Átadták a Kis-Tisza Ökocentrumot Tiszalökön

2015-07-06 14:57

  Ünnepélyes keretek között pénteken átadták Tiszalök belvárosában a Kis-Tisza Ökocentrumot. Az Ökocentrum átadása befejező lépése annak a három évvel ezelőtt megkezdett turisztikai fejlesztésnek, amit Tiszalök város önkormányzata a Tiszavasvári „Bölcs Baglyok” Szögi Lajos Alapítványa és a Complex Cégcsoport indított útjára.

A 240 millió forintos hazai és Uniós forrásból megvalósuló beruházás célja a térség turisztikai, Öko - turisztikai fejlesztése mellett a helyi és térségi oktatási intézményekkel történő együttműködés.

A fejlesztés két különálló épületben valósult meg, amely magába foglalja a holtág mellett álló fogadó épületet és központi közösségi teret, azaz a Kis-Tisza Ökocentrumot Tiszalök belvárosában. A most átadott Öko centrum lehetőséget teremt a Tiszalöki kenyérgyári holtág, valamint a környező területek flórájának és faunájának széleskörű megismerésére.

Emellett jelentős továbbképző, ismeretterjesztő szerepet tölthet be a környezeti nevelési célzatú iskolák, óvodák illetve természetvédelmi szervezetek számára. A fogadó épületben helyet kapott mintabolt, büfé, kiállító terem és a szükséges szociális blokkok. A központi épületben konferencia, kutató és megfigyelő, bemutató és oktatótermek várják az ide látogatókat.

A Ökocentrum egész évben több kutatási tevékenységet is folytat majd, valamint a környezeti neveléshez kapcsolódóan terepgyakorlatokat, öko turisztikai és hagyományőrző programokkal várja az érdeklődőket tudtuk meg Dr. Legány Andrástól. Tiszavasváriban egyébként 1971 óta zajlik környezeti nevelés.

Forrás:Complex Cégcsoport


A rovat további cikkei
  • Újabb kontroll Tiszavasváriban

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

  • Református (M)érték Hajdúnánáson

      Nem csak a reformáció 500. évfordulója alkalmából marad emlékezetes ez az év a nánási emberek számára. Elhelyezték a református óvoda és a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumának alapkövét, valamint átadtak egy Kálvin-szobrot, és a gimnázium dísztermének festett fakazettás mennyezetét is Hajdúnánáson pénteken.

  • Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

      Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.



Közélet »

Újabb kontroll Tiszavasváriban

  A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

Kultúra »

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

  Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.


Gazdaság »

Bombát találtak a tiszavasvári úti laktanya mellett

  Vélhetően egy második világháborús bombát találtak a péntek délelőtt Nyíregyházán, Tiszavasvári úton, a volt Vorosilov laktanya kerítése mellett. A negyvenöt centiméter hosszú robbanószerkezetet erősáramú kábel fektetése közben munkagép fordította ki a földből. A dolgozók azonnal hívták a rendőrséget, akik értesítették a tűzszerészeket.

Sport »

Benyusz letarolta a Berettyót

  Teljes fordulót rendeztek a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban, bár nem minden megyei csapat lépett pályára. Tiszavasvári csapata a Berettyóújfalu csapatát fogadta hazai környezetben. A Hadas legények szoros első félidőt követően a 41. percben már tizenegy góllal vezettek és magabiztos győzelmet arattak.



Ezt már olvasta?

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

Elolvasom »