Új edzővel várják a Fradit Tiszavasváriban

 Nem éppen hálás bemutatkozás jutott osztályrészül Molnár Ferencnek. A Tiszavasvári NB I B-s férfi kézilabdacsapat hétközben kinevezett új edzője szombaton, hazai pályán a listavezető Ferencváros elleni összecsapáson debütál. Arra, persze kiválóan alkalmas a meccs, hogy felmérje, kitől, mire számíthat a bennmaradásért küzdő együttes tagjai
közül.

Adventi hangverseny az Andrássy-kastélyban

  A karácsonyi készülődés hangulata, ünnepi eleganciája hol máshol teljesedhetne ki jobban, mint a hajdani főúri rezidenciák falai között. December 10-én szombaton 17.00 órakor az Allegra Quartet adventi hangversenyére kerül sor a kastélyban koncerttermében.

Tiszavasváriban találkoznak a darts szerelmesei

  Október 29-én szombaton rendezik  meg az I. Tiszavasvári Open Nyílt egyéni Steel Darts versenyt, amelynek helyszíne NYíregyházi SZakképzési Centrum Tiszavasvári Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Petőfi út 1.). A rendezvény nyílt, bárki elindulhat rajta.

Töltődj fel a Tiszai Kalanddal!

 A Tiszai Kaland Turisztikai Információs Iroda folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal várja régi és új ügyfeleit Tiszavasváriban a Szabadság téri központi buszmegállóban. A napokban tovább bővült az iroda szolgáltatása. Az információs szolgáltatás valamint a dolgozói és diák bérletek árusítása mellett, hétfőtől új szolgáltatásként a feltöltőkártyás mobiltelefon tulajdonosok kérhetik az iroda webterminálján keresztűl Vodafone, T-Mobile, Telenor, és NeoPhone típusú kártyáik egyenlegének feltöltését.

10 éve történt Olaszliszka - Szögi Lajosra emlékezünk

 Rohan az idő, hiszen idén már 10 éve annak, hogy tragikus körülmények között elhunyt Szögi Lajos pedagógus, természetvédő a KOKOSZ elnöke. Családtagjai, barátai és tisztelői immár tízedik alkalommal rendezik meg azt az emléktúrát, melynek célja, hogy Szögi Lajos személye ne merüljön feledésbe, s egyben emlékeztessen mindenkit arra a gyalázatos tettre, mely fiatalon eltávozott család apa halálát okozta.

Véradás az Aradi Vértanúk napján

  A Magyar Vöröskereszt Tiszavasvári Területi Szervezete 2016. október 6-án csütörtökön, az ARADI VÉRTANÚK napján 8 és 16 óra között véradást szervez Tiszavasváriban a Találkozások Házában. A Vöröskereszt munkatársai kérik a város lakóit jöjjenek, adjanak vért segítve életmentő munkájukat!

Váltsa meg havi buszbérletét Tiszavasváriban!

  Mostantól nem kell a megyeszékhelyre beutazni a havi buszbérlet megváltásáért. Új helyen, új szolgáltatással várja ügyfeleit a Tiszai Kaland Információs Iroda Tiszavasváriban. A turisztikai információs szolgáltatás mellett a közelmúltban az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében a járásban kizárólag itt vásárolható meg a havi, és 30 napos dolgozói és diák bérletek!

Lelkészbeiktató Istentisztelet lesz Tiszavasváriban

  Lelkészbeiktató Istentisztelet lesz Tiszavasváriban számolt be honlapján a Tiszántúli Református Egyházkerület. A Tiszavasvári Református Egyházközség presbitériuma szeretettel vár minden leendő és aktív gyülekezeti tagot lelkészbeiktató Istentiszteletére. Az ünnepi eseményre 2016. szeptember 11.-én vasárnap délután 16 órakor kerül sor.

Járási Gasztro Piknik 3.0

  A Tiszavasvári Járási Hivatal szervezésében idén harmadik alkalommal rendezik meg a Járási Gasztro Piknik elnevezésű rendezvényt tuduk meg  Dr.Hosszú József Hivatalvezetőtől.  Az eseményen a térség települései (Tiszadob, Tiszalök, Tiszadada, Szorgalmatos, Tiszavasvári, Tiszaeszlár) mutatkoznak be. A helyszín ezúttal is a Szentmihályi Gyógyfürdő lesz, ahova várják az érdeklődőket. A kora délelőtt induló pikniken kiemelt szerepet kap ismét a települések gasztronómiája.

„Indulnak már a csatába”- Regruta Bál Tiszavasváriban

  A Vasvári Pál Múzeum ismét különleges programmal a várja kultúra szerelmeseit. A
múzeumban jelenleg is megtekinthető  Napló című időszakos kiállításhoz kapcsolódva "REGRUTA BÁL" címmel a  Debreceni Főnix Néptáncegyüttes nagyszabású táncprodukcióját láthatják mindazok, akik február 13-án szombaton ellátogatnak a Tiszavasváriba a Találkozások Háza (!!!) Színháztermébe.

