Negyedik alkalommal szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal közfoglalkoztatási kiállítást -és vásárt, az idei rendezvényen 80 település értékteremtő közmunka-programjába nyerhettek betekintést mindazok, akik Nyíregyházán a Kossuth térre ellátogattak. Az idén 180 milliárd forintot, jövőre 140 milliárdot fordít az állam a Start- munkaprogramra, továbbra is az a cél, hogy minél több közfoglalkoztatott kerüljön át a versenyszférába, ugyanis a kormány a hazai foglalkoztatás bővítésének kulcsát az inaktívak, a regisztrált álláskeresők, és közfoglalkoztatottak munkaerő-piacra segítésében látja.

Történelmi pillanat volt, hiszen első alkalommal  vett részt Tiszavasvári a Közfogkalkoztatási Kiállításon és Vásáron. Mint a polgármesteri hivatal közleményéből kiderült, hiába volt lehetősége a városnak- eddig még soha nem képviseltette magát ezen a rendezvényen.

Forrás: TVÖ

.

A címlapról ajánljuk