88 25
15. Nyírpazony 27 7 3 17 35–74

Forrás.sZON


A rovat további cikkei
  • Takarékok - egységben az erő

      Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról születtek a közelmúltban. Az országban működő 51 takarékszövetkezet egyesüléséből várhatóan 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő szövetkezet jön létre az év végére. A fúziónak köszönhetően hamarosan megalakul a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét teljes mértékben lefedő Tiszántúli Takarékszövetkezet, mely négy szövetkezet (Hajdú, Főnix, Szabolcs és a Kelet) összeolvadásával jöhet létre.Az erről szóló megállapodást a közelmúltben írták alá az érintett takarékszövetkezetek vezetői.

  • Újra termel a vágóhíd

      A hatósági vizsgálat ugyan még tart, de múlt hét hétfő óta újra üzemel és szállít a tiszavasvári húsfeldolgozó üzem, ahol súlyos hiányosságokat találtak a NÉBIH ellenőrei. Mivel pár nap alatt rendbe tették a kifogásolt dolgokat, jogilag nem volt akadálya, hogy újra működjenek - írja a hvg.hu. Közben szerkesztőségünk kiderítette, hogy az augusztus végi hatósági ellenőrzés, és az ott tapasztalt eredmények közzététele a médiában néhány nap csúszással történt. Szerkesztőségünk talált egy 2011-ben készült ksifilmet is, amely vélhetően marketing célokból készült, és az üzem működését mutatja be szerintünk professzionális módon.

  • Razzia az M3-as autópályán

      Fokozott közlekedésrendészeti és mélységi migrációs ellenőrzést tartottak az autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán az együttműködő hatóságok. Átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést szervezett 2017. szeptember 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.



Közélet »

Újra termel a vágóhíd

  A hatósági vizsgálat ugyan még tart, de múlt hét hétfő óta újra üzemel és szállít a tiszavasvári húsfeldolgozó üzem, ahol súlyos hiányosságokat találtak a NÉBIH ellenőrei. Mivel pár nap alatt rendbe tették a kifogásolt dolgokat, jogilag nem volt akadálya, hogy újra működjenek - írja a hvg.hu. Közben szerkesztőségünk kiderítette, hogy az augusztus végi hatósági ellenőrzés, és az ott tapasztalt eredmények közzététele a médiában néhány nap csúszással történt. Szerkesztőségünk talált egy 2011-ben készült ksifilmet is, amely vélhetően marketing célokból készült, és az üzem működését mutatja be szerintünk professzionális módon.

Kultúra »

Rekord évet zárt a Szentmihályi Gyógyfürdő

  Hivatalosan vasárnapig tartott nyitva a közelmúltban hullámmedencével is bővült Szentmihályi Gyógyfürdő és Strandfürdő Tiszavasváriban, a hétvégi lehűlés miatt azonban gyakorlatilag szombaton zárta a szezont a város strandja. Volosinóczki Béla, a cég ügyvezetője a borús idő ellenére is derűsen újságolta, hogy minden korábbinál sikeresebb, látogatottabb volt az idei nyaruk.


Gazdaság »

Takarékok - egységben az erő

  Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról születtek a közelmúltban. Az országban működő 51 takarékszövetkezet egyesüléséből várhatóan 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő szövetkezet jön létre az év végére. A fúziónak köszönhetően hamarosan megalakul a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét teljes mértékben lefedő Tiszántúli Takarékszövetkezet, mely négy szövetkezet (Hajdú, Főnix, Szabolcs és a Kelet) összeolvadásával jöhet létre.Az erről szóló megállapodást a közelmúltben írták alá az érintett takarékszövetkezetek vezetői.

Sport »

Tanuszoda - Egy karcsapással közelebb

  A Magyar Közlöny 2017. június 2-i számából kiderül: a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében összesen 65 településen épül tanuszoda vagy tornaterem, illetve történik tanterem fejlesztés. A tanuszoda fejlesztések előfeltétele, hogy az érintett önkormányzatok a fejlesztés helyszínéül szolgáló ingatlanokat ingyenesen az állam tulajdonába adják.



Ezt már olvasta?

Elolvasom »