Napló - Egy ismeretlen büdszentmihályi hadifogoly története

  Tiszavasvári várossá válásának 30. évfordulója tiszteletére a Vasvári Pál Múzeum egy hetes programsorozattal várja az érdeklődőket 2016.jaunár 26-30. között.Január 28-án csütörtökön 17 órakor új időszaki kiállítás nyílik a múzeum főépületében. A kiállítás egy orosz hadifogságból hazatért büdszentmihályi parasztember tollából megírt napló segítségével mutatja be a háború borzalmait, veszteségeit.

Büdszentmihály Hagyatéka - Könyvbemutató a múzeumban

 Tiszavasvári várossá válásának 30. évfordulója tiszteletére a Vasvári Pál Múzeum egy hetes programsorozattal várja az érdeklődőket 2016. január 26-30. között. A városnapi programsorozat 26-án, kedden könyvbemutatóval kezdődik. Ezen a napon mutatják be hosszú várakozás után Gombás András, múzeumalapító, múzeumigazgató néprajzi tanulmányaiból összeállított könyvet.

Pezsgő(s) újévi koncert Tiszavasváriban

  Újévi koncertet ad január 2-án 18 órától Tiszavasváriban, a Találkozások Házában a Milord együttes. Az ingyenes kulturális programra ellátogatókat egy pohár pezsgővel fogadják majd az új esztendő első szombatján.

Advent harmadik vasárnap is vár mindenkit a Vasvári Pál Múzeum

  Az ünnepi készülődés jegyében november 29. és december 20. között tematikus kreatív kézművesfoglalkozásra várja az érdeklődő gyerekeket és szüleiket a Vasvári Pál Múzeum. Az adventi vasárnapokon az ünnep elmaradhatatlan kellékeit készíthetik el az érdklődők. Advent harmadik vasárnapján Luca napján lesz "csigacsináló" (másnéven:csigapergető)

Adventi gyertyagyújtás a Városháza téren

  A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe, ilyenkor a világ keresztényei Jézus Krisztus születésére emlékeznek. A karácsony szent estéjét és az ünnepre való készülődést ki-ki a maga módján ünnepli. Tiszavasvári Önkormányzata november 29-én, vasárnap 17 órától várja a város lakosságát a Városháza téren az első adventi gyertya meggyújtására. A szervezők forró teával és finom falatokkal kedveskednek mindazoknak, akik velük tartanak.

Lekvár Mustra:Mutasd meg a legfinomabb lekvárodat!

  A Vasvári Pál Múzeum és Baráti Köre 2015. november 29-én 14 órától ötödik alkalommal rendezi meg a Szentmihályi Lekvárbörzét. A szervezők várják mindazon vállalkozó kedvű magán személyek jelentkezését (nem csak Tiszavasváriból), akik szívesen megmutatnák mások előtt lekvárkészítő tehetségüket. Kizárólag házi készítésű termékekkel lehet jelentkezni a versenyre, ahol a háromtagú zsűri íz kategóriánként dönti majd el, hogy kié is a legfinomabb.

Dupla előadás a Dessewffy családról a múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum, és a Múzeum Baráti Köre Egyesület tovább folytatja a Dessewffy család múltját feltáró és bemutató előadássorozatot. A Szabadegyetem programsorozat következő eseményén két előadást is meghallgathatunk a család múltjával, illetve a Petőfi úti kripta kapcsán. November 19-én csütörtökön délután 17 órától "Egy mágnásasszony  szereplehetőségei a 19. században" címmel Dessewffy Blanka életútját ismerhetjük meg - dr. Zsoldos Ildikó Nyíregyházi Főiskolai docensének előadásában.

„Állásbörze” és „Nyílt Nap” Tiszavasváriban

  A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Tiszavasvári Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, az elmúlt évek sikeres rendezvényeinek hatására, újra „Állásbörzét” és „Nyílt Napot”rendez ezúttal november 12- én csütörtökön a Városi Sportcsarnokban, Tiszavasváriban. Az egész napos rendezvényen elsősorban a pályaválasztás előtt álló a térségben tanuló 8. osztályos és érettségi előtt álló tanulókat várják a Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium standjára,

Nyitott Templomok hete: Cigány misszió Nyírtelek - Görögszálláson

  A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében október 27-29. között rendezik meg a Nyitott Templomok hetét. A tiszavasvári történelmi egyházak gyülekezeti közösségei és a Vasvári Pál Múzeum szeretettel vár minden érdeklődőt a Nyitott Templomok hete rendezvényre. Otóber 29-én csütörtökön 17.30-kor a Tiszavasvári Református gyülekezetben tart előadást Györfi Mihály evangélikus lelkész Cigány misszió Nyírtelek - Görögszálláson címmel.

Nyitott Templomok hete: Katolikusok Debrecenben

  A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében október 27-29. között rendezik meg a Nyitott Templomok hetét. A tiszavasvári történelmi egyházak gyülekezeti közösségei és a Vasvári Pál Múzeum szeretettel vár minden érdeklődőt a Nyitott Templomok hete rendezvényre. Október 27-én a „Katolikusok Debrecenben 1715-2015" című  közelmúltban megjelent kötet szerkesztője Takács József a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye Könyvtár és Levéltár igazgatója tart előadást.

