Mirgai: Bíró spori még sokat kell fejlődnie...!

2015-04-20 21:23

  A labdarúgó Szi-Zo Sport megyei I. osztály 23. fordulójának mérkőzéseit rendezték a hét végén.Tiszavasvári csapata a középmezőnybe tartozó Szakoly csapatát fogadta hazai környezetben. A hazai csapaté volt a mérkőzés első része, ám a 17.percben egy szabálytalanság után kiállították a hazai csapat kapusát. A létszámban megcsappant házigazda ezután hiába igyekezett, nem tudta újabb gólokkal realizálni fölényét, miközben a szakolyi ellentámadások komoly veszélyt jelentettek.

Tiszavasvári–Szakoly 2–3 (2–2)Tiszavasvári, 180 néző, v.: Resán.

Tiszavasvári: Polgári L. – Lakatos I., Lakatos Barna (Fazekas V.), Potornai M., Czifrák R. (Nagy L.), Daru I., Dobos Z. (Kovács B.), Lakatos Bence, Kóka R., Tudja D. (Gyurján R.), Nagy D. Edző: Mirgai László.Szakoly: Szobonya G. – Szathmári D., Szenes I., Buka B., Babják Cs., Kiss I. (Baumgartner Á.), Rédei M., Horváth G., Szabó P., Madzin I., Kató I. Megbízott edző: File János.

Támadólag lépett fel a hazai csapat, a fölény a 17. percben érett góllá. A középkezdés után a vasvári kapust szabálytalanság miatt kiállították, és a megítélt 11-esből egyenlítettek a vendégek. A létszámban megcsappant házigazda hiába igyekezett, nem tudta újabb gólokkal realizálni fölényét, miközben a szakolyi ellentámadások komoly veszélyt jelentettek.


Mirgai László szerint Resán sporttársnak még sokat kell fejlődnie ebben a szakmában(c) Fotó:Archív


Gól: Kóka R. 2 (egyet 11-esből), illetve Kató I. 2 (egyet 11-esből), Buka B. Kiállítva: Polgári L. (17. perc). Ifi: 9–0. (Tudósító: Hankó András)
Mirgai László: – Resán sporttársnak még sokat kell fejlődnie ebben a szakmában. A 17. percben, kapusunk kiállításával belenyúlt a mérkőzésbe, az ifikapus beállításával a védők megzavarodtak, majd olyan hibákat követtek el, amiből gólokat kaptunk. Mentünk az eredmény után, de már nem sikerült egyenlíteni.File János : – Jól játszottunk, megérdemelten szereztük meg a három pontot. Végig lelkesen, odaadóan tettük a dolgunkat, gratulálok a játékosoknak.

A bajnokság állása:


1. Nyírmada 23 16 3 4 55–33 51
2. Tuzsér 23 14 5 4 50–24 47
3. Tiszavasvári 23 14 2 7 50–23 44
4. Baktalórántháza* 23 14 2 7 58–35 43
5. Ibrány 22 12 6 4 43–13 42
6. Kemecse 22 12 5 5 43–26 41
7. Mándok 22 10 5 7 45–27 35
8. Nagyhalász 23 10 5 8 38–33 35
9. Szakoly 22 10 5 7 40–44 35
10. Nyírgyulaj 23 9 5 9 32–28 32
11. Tiszakanyár 23 9 2 12 37–36 29
12. Tiszalök 23 7 7 9 40–35 28
13. Szatmár Unió 22 5 4 13 28–58 19
14. Dombrád 23 3 6 14 24–43 15
15. Balkány 22 3 3 16 25–50 12
16. Nagykálló 23 – 1 22 8–108 1

Forrás:Szabolcs Online


A rovat további cikkei
  • Újabb kontroll Tiszavasváriban

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

  • Református (M)érték Hajdúnánáson

      Nem csak a reformáció 500. évfordulója alkalmából marad emlékezetes ez az év a nánási emberek számára. Elhelyezték a református óvoda és a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumának alapkövét, valamint átadtak egy Kálvin-szobrot, és a gimnázium dísztermének festett fakazettás mennyezetét is Hajdúnánáson pénteken.

  • Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

      Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.



Közélet »

Újabb kontroll Tiszavasváriban

  A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

Kultúra »

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

  Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.


Gazdaság »

Bombát találtak a tiszavasvári úti laktanya mellett

  Vélhetően egy második világháborús bombát találtak a péntek délelőtt Nyíregyházán, Tiszavasvári úton, a volt Vorosilov laktanya kerítése mellett. A negyvenöt centiméter hosszú robbanószerkezetet erősáramú kábel fektetése közben munkagép fordította ki a földből. A dolgozók azonnal hívták a rendőrséget, akik értesítették a tűzszerészeket.

Sport »

Benyusz letarolta a Berettyót

  Teljes fordulót rendeztek a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban, bár nem minden megyei csapat lépett pályára. Tiszavasvári csapata a Berettyóújfalu csapatát fogadta hazai környezetben. A Hadas legények szoros első félidőt követően a 41. percben már tizenegy góllal vezettek és magabiztos győzelmet arattak.



Ezt már olvasta?

Elolvasom »