Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, még 2015-ben egy 3 éves gyermek halálát okozta a lopott áram Tiszavasváriban. A gyermek szülei most döbbenetes indokkal úszhatják meg a felelősségre vonást. A kirendelt szakértők ugyanis azt állapították meg, hogy a pár olyan szinten tanulatlan és aluliskolázott, hogy szó szerint nincsenek tisztában az áram fogalmával

Először az igazságügyi orvos szakértő mondta ki, hogy kóros elmeállapotú mindkét szülő, ami nem azt jelenti, hogy elmebetegek, egyszerűen alapvető fogalmakkal nincsenek tisztában. Aztán a bíróság meghallgatta a pszichológust, aki kifejtette, hogy teljes egészében hiányosak a szülők ismeretei a villamosság témakörében, vagyis a tragédiához nem a gondatlanságuk, hanem a hiányos tárgyi tudásuk vezetett – mondta a Blikknek dr. Solt Szilvia, a házaspár védőügyvédje, majd hozzátette: Védenceim nagyon szeretik a gyerekeiket, és megpróbálnak a szerény kereteiken belül mindent megadni nekik. A tragédiához valóban nem a gondatlanság vagy nemtörődömség vezetett.

Forrás: Blikk

A címlapról ajánljuk