Répatermelőkből álló hajdú-bihari, magát egyelőre megnevezni nem kívánó befektetői csoport – élve elővásárlási jogával – több százmillió forintért megvásárolta a volt kabai cukorgyárat. Még ezen a héten aláírhatják az adásvételi szerződést az Eastern Sugarral – adta hírül kedden a Hajdú-bihari Napló.A lap értesülései szerint húsz év után került ismét magyar kézbe a volt cukorgyár.

Az Eastern Sugar Zrt. évek óta sikertelenül próbálta értékesíteni az összesen 270 hektárnyi üzemi területet, mígnem a közelmúltban egy szlovák cég tett vételi ajánlatot a külföldi tulajdonosnak.Előlük szerezték meg elővásárlási jogukkal élve a gyárat a magyar termelők, aki a Hajdú-bihari Naplónak megjegyezték: a kabai cukorgyár még jelentős szerepet vállalhat a hazai cukortermelés és cukorellátás szolgálatában.

Vizsgálták a privatizációt

Ismert, jelenleg a magyar cukortermelés a belső keresletet sem elégíti ki. Magyarország 400 ezer tonnás cukorkvótával lépett be az EU-ba, ebből 300 ezer tonnát adtak vissza a cukoripart privatizált cégek, a megmaradt százezer tonnát a kaposvári gyár kihasználja, de az ország éves szükséglete 300 ezer tonna cukor – mondta 2012 februárjában Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke.A cukorgyárak privatizációját a parlament is vizsgálta korábban. Font Sándor a hazai cukoripar tönkretétele kapcsán elmondta: „Hazánkban a nyolcvanas évek végén még tizenkét cukorgyár volt, ám az elhibázott törvénykezés és a privatizáció miatt számuk rohamosan csökkent. 1994-ben indult el a Magyar Cukor Rt. a megmaradt öt cukorgyár egyesülésével. Mivel az állam nem segítette, ezt is eladták.”

Forrás: MTI, MNO

A címlapról ajánljuk