Titkos akták az 56-os Tiszavasvári eseményekről

 Nemzeti ünnepünk az 1956-os forradalom és szabadságharc 59.évfordulója  alkalmából a Vasvári Pál Múzeum Szabadegyetemi előadásra invitálja az emlékezni vágyókat október 23-án pénteken délután 18 órától a múzeum főépületének időszaki kiállítótermébe. Folytatva a hagyományokat idén is az 56-os forradalom helyi eseményeinek, eddig titkos aktáiba kaphatunk betekintést Holmár Zoltán a Jósa András Múzeum történészének  prezentálásában.

Múzeumi gyermekmegőrző az őszi szünetben

  Hamarosan itt az őszi szünet, amely ebben az évben meglehetősen hosszúra nyúlik.(október 23.-nov 2.) Sok szülőnek gyakran okoz gondot ilyenkor, hogy a szünet alatt hová is tudja gyermekét "elhelyezni" és tartalmas programot szervezni. A nyári táborok sikerén felbuzdulva a Vasvári Pál Múzeum kétnapos szünidei gyermekmegőrzővel egybekötött kézművesnapokra várja az óvodás és kisiskolás korú gyerekeket október 28-29-én 07.30-tól 17.00-ig.

"Világpolitika 2015" Dr. Nógrádi György előadása Tiszavasváriban

  A televízióból is jól ismert Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő látogat október 16-án, pénteken,Tiszavasváriba! Este 18.oo órakor a helyi művelődési központ nagytermében "Világpolitika 2015" címmel tart előadást a Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének professzora, neves biztonságpolitikai elemző-szakértő.

Pénteken kezdődik a Múzeumok Őszi Fesztiválja

 Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ 2015-ben – a tizedik alkalommal rendezi meg a Múzeumok Őszi Fesztiválját a országban működő múzeumokkal együttműködve. Az egy hónapon át tartó eseménysorozat a hazai múzeumok egyik legjelentősebb eseményévé vált az elmúlt években. Az immár hagyományos megnyitó eseményére,szeptember 28-án a Budapesti Történeti Múzeumban rendeztek meg.

Ősszel is vár a Kis-Tisza Ökocentrum

  A tiszalöki Kis-Tisza Ökocentrum lehetőséget teremt a Tisza, a Kenyérgyári-holtág valamint a környező területek flórájának és faunájának széleskörű feltárására és bemutatására: az egyedi növény- és állatvilág, számtalan halfaj, kétéltű, puhatestű, vízimadár, illetve emlős otthona ez a terület, melyeknek egy jelentős része védett, vagy fokozottan védett kategóriába tartozik.

Könyvtárba mentem...megkezdődött az Őszi Könyvtári Napok

  Színes programok várják idén is az Országos Könyvtári Napok résztvevőit. Megyeszerte 280 programmal, várják az olvasás szerelmeseit. Tiszavasváriban Városi Könyvtárban október 5-én Kreatív Olvasók munkáiból nyílt kiállítással vette kezdetét az Őszi Könyvtári Napok programsorozat, amely október 5-e és 11-e között várja az érdeklődőket.

Mozog a Város - Tekerj te is a munkahelyre!

  A múlt hét óta zajlik országszerte az Európai Mobilitási Hét. Európa legnagyobb közlekedési – környezetvédelmi kampányának évtizedes hagyománya van, amelyhez ebben az évben Tiszavasvári is csatlakozik. Az idei év jelmondata:Tekerj a munkahelyre!Szeptember 25-én pénteken a Mozog a Város rendezvénnyel párhuzamosan a szervezők azt kérik minden városlakótól, hogy ha tehetik ne üljenek autóba.

Történelmi családok Tiszavasváriban - Könyvbemutató

  A ma emberének már alig mondanak valamit azon családi nevek – Dessewffy, Dogály, Korniss, Oláh-Nánási stb.Ezen családok neve, élete és története évszázadokig összefonódott Tiszavasvárival. A Vasvári Pál Múzeum gondozásában csütörtökön jelenik meg Komiszár Dénes helytörténész: Történelmi családok Tiszavasváriban című könyve.

Ezt kóstolja meg! Zúzoslé Fesztivál Tiszavasváriban

  Csipetnyi Büdszentmihály címmel kulturális és gasztronómiai kalandozásra invitálja az érdeklődőket a Vasvári Pál Múzeum Tiszavasváriba. A szeptember 26-i rendezvényen zúzos-lé főző fesztivál, pálinka piknik és színvonalas színpadi produkciók várják a helyieket és a városba látogató turistákat. A helyi gasztronómia legkiválóbb ízei mellett, szórakoztató programokkal köszönti Szent Mihály Arkangyal ünnepét a város. A településen immár harmadik alkalommal rendezik meg a úgynevezett zúzos-lé főző versenyt.

Dessewffy Emlékhét a Vasvári Pál Múzeumban

  Dessewffy Emlékhetet rendeznek Tiszavasváriban. Büdszentmihály (mai: Tiszavasvári) mindig is bővelkedett talentumokban. A település méltán híres szülöttjei között kell megemlíteni Vasvári (Fejér) Pált a 1848-as márciusi ifjak kiemelkedő alakját. Kisszántói Pethe Ferenc mezőgazdasági szakírót a keszthelyi Georgikon alapító tagját vagy a világhírű feltaláló Kabay Jánost. Az elmúlt években méltatlanul kevés szó esett a 8 évszázados Dessewffy nemzetségről.

