Egy benyújtott törvényjavaslat szerint visszaadják lakásaikat, házukat a Nemzeti Eszközkezelő Program résztvevőinek. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaikon – derül ki a Nemzeti Eszközkezelő közleményéből. A NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi Akcióterv keretében hozta létre a kormány 2011-ben. A NET-programban az állam megvásárolta a hiteladósok ingatlanát, és bérlési lehetőséget biztosított nekik. A programban kb. 36 ezer otthon és 154 ezer lakó érintett.

A NET-program keretében most az érintett bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A törvényjavaslat alapján ugyanis a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene.

A javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamat felszámítására nem kerülne sor az állam részéről, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének.

Azon bérlők esetében, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára pedig továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viselné. Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel - írja a Hvg.hu.

Forrás: HVG

A címlapról ajánljuk