A Nyíregyházi Törvényszék felmentette a vád alól azt a tiszavasvári házaspárt, amelynek gyermekét még 2015-ben érte halálos áramütés egy zárlatos hűtőszekrény megérintésekor – tudatta a Kölcsey TV. A vádirat szerint 2015. július 27-én az első- és másodrendű vádlott gyermeke – szabálytalanul vételezett elektromos áram felhasználásával – a zárlatos hűtőszekrény fém alkatrészéhez véletlenül hozzáért, és halálos áramütést szenvedett

Halála közvetlen okozati összefüggésben volt a vádlottak által szabálytalanul vételezett villanyárammal üzemeltetett, sérült elosztó és hűtőszekrény zárlatos meghibásodásával.


Az öt kiskorú gyermeket nevelő, nehéz anyagi körülmények között élő szülők 2015 májusában ismeretlen személy segítségével a lakásukba úgy vezették be az elektromos áramot az utcai hálózatról, hogy a légkábelre egy kampót akasztottak. A vezetéket a szobaablakon keresztül a folyosóra vezették az áramot, ami további elosztó vezetékeken jutott a hűtőszekrényig.

A hűtőszekrényt közvetlenül ellátó elosztós vezeték burkolata megsérült és azon földelés sem volt. Az egyébként zárlatos hűtőszekrény a sérült elosztóvezetékről üzemelt 2015. július 27-éig. Aznap az édesanya gyermekeivel és rokonaival tartózkodott a lakásban, az életveszélyes hűtőszekrény közvetlen közelében. Játék közben a hároméves kisfiú hozzáért a hűtőszekrény hátsó burkolatához, amitől halálos áramütést szenvedett. A halál azért következett be, mert a vádlottak a lopott áramot megfelelő biztosítóberendezések nélkül használták a lakásban, ráadásul a hűtőszekrényük is zárlatos volt. Amennyiben a vádlottak biztosítóberendezést használtak volna – azaz ún. kismegszakítót és Fi-relét – a baleset nem következett volna be.

A rendőrség által kirendelt szakértők korábban megállapították, hogy a pár olyan szinten tanulatlan és aluliskolázott, hogy szó szerint nincsenek tisztában az áram fogalmával, így azt sem tudhatják, milyen veszélyeket hordoz magában az villanyvezetékek helytelen használata.
Forrás: Kolcsey Tv/ Szabolcshír
Fotó:MTI

A címlapról ajánljuk