Pénteken indul a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán.

  Idén 14. alkalommal szervezik meg a Vidámság és Derű Országos seregszemléjét, azaz a VIDOR Fesztivált - jelentették be hétfőn Nyíregyházán. Az augusztus 28-a és szeptember 5-e között zajló összművészeti rendezvény várhatóan közel 120 ezer nézőt vonz majd.60 helyszínen, közel 400 programmal várja a közönséget Magyarország egyik legnagyobb összművészeti rendezvénye, a VIDOR Fesztivál augusztus 28-a és szeptember 5-e között.

Ikarus találkozó lesz hétvégén Polgáron

  Ezen a hétvégén rendezik meg immár nyolcadik alkalommal a polgári Ikarus-, Csepel- és Veteránjárművek Találkozóját. A rendezvény 2015. augusztus 28. és 30. között zajlik. A találkozó főnapja szombat lesz, ekkor megtekinthetik a kiállított buszokat az M3 Archeoparkban, ahol lehetőség nyílik a fényképezkedésre és felülhetnek a járművekre is.A nap folyamán több izgalmas program várja az érdeklődőket.

Gigantikus Experidance Táncshow Tiszavasváriban

  A magyar néptánc rendkívüli módon alkalmas a ritmikai sokféleségre. Ezeknek a ritmusjátékoknak az esszenciáját tárja a közönség elé élvezhető módon, jó értelemben vett populáris formában az ExperiDance „Esszencia" fantázianevű produkciója augusztus 29-én Tiszavasváriban a Találkozások Háza előtt felállított gigantikus méretű színpadon. A Román Sándor vezette tánckar igazi táncszínházat varázsol látványos és fergeteges előadásával a színpadra.

Színes programok Augusztus 20-án Tiszavasváriban

  Államalapításunk és Szent István király tiszteletére augusztus 20-án színes programokkal várják az érdeklődőket Tiszavasváriba. Ötödik alkalommal rendezi meg a térség agrártörténeti géptalálkozóját a Vasvári Pál Múzeum Tiszavasváriban. A Szentmihályi Kenyérünnep és Agrárgéptalálkozó két helyszínen (Napközben: Városi Strandfürdő Este: Múzeumkertben)kerül megrendezésre.

Pénteken jön: A Fagylalt éjszakája

  Augusztus 14-én (péntek) ismét megrendezésre kerül, a fagylalt napja kistestvére, "A Fagylalt Éjszakája". Az akció keretében a hivatalos esti zárórától éjfélig fél áron kínálják a gombócokat a kijelölt cukrászdák, fagyizók. Érdemes utána keresni, hol is pontosan, hiszen megyénkben Nyíregyházán, Sóstón, Nyírtelken, Tiszavasváriban, Napkoron, és Kisvárdán is jó áron lehet majd nyalni.

Ismét matuzsálemi traktorok találkozója Tiszavasváriban

  Államalapításunk ünnepén augusztus 20-án immár 5. alkalommal rendezi meg a Vasvári Pál Múzeum a térség agrártörténeti géptalálkozóját Tiszavasváriban. A mai napig használatos matuzsálemi gépeket (traktorok, aratógép, cséplőgép stb.) mutatkoznak be a rendezvényen. A program a tavalyi évhez hasonlóan a Szentmihályi Gyógyfürdő területén rendezik meg.Az esemény a szokásoknak megfelelően a reggeli regisztráció követően gépfelvonulással indul  a belváros utcáin.

Közeleg az év legvidámabb hete Nyíregyházán

  Idén 14. alkalommal szervezik meg a Vidámság és Derű Országos seregszemléjét, azaz a VIDOR Fesztivált - jelentették be hétfőn Nyíregyházán. Az augusztus 28-a és szeptember 5-e között zajló összművészeti rendezvény várhatóan közel 120 ezer nézőt vonz majd. 60 helyszínen, közel 400 programmal várja a közönséget Magyarország egyik legnagyobb összművészeti rendezvénye, a VIDOR Fesztivál augusztus 28-a és szeptember 5-e között.

Száguldó Cirkusz - A Hungaroringről jelentkezik a Best of Rádió

  Idén 30. alkalommal érkezik a száguldó cirkusz a Hungaroringre. A Best Of Rádió az előző évekhez hasonlóan idén is a helyszínről, azaz a Hungaroringről jelentkezik naponta többször is friss hírekkel, információkkal, riportokkal. A hallgatókat Godina Zsolt a boxutcából tájékoztatja a legérdekesebb és legfrissebb hírekről.

Csobbanj bele a Múzeumok Éjszakájába

  A Vasvári Pál Múzeum és a Szentmihály Gyógyfürdő együttműködést alakított ki a hétvégén megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája rendezvény kapcsán, hogy minél nagyobb élményt nyújtson az ország legnagyobb kulturális rendezvényének Tiszavasvári helyszínén. A szombati napon a fürdőbe érkező vendégek kombinált jegy(karszalag) vásárlása esetén a napközbeni fürdőzés után este díjmentesen tekinthetik meg a Múzeumok Éjszakája programjait (kiállításait).

