Kifosztással és lopással vádolja a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség azt a 43 éves tiszavasvári nőt, aki az idén július közepétől szeptember elejéig 13 esetben vett el kórházban fekvő betegektől, illetve véradásra várakozóktól mobiltelefont és készpénzt. A nő megélhetését biztosító jövedelemmel nem rendelkezett, ezért elhatározta, hogy bűncselekmények elkövetéséből tartja el magát. Kórházakban és véradóállomásokon jelent meg, bement a kórtermekbe, ahol a betegek ágyai mellett elhelyezett mobiltelefonokat, illetve készpénzt vett magához.

A nő szeptember 3-án bukott le – aznap nyolc sértettől vett el telefont és készpénzt a nyíregyházi kórház területén.

A bűncselekmények az ügyészség szerint négy esetben kifosztásnak minősülnek, amelyért súlyosabb szabadságvesztés szabható ki, mint lopásért. Kifosztás esetében ugyanis védekezésre képtelen személytől veszi el a dolgot az elkövető, és míg a lopásért 2, illetve 3 év szabadságvesztés szabható ki, kifosztás esetén 1–5 évig terjedhet a büntetés. A vádirat szerint kifosztást követett el a nő, amikor alvó betegtől, vagy infúzióra kötött sértettől vette el a telefont, de olyan is elfordult, hogy járókerettel közlekedő sértettől, vagy az ágyban magatehetetlenül fekvő betegtől vette el az értékeit.

Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta, illetve azt, hogy a nő az ítélet meghozataláig maradjon letartóztatásban. A Nyíregyházi Járásbíróság a vádemelés után megszüntette a letartóztatást és bűnügyi felügyeletet rendelt el – e szerint a nő engedély nélkül nem hagyhatja el Tiszavasvárit. Az ügyészség ezt megfellebbezte, mert úgy vélik: fennáll a veszélye annak, hogy a vádlott szabadlábon újabb bűncselekményt követne el – tájékoztatott dr. Szilágyi László sajtószóvivő.

A címlapról ajánljuk