A napokban adták át a Sotiva Seed Kft. 170 millió forint értékű beruházással létrehozott máktisztító üzemét Tiszavasváriban. Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a tárca nemrégiben egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé, amelyből 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozás korszerűsítésére, a fennmaradó 10 milliárd forintot pedig a bor- és szőlőágazat fejlesztésére lehet felhasználni.

Ennek első beruházása egy máktisztító gép üzembe állítása volt, emellett a termeléshez szükséges más eszközöket, targoncákat és csomagológépeket is vásároltak. A beruházást saját erőből finanszírozta a Sotiva Seed Kft. - mondta az ügyvezető.



A máktisztító üzem nem azonos a korábbi morfingyártó üzemmel, amit még Kabay János hozott létre az 1920-as években az ALKALOIDA VEGYÉSZETI GYÁR megalapításával. A morfingyártás alapanyagául szolgáló ipari mák feldolgozását közel 80 év után az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. négy évvel ezelőtt (2014-ben) szüntette meg. A cég akkor be is jelentette a gazdálkodóknak, hogy  nem köt felvásárlási-termeltetési szerződéseket.

Forrás: MTI/Agrárfórum

Fotók: AM/Pelsőczy Csaba

A címlapról ajánljuk