Ünnepi hangulat várta húsvétkor a Vasvári Pál Múzeumba látogató érdeklődőket. A hűvös idő ellenére több tucatnyian töltötték a húsvét első napját a Nyíri Mezőség múzeumában, ahol többek között kipróbálhatták a hagyományos tojásfestés művészetét is. A fiúk locsolóverseket szavaltak és nem maradhatott el az ünnephez köthető kalács, és sárgatúró készítés sem. A rendezvényen az is kiderült, hogy Görög Eszter a Tiszavasvári Általános Iskola tanulója vihette haza az élő bárányt, amit a tiszalöki Tiszatáj Közalapítvány ajánlott fel a nyertes számára.

Mint ismert a múzeum egy hónappal korábban bari név kereső pályázatot hirdetett óvodás és iskolás gyerekek számára. A múzeumpedagógiai foglalkozások kabalaállatának neve a több száz kreatív névjavaslat kiértékelése után Rozmaring lett. A húsvét vasárnap este élőzenés táncházzal zárult, ahol a helyi táncoslábú hölgyek és urak mellett Nyíregyházáról és Bodrogkeresztúrról is érkeztek vendégek.

Görög Eszter a Tiszavasvári Általános Iskola tanulója vihette haza az élő bárányt

Forrás: VPM

A címlapról ajánljuk