Egy hét múlva Múzeumok Éjszakája

  Országszerte több mint 360 intézmény kínál csaknem 2000 programot az év legrövidebb éjszakáján, június 20-án. Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét idén 13. alkalommal rendezik meg, amelyhez ebben az évben 9. alkalommal csatlakozott a Nyíri Mezőség Múzeuma. Szombaton nyílik meg a múzeum új időszaki kiállítása, amelyben a Magyar motorkerékpár gyártás méltán híres múltját ismerhetjük meg.

A Magyar Motorgyártás hőskora - Veterán Motorok kiállítása Tiszavasváriban

  Június 20-án szombaton a Múzeumok Éjszakáján nyílik meg a Vasvári Pál Múzeum új időszaki kiállítása, amelyben a Magyar motorkerékpár gyártás méltán híres múltját ismerhetjük meg. Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét idén 13. alkalommal rendezik meg, amelyhez ebben az évben is csatlakozott a Nyíri Mezőség Múzeuma. A szokásokhoz híven kora délutántól hajnalig gazdag programokkal várja az izgalmas, kalandra vágyó látogatókat a múzeum.

Megyei Gyermek Horgásztábor lesz a Kacsás Tavon

  Az Alkaloida „Lombik” Horgász Egyesület - második alkalommal - megyei horgásztábort szervez gyermekek részére a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetsége támogatásával július elején. A bentlakásos tábor programjai között szerepel horgászat, délután horgász foglalkozások, környezet- és természetvédelmi kiselőadások, szabadidős foglalkozások, versenyhorgász bemutató, stb., késő délutánonként zárásig strandolás- tájékoztatta szerkesztőségünket Fejes László.

Pünkösdi családi délután a Múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum és a Múzeum Baráti Köre Egyesület közös szervezésében "Pünkösdi játszóházba" várja a múzeumbarátokat május 22-én pénteken délután 16 órától. A rendezvényen az ünnephez kapcsolódó népi gyermekjátékok, kézműves foglakozások
várják a múzeumba látogató gyerekeket és szüleiket! A foglalkozáson az érdeklődő gyerekek készíthetnek pünkösdi rózsát, koronát, fehér galambot, pünkösdi lángot - kreatív anyagokból.

Szekszárdi borok a Múzeumkertben

  Május 29-án ismét egy kellemes hangulatú borest várja a kikapcsolódni vágyókat a Vasvári Pál Múzeumba Tiszavasváriba. A pénteken este 19 órakor kezdődő rendezvény vendége, Sebestyén Csaba szekszárdi borász lesz. A Sebestyén Pincét 1998-ban a család alapította, Magyarország egyik legjobb klimatikus adottságokkal rendelkező termőhelyén, a Szekszárdon található Iván-völgyben.

Tanévzáró Ünnepi hangverseny a Hankó László Zeneiskolásokkal

  A HANKÓ LÁSZLÓ ZENEISKOLA nevelőtestülete szeretettel vár minden kedves érdeklődőt tanévzáró ünnepi hangversenyére a Találkozások Háza nagytermébe május 21-én (csütörtökön)18 órára. A hangversenyen közreműködnek a Hankó László Zeneiskola növendékei, tanárai és első alkalommal mutatkozik be az iskola új ifjúsági fúvózenekara.

Pünkösdi Öhönforgató Tiszavasváriban

  Közel ötven főzőcsapat több mint 1000 tagja részvételével rendezik meg a pünkösdi hétvégén a hagyományos öhönforgató versenyt Tiszavasváriban. Lázár István, szervező a Találkozások Házának igazgatója elmondta:idén is a strand területén kerül megrendezésre a nagyszabású gasztronómiai fesztivál, ahol baráti társaságok, munkahelyi közösségek és civil szervezetek séfgárdái főzik majd a híres hortobágyi pásztorételt.

Együtt a néptáncért- Erdélyi diákok látogatnak Tiszavasváriba

  A Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium és az erdélyi gyimesfelsőloki tanulók "Az együtt a néptáncért -  kultúrkincsünk fennmaradásáért" címmel közös programon vesznek részt Tiszavasváriban ezen a hétvégén. A program a „Határtalanul”című pályázati kiírásban elnyert támogatási összegből valósulhat meg, amelyre a  Váci Mihály Gimnázium támogatást nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumától .

Hatodik alkalommal rendezik meg a Kabay János emlékhetet

  Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Kabay János emlékhetet, amelyen tiszavasvári világhírű szülöttjére a fájdalomcsillapítás atyjára emlékeznek. Az esemény szervezője a Vasvári Pál Múzeum május 04-08. között kiállításokkal, ünnepi megemlékezéssekkel, tudományos témanapokkal, előadásokkal várja az emlékezni vágyókat. Az idei emlékhét díszvendége ezúttal nem csupán egy személy, hanem egy teljes múzeum lesz hiszen az emlékhét nyitányaként nyílik meg a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Vágod? - Az olló és a design című kiállítása.

