A Fecskelakás program keretében az év elején már 16 teljes körűen felújított társasházba költözhettek be a helyi fiatalok. Idén decemberben újabb 16 fiatal pár veheti birtokba új otthonát. December végétől megtelik élettel a 32 lakásos társasház. Szólláth Tibor polgármester a gratulációja mellett elmondta, hogy természetesen az önkormányzat máris arra koncentrál, hogy azon pályázók számára, akiknek most nem tudtak lakást biztostani, más társasházban biztosítson pályázati lehetőséget.

Hozzátette: éppen ezért jelenleg is hirdetünk hat üres önkormányzati bérlakást, illetve hamarosan kiírásra kerülnek a 2019. nyarán beköltözhető Hajdúnánás, Bocskai utca 98. szám alatti Fecskeotthonban található lakások – emelte ki a polgármester. A fecskelakás program kialakításánál az elsődleges cél, hogy az önálló életet most kezdőkön segítsenek. Ők ezekben a társasházakban bérelhetnek lakást, majd egy előtakarékossági szerződést vállalva tovább léphetnek egy saját, vagy nagyobb otthonba.


„Félmillió forint támogatás első lakás vásárlásához, építéséhez”

Mindemellett ettől az évtől kezdve újra lehetőség nyílik fiataljaink számára, hogy igénybe vegyék az első lakáshoz jutók támogatását, amely fél millió forint segítséget jelent építkezőknek, lakás vásárlóknak – tette hozzá polgármester.



„Egymillió forintért közművesített telkeket vásárolhatnak a helyiek”


A Nyúl utcán és környékén lévő 29 db önkormányzati tulajdonú telken egy olyan csendes, lakópark épülne, amelyen a hajdúsági hagyományokra jellemző lakóépületek adnák a városrész arculatát. Annak érdekében, hogy a fiatal családok, építkezni vágyók lakáshoz jutását segítsék, illetve támogassák a fiatalság helyben maradását, a telkeket egységesen 1 millió forint+áfa áron értékesíti az önkormányzat, melyek közül 13 telek van közművekkel ellátva, a maradék 16 telek alapvető infrastruktúra kiépítését pedig a következő időszakban tervezi a város. További előnyt jelent a telekvásárlóknak, hogy az összeg már tartalmazza az önkormányzat által biztosított bejelentési tervdokumentáció díját is.

Forrás: Hajdúnánás.hu

A címlapról ajánljuk