Indul a kézilabda szezon

2015-02-21 21:09

  A hét végén rangadóval folytatódik az NB II-es kézilabda-bajnokság. Edzőváltások, új játékosok igazolása „színesítette” az NB II-es kézilabdacsapatok felkészülését. A kézilabda NB II-ben szereplő szabolcsi együttesek nem vitték túlzásba a téli erősítést. A hétvégi bajnoki folytatásra melegítő csapatok jobbára csendben tették a dolgukat, magyarán a munkára figyeltek. Akadtak azért kivételek, így például a Fehérgyarmat, amely mindjárt három román játékost szólított soraiba.

A Tiszavasvári SE csapata hazai pályán játszik (szombat, 18 óra) – a középcsapatnak titulálható Miskolccal szemben aligha lehet más a feladat, mint a győzelem kicsikarása. Koi Endre személyében a kapus poszton is sikerült megerősíteni a csapatot. Így most már teljes a csapat, minden poszton két-három játékos is bevethető a szombaton induló tavaszi szezonban.

Ime a távozók és érkezők teljes listája:

Távozott: Bíró Dávid (munkahelyi elfoglaltság miatt).
Érkezett: Türk Ferenc, Koi Endre (mindkettő Kisvárda), Rontó Ádám (Nyírbátor), Kovács László (Hajdúnánás), Bíró
Imre (Debrecen).

Forrás: Best Of Rádió

A rovat további cikkei
  • TOP összegek - Pályáztak, nyertek, fejlesztenek

    A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) 89,3 milliárd forintos forráskeret jut megyénkre. Az augusztus végi adatok szerint a fejlesztési források 66 százalékára, mintegy 58,8 milliárd forintra hirdettek nyerteseket, a rendelkezésre álló forrás 51 százalékára, 45,8 milliárd forintra már megkötötték a szerződéseket a pályázókkal, az összes forrásból 36 milliárd forintot pedig ki is fizettek a sikeres pályázóknak. Az eddig beérkezett 633 pályázat közül 346 kap támogatást.

  • Kerékpárokat loptak Tiszalökön

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. István 59 éves és K. József 45 éves tiszalöki lakosok ellen. A férfiak 2017. szeptember 19-én a tiszalöki vasútállomásról megpróbáltak ellopni egy lezárt állapotú kerékpárt, de a vasútőr megzavarta őket, így elmenekültek a helyszínről.

  • Tűz volt az égetőben

      Kigyulladt egy olajhűtésű szivattyú csütörtökön délután Tiszavasváriban, a Kabay János utca egyik telephelyén közölte a Katasztrófavédelem. A város önkormányzati, a nyíregyházi és a hajdúnánási hivatásos tűzoltók két habsugárral és két kézi tűzoltó készülékekkel oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Közélet »

Tűz volt az égetőben

Kultúra »

Rekord évet zárt a Szentmihályi Gyógyfürdő

  Hivatalosan vasárnapig tartott nyitva a közelmúltban hullámmedencével is bővült Szentmihályi Gyógyfürdő és Strandfürdő Tiszavasváriban, a hétvégi lehűlés miatt azonban gyakorlatilag szombaton zárta a szezont a város strandja. Volosinóczki Béla, a cég ügyvezetője a borús idő ellenére is derűsen újságolta, hogy minden korábbinál sikeresebb, látogatottabb volt az idei nyaruk.

Gazdaság »

TOP összegek - Pályáztak, nyertek, fejlesztenek

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) 89,3 milliárd forintos forráskeret jut megyénkre. Az augusztus végi adatok szerint a fejlesztési források 66 százalékára, mintegy 58,8 milliárd forintra hirdettek nyerteseket, a rendelkezésre álló forrás 51 százalékára, 45,8 milliárd forintra már megkötötték a szerződéseket a pályázókkal, az összes forrásból 36 milliárd forintot pedig ki is fizettek a sikeres pályázóknak. Az eddig beérkezett 633 pályázat közül 346 kap támogatást.

Sport »

Tanuszoda - Egy karcsapással közelebb

  A Magyar Közlöny 2017. június 2-i számából kiderül: a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében összesen 65 településen épül tanuszoda vagy tornaterem, illetve történik tanterem fejlesztés. A tanuszoda fejlesztések előfeltétele, hogy az érintett önkormányzatok a fejlesztés helyszínéül szolgáló ingatlanokat ingyenesen az állam tulajdonába adják.

Ezt már olvasta?

Elolvasom »