Pénteken újra felavatják a megszépült Dühös Bakát

  Tiszavasvári főterén található az I. és II. világháborús magyar hősi emlékmű, mely Görömbei Imre alkotása. A bűdszentmihályi közösség nevében az 1914-18. közötti I. Világháborúban elesett katonáink emlékére emelt hősi emlékművet 1934-ben avatták fel. Büdszentmihály első hősi halottja, első áldozata a mindenki által szeretett Balázs Andor tizedes, címzetes őrmester volt. Nevét az I. Világháborús emlékmű talpazatára vésték, aztán nem maradt egyedül. Ahogy telt az idő, úgy szaporodtak a hősi halottak. Balázs Andor 1943. november 20-án megkapta a posztumusz Tűzkereszt I. fokozatát.

Szakmai konferencia a szociális területen dolgozók részére Tiszavasváriban

  Szociális-, gyermekjóléti és egészségügyi ellátásban foglalkoztatott szakemberek szakmai ismereteinek megújítása, bővítése kapcsán továbbképzésre invitálja az e területen dolgozókat Tiszavasvári Város Önkormányzata és annak intézménye a Tiszavasvári Szociális-, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgáltató Központ(TISZEK).Nácsáné Dr. Kalán Eszter Hajnalka intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy az április 16-i egésznapos szakmai továbbképzésen számos előadás várja szakmában dolgozó embereket.

Szabadegyetemi előadás - Szabolcsi viseletekről a múzeumban

  Újabb, érdekes előadással várja az érdeklődőket a Vasvári Pál Múzeum  Baráti Köre Szabadegyetemi előadására. Március 31-én kedden 18.00 órakor a múzeum Ady Endre úti főépületében Sipos Eszter néptánc pedagógus tart előadást az időszaki kiállítóban. A téma Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népviselete.

Ismét véradásra szólít a Magyar Vöröskereszt

  A Magyar Vöröskereszt Tiszavasvári Területi Szervezete 2015. április 01-én szerdán, 8 és 16 óra között véradást szervez a Találkozások Házában. A Magyar Vöröskereszt munkatársai kérik a város lakóit, jöjjenek, adjanak vért! A véradáshoz  Taj-kártya, személyi igazolvány, lakcímkártya  továbbra is szükséges!

Villányi borok kóstolója a múzeumban

  Március 20-án ismét egy kellemes hangulatú borest várja a kikapcsolódni vágyókat a Vasvári Pál Múzeumba Tiszavasváriba. Az este 7 órakor kezdődő rendezvény vendége Günzer Zoltán, villányi borász lesz. A Günzer család a borvidéken generációk óta foglalkozott szőlőtermeléssel és bor-készítéssel. Egyrészt saját fogyasztási igényük kielégítésére másrészt a borpiacra történő értékesítésre. Günzer Zoltán családi gazdasága 1993-ban kezdte meg működését, kezdetben 0,5 ha ültetvénnyel és évi 1500 palack bor értékesítésével.

Tiszavasváriban ad koncertet a KOWALSKY MEG VEGA!

  Magyarország egyik legnépszerűbb formációja a "zsivány pop" nagymesterei, a pop és rock mellett blues, jazz, hip-hop, drum n' bass és r&b stílusjegyekkel is remekül operáló KOWALSKY MEG VEGA ad élő szabadtéri koncertet június 20-án este 8 órától a Tiszavasváriban a Szentmihály téren a Múzeumok Éjszakája rendezvény fő attrakciójaként - tudtuk meg a rendezvényt szervező Vasvári Pál Múzeum sajtóreferensétől.

Égig érő fű – a „Gyüttment Berta mama” a Móriczban

  A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház március 14-én 17 órakor mutatja be  Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrumban Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült 1979-es film színpadi változatát. A darabban Berta mama szerepét Juhász Bori a tiszavasvári Dezsavü Színkör művészeti vezetője játssza, akit Tasnádi Csaba a Móricz Zsigmond Színház igazgatója kért fel a szerepre.

Édes Forradalom a Múzeumban (Sütemény és tortaverseny felhívás)

  A Vasvári Pál Múzeum sütemény és torta versenyt hirdet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére. A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik érzik magukban a „márciusi ifjak” kiemelkedő bátorságát és elszántságát, hogy valami újat, valami történelmit hozzanak létre. Magyarországon az első kávéházat 1714-ben Pesten alapították. A kávédivat igazi elterjedése a 18-19. század fordulójára tehető, amikor is Budapesten már több mint ötszáz kávéház és közel ugyanennyi kávékimérés működött.

Ünnepeljük együtt 1848 hőseit!

  A színes programmal emlékezik március 15-én az 1848-49 –es forradalmi események évfordulójára Tiszavasvári Város önkormányzata a  Találkozások Háza és a forradalmár nevét viselő  Vasvári Pál Múzeum. A délelőtti program a szokásoknak megfelelően Március 15. téren álló Vasvári Pál szobránál kezdődik, ahol az ünnepi beszédek és kulturális műsor mellett az emlékezés virágait helyezhetik el az emlékezők. Az ünnep program délután a  Múzeumkertben folytatódik Vasvári Pál mellszobrának megkoszorúzásával.

