A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon 2015. november 19-én ünnepélyes kereteken belül adták át azt a festményt, melyet a főkapitányság felkérésére a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja készített. A műalkotás a rendőrség védőszentjét, Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja.

Az átadó ünnepséget Kormos László r. ezredes, gazdasági főkapitány-helyettes nyitotta meg, aki köszönetét fejezte ki a kép elkészítéséért, és elmondta, hogy az ötlet a főkapitányság vezetősége részéről még az év elején fogalmazódott meg, amikor egy látogatás alkalmával megtekintették a büntetés-végrehajtási intézet falait díszítő festményeket, melyeket az elítéltek szabadidejükben készítettek.

Mészáros László bv. dandártábornok, a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet vezetője köszöntőbeszédében kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja azon eseményeket, ahol a büntetés-végrehajtás egy másik oldaláról mutatkozhat meg, jelen esetben a szellemi, alkotó tevékenység építő erejéről. Fontosnak tartja, hogy a fogvatartottak dolgozzanak, tanuljanak, valamint szabadidejüket olyan hasznos elfoglaltságokkal töltsék ki, melyek előremutatóak, és hosszú távon a társadalmi reintegrációjukat szolgálják.

Forrás:Police.hu

A címlapról ajánljuk