Még a múlt héten a kampány finisében átadták az új tokaji tanuszodát. A beruházás értéke 437 millió forint. Két medence is van a létesítményben. Az egyik 6 pályás, a másik egy oktatómedence a kisebbeknek. Az új uszodára nagy szükség van, mert a tokaji járás iskoláiban több mint 2500 diák tanul, ők használhatják majd – derült ki az M1 műsorában.

Óriási jelentőséggel bír a projekt, amely a mindennapos testnevelési infrastruktúra megvalósításában segít – mondta el Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.A város polgármestere szerint az új tanuszodával nemcsak Tokajnak, de a környező településeknek is egy álma válik valóra. Posta György elmondta, Tokaj iskolavárosnak számít, összesen három közép- és egy általános iskolája van, amelyekben nagyjából 2000 gyermek tanul. Ezért is nagy előrelépés az új uszoda, mert az ő egészségüket szolgálja.



Hozzátette, nemcsak Tokaj, de a járásba tartozó települések diákjai is ezt az uszodát használják majd. A polgármester bízik abban, hogy az átadott uszoda Tokaj sportéletét is előrébb mozdítja a jövőben

Forrás:M1.HU

A címlapról ajánljuk