Festőművészek a tiszalöki táborban

2017-08-06 15:52

  Ezen a nyáron immár 13. alkalommal adott otthont Tiszalök a Csontváry Nemzetközi Alkotótábornak. A „NEVA Panziót” tizenhét festőművész szállta meg, érkeztek alkotók hazánkon kívül Kolozsvárról, Szolyváról, Munkácsról és Kijevből.Tavaszra tisztázódott a létszám, és kezdhettük keresni a támogatókat.

Mivel a város polgármestere már januárban áldását adta a hagyomány folytatására, lefoglaltuk a szálláshelyet, az ebédet, amelyet az idősek gondozó központjától kaptunk, míg a reggelihez való tejet a tiszalöki Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezet, a pékárut pedig a Tiszavasvári Sütőüzem ajánlotta fel – avatta lapunkat a részletekbe az alkotótábor két főszervezője, Tölgyesi Attiláné és Zrinszki István.



A megnyitót a szabadstrandon tartottuk, Dan Tamás vendégeiként volt oda hivatalos a művésztelep minden tagja. Fedor László alpolgármester nyitotta meg a tábort, amelyet különböző programokkal színesítettünk. Az egyik délután a Csontváry-szobrot koszorúztuk meg, ahol Gebora István méltatta a művész életpályáját. Egy este „vadas” vacsorát készítettünk, az alapanyagot a főzéshez a Nimród Vadásztársaság ajánlotta fel. Az összefogás szép példáját tükrözte a tábor, hiszen a helyi vállalkozások és civil szervezetek is hozzájárultak a sikeréhez. Hadd említsük meg többek között a „Belvárosi” és a „Gimi Csemegét”, a Tiszalökért Közalapítványt, dr. Zrinszki Esztert, az „Új Élet Horgászegyesületet. Az alkotótábor résztvevői ellátogattak a tiszadobi Andrássy-kastélyba is, majd egy kiállítással búcsúztak Tiszalöktől.

KM


A rovat további cikkei
  • Fontosabb, mint egy ékszer

      Akik nap mint nap íróasztalnál dolgoznak, pályázatokat készítenek, beruházásokról tárgyalnak, azok számára gyakran a természet jelenti a pihenést, a feltöltődést. Közéjük tartozik Nácsa Balázs is, aki 2002 óta vadászik, hét éve pedig betölti a tiszavasvári Szikra Vadásztársaság elnöki tisztét is. A megye vadásztársadalmának életében is aktívan részt vesz, ugyanis a megyei vadászkamara vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottságának elnöke.

  • Tiszavasváriban népszerűsítették a rendőr szakmát

      Pályaválasztás előtt álló diákoknak népszerűsítették a rendőri hivatást, a rendvédelmi szakképzést. A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Tiszavasvári Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma meghívásának eleget téve állásbörzén vettek részt 2017. november 15-én a városi sportcsarnokban.

  • Idén se maradnak tüzelő nélkül a rászoruló települések

      A Belügyminisztérium idei szociálistűzifa-pályázatára valamivel kevesebb igény érkezett mint tavaly: összesen 2255 önkormányzat pályázott, az igényelt támogatás pedig 6,1 milliárd forint volt.A támogatásra ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhattak.



Közélet »

Fontosabb, mint egy ékszer

  Akik nap mint nap íróasztalnál dolgoznak, pályázatokat készítenek, beruházásokról tárgyalnak, azok számára gyakran a természet jelenti a pihenést, a feltöltődést. Közéjük tartozik Nácsa Balázs is, aki 2002 óta vadászik, hét éve pedig betölti a tiszavasvári Szikra Vadásztársaság elnöki tisztét is. A megye vadásztársadalmának életében is aktívan részt vesz, ugyanis a megyei vadászkamara vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottságának elnöke.

Kultúra »

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

  Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.


Gazdaság »

Novembertől indul a TISZÁNTÚLI Takarék

  Az ország legnagyobb takarékszövetkezete jön létre a HAJDÚ, a FŐNIX, a KELET és a SZABOLCS Takarék október végi egyesülésével. A fúzióval létrejövő TISZÁNTÚLI Takarék 154 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 14 milliárd forintos saját tőkével rendelkezik, a két megyében 131 üzleti egységében várják majd az ügyfeleket. A bank ezzel kapcsolatosan az alábbi közleméyt adta ki:

Sport »

Bezzeg lett a legjobb Vasváriban

  A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Cívis Darts Sportegyesület idén is megrendezte a II. ­Tiszavasvári Open nyílt egyéni steel darts versenyét! Az immár hagyomány­őrző rendezvény Északkelet-Magyarország ­legnagyobb és legszínvonalasabb eseményévé nőtte ki magát.



Ezt már olvasta?

Elolvasom »