Különös történetek Kepes Andrással

2013-10-10 11:22

  Október 9-én szerdán  közönségtalálkozóra invitálta az érdeklődőket a Városi Könyvtár Tiszavasváriban. A vendég ezúttal Kepes András újságíró, író, egyetemi tanár, neves televíziós személyiség volt.Kepes András Budapesten, 1948. október 11-én született. 1975 óta tévézik. Több műsor, sikeres sorozat (Stúdió, Desszert, Világfalu, Különös történetek) szerkesztője és műsorvezetője volt.Nyolc könyvet írt. Nős, hat gyermeke, négy unokája van. Legkisebb gyermeke, Lukács 2011-ben született.

Általános és középiskolai tanulmányait három földrészen, három nyelven, kilenc iskolában végezte, Budapesten, Bejrútban, illetve Buenos Airesben. 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban, a Syracuse-i és a Stanford Egyetemen. Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte.Első cikkei 17 éves korában jelentek meg. Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió gyakornoka, munkatársa, majd rovatvezetője lett. Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, szerkesztette többek között a Láttuk, hallottuk című művészetkritikai sorozatot. 1975-től külső munkatársként dolgozott A Hét című televíziós műsornak.

1980-tól a Magyar Televízió belső munkatársa, az akkor induló kulturális hetilap, a Stúdió ’80 alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt. Ő tudósított elsőként a cannes-i, a berlini, a moszkvai, a tokiói, a San Sebastian-i filmfesztiválról, Hollywood-ból és a Nobel-díjátadásokról. Az ő mikrofonja előtt szólaltak meg először magyar képernyőn a világsztárok, köztük Woody Allen, Glenn Close, Dennis Hopper, Sophia Loren, Marcello Mastroianni, Yves Montand, Fernando Rey, Donald Sutherland, rendezők, mint Bernardo Bertolucci, Federico Fellini, Jean-Luc Godard, Elia Kazan, Martin Scorsese, Kuroszava Akira, Andrzej Wajda, Nobel-díjas írók, mint Gabriel García Márquez, Octavio Paz, Mario Vargas Llosa. Portréfilmeket készített többek között André Kertészről, Alexandre Traunerről és Billy Wilderről.

Tiszavasváriban is nagyon népszerű Kepes András. Fotó: Balogh Tamás/Keletpress

További képek a galériában!

Forrás: Wikipédia/Best Of Rádió


A rovat további cikkei
  • Újabb kontroll Tiszavasváriban

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

  • Református (M)érték Hajdúnánáson

      Nem csak a reformáció 500. évfordulója alkalmából marad emlékezetes ez az év a nánási emberek számára. Elhelyezték a református óvoda és a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumának alapkövét, valamint átadtak egy Kálvin-szobrot, és a gimnázium dísztermének festett fakazettás mennyezetét is Hajdúnánáson pénteken.

  • Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

      Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.



Közélet »

Újabb kontroll Tiszavasváriban

  A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

Kultúra »

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

  Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.


Gazdaság »

Bombát találtak a tiszavasvári úti laktanya mellett

  Vélhetően egy második világháborús bombát találtak a péntek délelőtt Nyíregyházán, Tiszavasvári úton, a volt Vorosilov laktanya kerítése mellett. A negyvenöt centiméter hosszú robbanószerkezetet erősáramú kábel fektetése közben munkagép fordította ki a földből. A dolgozók azonnal hívták a rendőrséget, akik értesítették a tűzszerészeket.

Sport »

Benyusz letarolta a Berettyót

  Teljes fordulót rendeztek a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban, bár nem minden megyei csapat lépett pályára. Tiszavasvári csapata a Berettyóújfalu csapatát fogadta hazai környezetben. A Hadas legények szoros első félidőt követően a 41. percben már tizenegy góllal vezettek és magabiztos győzelmet arattak.



Ezt már olvasta?

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

Elolvasom »