Szombaton váratlanul, otthonában érte a halál Kozma Péter korábbi  kormánymegbízottat. Kozma Péter 1959.szeptember 5-én született Kisvárdán. Általános iskolai tanulmányait Ajakon, a középiskolát Kisvárdán a Szent László Gimnáziumban végezte. 1978-ban érettségizett, majd ezt követően felvételt nyert az ELTE Állam- és Jogtudományi karára, annak elvégzése után a Vásárosnaményi Városi Tanács Igazgatási Osztályán dolgozott.

1986 őszétől a Szamosmenti Állami Tangazdaság Főosztályvezető-helyetteseként, majd 1990 és 1998 között - országgyűlési képviselői mandátuma megszerzéséig - Nyírkáta községben jegyzőként tevékenykedett. Az 1998. évi országgyűlési választásokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 6. számú OEVK (Nyírbátor) képviselő-jelöltje volt, a megyei lista második helyéről mandátumot szerzett.2002-ben második ciklusát kezdte országgyűlési képviselőként, ezúttal ellenzékben. 2006-tól 2010-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke volt, majd 2010-ben újabb 4 évre országgyűlési képviselői megbízást kapott. Országgyűlési képviselői ciklusai során a területfejlesztési bizottság, az alkotmány- és igazságügyi bizottság, valamint a mentelmi-összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság munkájában is részt vett.

2014. július 1-i hatállyal nevezte ki Orbán Viktor Miniszterelnök a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjává.

Forrás:KM

A címlapról ajánljuk