„Tánc- LÉLEK - Kép”- fotókiállítás a múzeumban

  „Tánc – LÉLEK - Kép” címmel Gorácz József fotográfus képeiből nyílik időszaki fotókiállítás március 09-én hétfőn délután 17 órától a Vasvári Pál Múzeumban. Gorácz József Jászberényben élő néptáncoktató a Jászság Népi Együttes aktív tagja. A kiállított fotósorozat táncos portrékon és különleges pillanatokban megörökített mozdulatokon keresztül mutatja a tánc világát. A kiállítást Demarcsek György Csokonai- és Príma- díjas, Örökös Aranysarkantyús táncos a Nyírség táncegyüttes vezetője nyitja meg.

Mezítlábas biogazda a Városi Könyvtárban

  Február 24-én 17 órától RÓZSA PÉTER, Schäffer Erzsébet novellahőse lesz könyvtárunk vendége. Rózsa Péter ma már országosan ismert és elismert biogazda, szakember, előadó. Az általa vezetett Virágoskút Kertészeti KFt. egy olyan márkanév, mely alatt egészséges, ízletes „bioételeket” termel és kínál vásárlóinak. Remek előadó, a biotáplálkozás, a bioételek és biogazdálkodás elismert szakértője. Szlogenje: „Frisset, jót, egészségeset csak természetesen”!

Szabadegyetem: előadás Gróf Dessewffy Józsefről

  A Vasvári Pál Múzeum és a múzeum baráti köre az Anyanyelv Nemzetközi Világnapja alkalmából újabb Szabadegyetem előadásra invitálja a tisztelt érdeklődőket. Február 19-én csütörtökön délután 17 órától "Gróf Dessewffy József - író és politikus" címmel Vaderna Gábor az ELTE BTK XVIII-XIX. Századi  Magyar Irodalomtörténeti Tanszék adjunktusa tart előadást  Dessewffy József politikus, író, költő, műfordítóról, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori tagjáról.

Erős vár a mi családunk? - Előadás a Civil házban

  A Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesülete szeretettel vár mindenkit a Bethlen Gábor utcai Civil Házba 2015. január 31-én szombaton 16.00-tól tartandó Házassági világnapi ünnepségére. Vendég Mohay Tamás néprajzkutató, egyetemi tanár és felesége, Keresztes Ilona a Kossuth rádió szerkesztő, műsorvezetője.

Szabadegyetem - Történeket az I. Világháborúból

  Újabb, érdekes előadással várja az érdeklődőket a Vasvári Pál Múzeum  Baráti Köre Szabadegyetemi előadására. Január 30-án pénteken 17.30 órakor a múzeum Ady Endre úti főépületében Mohácsi Endre történész tart előadást az időszaki kiállítótermében. Az előadás témája a - péntekig látható - I.  Világháborús kiállítás. Az előadáson hallhatunk a 1914-1918 közötti időszakban a frontra bevonult büdszentmihályi és  tiszabüdi férfiakról, a háború előtti és utáni időkről.

Fotókiállítás nyílik a nyíregyházi Zsinagógában

  Janics Attila, fotóriporter és Madár Tibor, operatőr közös munkájából nyílik kiállítás január 27-én Nyíregyházán. Az Auschwitz-Birkenau tábor felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából állít emléket Janics Attila, fotóriporter és Madár Tibor, operatőr közös kiállítása. A tárlat január 27-én, 17 órakor nyitja meg kapuit a nyíregyházi Zsinagógában.

Magyar Kultúra napja – ünnepség a Városházán

  A Magyar Kultúra Napja alkalmából ünnepséget tart január 22-én csütörtökön 18 órától a Városháza désztermében Tiszavasvári Város Önkormányzata.A rendezvényen köszöntőt mond Dr. Fülöp Erik polgármester. A műsorban fellép a Dezsavű Színkör " Hozz reá víg esztendőt" című műsorával.Az ünnepi megemlékezésen átadják a „ Kabay János” Vállalkozói Díjat is.

Nyílt nap a Nyíregyházi Főiskolán

  Elstartolt a 2015-ös felvételi, február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló egyetemi és főiskolai képzésekre. A Nyíregyházi Főiskola bőséges, gyakorlatorientált képzési kínálatából válogatva a hallgatók helyben szerezhetnek olyan jól használható ismereteket, amelyek a régiós munkaerőpiac elvárásaihoz is igazodnak.Az intézmény január 13-án rendez nyílt napot, bemutatva a sokszínű képzési palettát és a főiskolán folyó mozgalmas életet.

Újévi koncertet rendeznek Tiszavasváriban

  Az év első napján január 1-én 18 órától újévi koncertet  rendeztek Tiszavasváriban. A koncert csütörtökön 18:00 órakor a Találkozások Háza szinháztermében rendezik, ahol fellép a debreceni Valcer Táncstúdió és a nyírbátori Talán Teátrum.A szervezők a vendégeket pezsgővel várják.

