Jótékonysági Hangverseny a Tiszavasvári Református templomért!

2014-10-03 21:21

  Tiszavasvári Református Egyházközség és a Vasvári Pál Múzeum közös szervezésében a Debreceni Református Kollégium énekkara, a Kántus ad jótékonysági hangversenyt 2014. október 19-én, vasárnap 18 órától a Tiszavasvári Református templomban. A Debreceni Református Kollégium Kántusát 1739-ben alapította Maróthi György, a Kollégium hírneves professzora. Az azóta - kezdetben fiúkórusként, ma már ifjúsági vegyeskarként - folyamatosan működő Kántus fennállásának 275. tanévét tölti.

A debreceni református gimnazistákból és a Református Hittudományi Egyetem hallgatóiból álló Kántust Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy vezényli.



A műemléktemplom története a XIII. századba nyúlik vissza, amikor a mesterségesen emelt dombon kőtemplom épült. Ez az egyhajós francia – román stílusban épült templom, melyet temető vett körül a XVI. században került a kálvini hitre tért egyházközség birtokába. A templom mai alakját – többszöri átépítés után – 1788-89-ben kapta meg. 1791-ben a templomot körülvevő palánkkerítés helyett a hajdú- kor emlékeit idéző, négy sarokbástyával ellátott kőkerítést emelnek, mely azonban védelmi célt sohasem szolgált. A sarokbástyákat (kazamaták) itteni szóhasználat szerint „kása – máté”-nak nevezik.1907-ben két sarokbástyát és a kőkerítés három oldalát lebontják és helyükbe szecessziós vaskerítés kerül.A megmaradt két kazamata, azokat összekötő fal és barokkos kapu máig látoható műemlék.

A hangversenyre a belépés díjtalan! A helyszínen történő felajánlásokat,  adományokat a hangversenyt követően a templom felújítsára építésére fordítják.A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!


A rovat további cikkei
  • Újabb kontroll Tiszavasváriban

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

  • Református (M)érték Hajdúnánáson

      Nem csak a reformáció 500. évfordulója alkalmából marad emlékezetes ez az év a nánási emberek számára. Elhelyezték a református óvoda és a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumának alapkövét, valamint átadtak egy Kálvin-szobrot, és a gimnázium dísztermének festett fakazettás mennyezetét is Hajdúnánáson pénteken.

  • Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

      Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.



Közélet »

Újabb kontroll Tiszavasváriban

  A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

Kultúra »

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

  Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.


Gazdaság »

Bombát találtak a tiszavasvári úti laktanya mellett

  Vélhetően egy második világháborús bombát találtak a péntek délelőtt Nyíregyházán, Tiszavasvári úton, a volt Vorosilov laktanya kerítése mellett. A negyvenöt centiméter hosszú robbanószerkezetet erősáramú kábel fektetése közben munkagép fordította ki a földből. A dolgozók azonnal hívták a rendőrséget, akik értesítették a tűzszerészeket.

Sport »

Benyusz letarolta a Berettyót

  Teljes fordulót rendeztek a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban, bár nem minden megyei csapat lépett pályára. Tiszavasvári csapata a Berettyóújfalu csapatát fogadta hazai környezetben. A Hadas legények szoros első félidőt követően a 41. percben már tizenegy góllal vezettek és magabiztos győzelmet arattak.



Ezt már olvasta?

Elolvasom »