Csalók próbálkoznak megyeszerte a katasztrófavédelem nevében.

2016-04-08 17:50

  A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatja a lakosságot, hogy az utóbbi időben sorozatos visszaélések történtek megyeszerte a katasztrófavédelem nevében. A visszaéléseket elkövetők egyelőre ismeretlenek, tettük oka feltehetően egyéni haszonszerzés. A csalók a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályára hivatkozva több céget, telephelyet, üzletet kerestek fel azzal, hogy hamarosan tűzvédelmi ellenőrzést tartanak a telephelyen, amelyhez bizonyos iratokat elő kell készíteni.

A magukat a katasztrófavédelem munkatársainak kiadó emberek az előzetes tájékoztatás után több helyen is megjelentek, és különféle tűzvédelmi berendezéseket, tűzoltókészülékeket adtak el, magasabb áron, mint amennyiért ezek egyébként beszerezhetőek.

A megyében eddig a Mátészalkai Járás területén történtek ilyen esetek. A katasztrófavédelem munkatársai egyenruhában, szolgálati jelvénnyel felszerelve, illetve szolgálati igazolvánnyal megfelelő dokumentumok birtokában járnak ellenőrizni, és soha nem forgalmaznak, vagy kínálnak eladásra tűzvédelmi eszközöket, berendezéseket és nem végeznek karbantartásokat. Ha bármilyen visszaélést tapasztalnak, értesítsék a rendőrséget!

Forrás:Katasztrófavédelem


A rovat további cikkei
  • Kerékpárokat loptak Tiszalökön

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. István 59 éves és K. József 45 éves tiszalöki lakosok ellen. A férfiak 2017. szeptember 19-én a tiszalöki vasútállomásról megpróbáltak ellopni egy lezárt állapotú kerékpárt, de a vasútőr megzavarta őket, így elmenekültek a helyszínről.

  • Tűz volt az égetőben

      Kigyulladt egy olajhűtésű szivattyú csütörtökön délután Tiszavasváriban, a Kabay János utca egyik telephelyén közölte a Katasztrófavédelem. A város önkormányzati, a nyíregyházi és a hajdúnánási hivatásos tűzoltók két habsugárral és két kézi tűzoltó készülékekkel oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

  • Takarékok - egységben az erő

      Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról születtek a közelmúltban. Az országban működő 51 takarékszövetkezet egyesüléséből várhatóan 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő szövetkezet jön létre az év végére. A fúziónak köszönhetően hamarosan megalakul a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét teljes mértékben lefedő Tiszántúli Takarékszövetkezet, mely négy szövetkezet (Hajdú, Főnix, Szabolcs és a Kelet) összeolvadásával jöhet létre.Az erről szóló megállapodást a közelmúltben írták alá az érintett takarékszövetkezetek vezetői.



Közélet »

Tűz volt az égetőben

  Kigyulladt egy olajhűtésű szivattyú csütörtökön délután Tiszavasváriban, a Kabay János utca egyik telephelyén közölte a Katasztrófavédelem. A város önkormányzati, a nyíregyházi és a hajdúnánási hivatásos tűzoltók két habsugárral és két kézi tűzoltó készülékekkel oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Kultúra »

Rekord évet zárt a Szentmihályi Gyógyfürdő

  Hivatalosan vasárnapig tartott nyitva a közelmúltban hullámmedencével is bővült Szentmihályi Gyógyfürdő és Strandfürdő Tiszavasváriban, a hétvégi lehűlés miatt azonban gyakorlatilag szombaton zárta a szezont a város strandja. Volosinóczki Béla, a cég ügyvezetője a borús idő ellenére is derűsen újságolta, hogy minden korábbinál sikeresebb, látogatottabb volt az idei nyaruk.


Gazdaság »

Takarékok - egységben az erő

  Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról születtek a közelmúltban. Az országban működő 51 takarékszövetkezet egyesüléséből várhatóan 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő szövetkezet jön létre az év végére. A fúziónak köszönhetően hamarosan megalakul a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét teljes mértékben lefedő Tiszántúli Takarékszövetkezet, mely négy szövetkezet (Hajdú, Főnix, Szabolcs és a Kelet) összeolvadásával jöhet létre.Az erről szóló megállapodást a közelmúltben írták alá az érintett takarékszövetkezetek vezetői.

Sport »

Tanuszoda - Egy karcsapással közelebb

  A Magyar Közlöny 2017. június 2-i számából kiderül: a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében összesen 65 településen épül tanuszoda vagy tornaterem, illetve történik tanterem fejlesztés. A tanuszoda fejlesztések előfeltétele, hogy az érintett önkormányzatok a fejlesztés helyszínéül szolgáló ingatlanokat ingyenesen az állam tulajdonába adják.



Ezt már olvasta?

Kerékpárokat loptak Tiszalökön

Elolvasom »