Feloszlatta magát a tiszavasvári képviselő-testület a szerdai ülésén, miután megszűnt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei várost vezető Jobbik többsége egy új frakció alapításának szándékamiatt. Tiszavasvári önkormányzatának szerdai, rendkívüli testületi ülésén Császár József jobbikos alpolgármester bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond tisztségéről.

Indoklásában elmondta: miután a Jobbikkal szemben többségbe került, frissen megalakult új képviselő-testületi frakció egyik feltétele az ő menesztése volt a város boldogulása érdekében, így ő önként lemond és nem akar a fejlődés kerékkötője lenni. Császár József, elégedett a munkájával, mint mondta jó eredményeket értek el az elmúlt két évben. Fülöp Erik polgármester Császár lemondása után közölte: Új alpolgármesternek Bakné Répási Ágnes jobbikos képviselőt javasolta. A testület titkos szavazás után 5 igen 6 nem és 1 tartózkodással nem választotta meg a jelöltet. Ezután az új frakció tagjai azt sérelmezték, hogy a polgármester a keddi megállapodást felrúgva nem az ő jelöltjüket tette fel szavazásra. Miután a szemben álló felek nem tudtak megegyezni az új frakció vezetője Palló Sándor azt kérte , hogy szavazzon a testület az azonnali önfeloszlatásról. A név szerinti szavazáson az új frakció hét tagja igennel míg a jobbikos képviselők öt tagja nemmel szavazott. Így a rendszerváltás óta elsőként fordult elő az Tiszavasvári életében, hogy nem tölti ki a négyéves választási ciklusát a város képviselő testülete. Bundáné Badics Ildikó jegyző érdeklődésünkre elmondta: a továbbiakról a holnapi nap tud tájékoztatást adni de várhatóan helyi választási bizottság 60 napon belül kiírja az új önkormányzati választás időpontját.

Fotó:Keletpress/Balogh Tamás

A címlapról ajánljuk