Nem hibázott a Fradi Vasváriban sem

2017-03-06 15:12

  Az új edző, Molnár Ferenc irányításával pályára lépett hazaiak pillanatok alatt 3–0-ra elhúztak, de mielőtt bárkiben feltámadt volna a remény, hogy itt még akármi megtörténhet – rákapcsolt a Fradi. Olyannyira, hogy negyedóra múltán átvette a vezetést, majd előnyét fokozatosan tovább növelve a szünetig eldöntötte a találkozót.

Persze, az is nyilvánvaló, a kiesés elkerüléséért hadakozó szabolcsiaktól illúzió lenne elvárni, hogy éppen a még makulátlan mérlegű fővárosiakkal szemben támadnak fel, mindazonáltal a mérkőzés arra talán jó volt, hogy a frissen munkába állt hazai szakvezető testközelből megtapasztalhatta, kire, kikre építhet a jövőben.

Kézilabda: NB I B., férfi
Tiszavasvári SE-QUICK 2000–FTC 21–39 (9–19)
Tiszavasvári, 500 néző, v.: Babicz G., Haskó T. Tiszavasvári: Tóth M. – Benyusz K. 1, Dancs M. 5, Nagy Á. 1, Dobos B. 3, Kovács Á. 7/3, Mezei L. Csere: Boczák K., Bagi I. (kapusok), Kovács L., Kiss K. 1, Csontos M. 2, Bod B., Hangyel N. 1, Feind Z. Edző: Molnár Ferenc. Kiállítások: 8, illetve 10 perc. Hétméteresek: 5/3, illetve 2/2. Junior: 33–36.

Forrás:KM


A rovat további cikkei
  • Audi és Dacia ütközött Hajdúnánásnál

      A 3502-es számú úton Hajdúnánás irányába közlekedett egy daciás férfi szerda délután, amikor eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött az előtte haladó Audival. A mentők a Dacia sofőrjét és utasát könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

  • Elfogták a tiszalöki késelőt

      A rendőrök 2017. július 16-án lakóhelyén elfogták azt a 32 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint négy nappal korábban a hajnali órákban Tiszalökön több ember életére tört. A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. július 12-én a nyitott ablakon keresztül bement volt élettársa lakóházába, ahol minden előzmény nélkül egy késsel megsebesítette a 37 éves nőt, valamint gyermekeit, egy 13 éves fiút, egy 15 éves és egy 18 éves lányt, majd ismeretlen helyre távozott.

  • Villanyoszlopnak csapódott

      A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi pénteken Tiszavasváriban, a Déryné utcában. Személyi sérülés nem történt. Információink szerint a nem megfelelő sebességválasztás miatt történhetett a baleset. A város önkormányzati tűzoltói a gépkocsit áramtalanították, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak.



Közélet »

Villanyoszlopnak csapódott

  A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi pénteken Tiszavasváriban, a Déryné utcában. Személyi sérülés nem történt. Információink szerint a nem megfelelő sebességválasztás miatt történhetett a baleset. A város önkormányzati tűzoltói a gépkocsit áramtalanították, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak.

Kultúra »

Kiemelt razzia volt a Keleti-Főcsatornán

  Kiemelt ellenőrzést tartotak a közelmúltban a Keleti-Főcsatornán a tiszalöki zsiliptől Bakonszegig a főcsatorna teljes(98 kilométeres) hosszában. Az ellenőrzést a ponty-, harcsa- és compófogási tilalom mellett az elmúlt hetekben betelepített halak védelme is indokolta tudtuk meg Csengeri Imrétől a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének szervezési és kommunikációs munkatársától.


Gazdaság »

TOPOS forrásból kap zöld utat a Komplex energetikai fejlesztés

  A Szabolcs-Szatmár-Bereg – Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében benyújtott támogatási kérelmek második körét is elbírálta az irányító hatóság, így összesen 5,8 milliárd forint értékben újabb 41 megyei projekt kapott zöld utat.

Sport »

Strandkézilabda: Tiszavasváriban folytatódott a bajnokság

  A SMART Ingatlan Strandkézilabda Nemzeti Bajnokság soron következő állomása Tiszavasvári volt. Az egynapos tornán öt férfi és hét női csapat szállt versenybe a pontokért. A férfiak mezőnyében ismételten a Beach Stars BHC végzett az első helyen, míg a nőknél a FullGSM Nyúlon Túl csapata sikerével ért véget a hétvégi forduló.



Ezt már olvasta?

Elolvasom »