Szülinapi Koncert - 20 éves a Városi Fúvószenekar

  Születésnapi gálakoncerttel emlékezik a helyi fúvószenekar megalakulásának 20. évfordulójára december 20-án szombaton a Találkozások Háza hangverseny termében. Nagy hagyományai vannak a fúvós zenének a városban, amely egészen 1936-ig nyúlik vissza.Működött a településen korábban leventezenekar, úttörő és tűzoltózenekar is.

Ingyenes mozival kedveskedik a Mikulás Tiszavasváriban

  December 6-án (szombaton) délelőtt a Találkozásk Házába várja a gyerekeket a Mikulás, ahol a Mikulás Mentőakció filmet ingynesen tekinthetik meg a gyerekek.

Ünnepi hangverseny lesz a Római Katolikus Templomban

  December 15-én,18 órától a tiszavasvári Római Katolikus Templomban Karácsonyi Koncertre hív mindenkit a Vasvári Musical Tanoda. Vendég:a  tiszadadai Terra- Dada Kamarakórus ,Siposné Barna Judit és a tiszavasvári Fülemüle Óvoda "Cinege" csoportja Kádár Gyuláné vezetésével, valamint az egykori Szirének kórus tagjai és gyermekeik is.

A második gyertyát is meggyújtják a Város Adventi Koszorúján

  December 7-én (vasárnap) 17.00 órakor Munkácsi Mihály,önkormányzati képviselő gyújtja meg a második gyertyát a Város Adventi Koszorúján a  Tiszavasváriban a Városháza téren.Ezt követően a Fülemüle Óvoda gyermekei adnak elő ünnepi műsort. Az előző héthez hasonlóan délután 14 órától a Vasvári Pál Múzeumban ingyenes játszóház és kézműves foglalkozás várja az érdeklődőket.

Adventi készülődés a múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum idei utolsó rendezvénysorozatára invitálja az érdeklődőket. A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe, ilyenkor  a világ keresztényei Jézus Krisztus születésére emlékeznek . Az ünnepi készülődés jegyében november 30. és december 21. között vasárnaponként kreatív kézműves foglalkozásra várja a múzeum az érdeklődőket. Az adventi vasárnap délutánonként az ünnep elmaradhatatlan kellékeit készítheti  el bárki.

Bolhapiac és ajándékbörze a gimnáziumban

  November 30-án vasárnap délelőtt 9 órától ajándékbörze és bolhapiac lesz a Váci Mihály Gimnázium tornatermében. Dísztárgy, ékszer, könyv, táska, cipő, ruha egy helyen olcsó árakon! A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Büdszentmihály 1914-1918 - új kiállítás a múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum 2014 novemberében 28-án új időszaki kiállítással emlékezik a 100 évvel ezelőtt kitört I. Világháborúra. Az új időszaki kiállítás az 1914-1918 között a frontra bevonult büdszentmihályi és  tiszabüdi férfiakra emlékezik fotók, írások és tárgyi emlékek segítségével. A kiállítás különlegessége egy lövészárok enteriőr, amely fegyverekkel, lövegekkel, katonai eszközökkel mutatja be a korabeli harcokat.

Adventi készülődés Tiszavasváriban

  Tiszavasvári város önkormányzata "Adventi készülődés" címmel programsorozatot indít, amelyben az elkövetkezendő vasárnapokon a város adventi koszorújának egy gyertyalángja lobban majd fel a városközpontban. A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek nem csak a keresztények. Az ünnepi készülődés jegyében november 30-ától minden vasárnap 17 órakor fellobban az adventi koszorú egy gyertyalángja a városközpontban felállított adventi koszorún.

Mutasd meg a legfinomabb lekvárodat!

  A Vasvári Pál Múzeum és Baráti Köre 2014. november 22-én 14 órától negyedik alkalommal rendezi meg a Szentmihályi Lekvárbörzét. A szervezők várják mindazon vállalkozó kedvű magán személyek jelentkezését (nem csak Tiszavasváriból), akik szívesen megmutatnák mások előtt lekvárkészítő tehetségüket. Kizárólag házi készítésű termékekkel lehet jelentkezni a versenyre, ahol a háromtagú zsűri íz kategóriánként dönti majd el, hogy kié is a legfinomabb.

Borakadémia: Márton napi vacsora Apátsági borokkal

  Márton napi borvacsorára várja a hazai borok szerelmeseit a Vasvári Pál Múzeum Borakadémia rendezvénye november 22-én szombaton 19 órakor. A tárlatvezetéssel egybekötött boresten ezúttal a Pannonhalmi borvidék mutatkozik be.

Család ellen nincs orvosság

Szombaton este 19 órától utoljára láthatja a közönség a "Család ellen nincs orvosság" című két felvonásos komédiát a Dezsavű Színtársulat előadásában. A vidám színházi este ezúttal is a Találkozások Házában kerül megrendezésre.Család ellen nincs orvosság 

Mindennapi kötéltáncosok- Könyvbemutató a Civil Házban

  Szuromi- Kovács Ágnes – Mindennapi kötéltáncosok - című könyvének bemutatóját tartják a Civil Házban Tiszavasváriban november 15-én 11 óra Tiszavasváriban a Civil Házban a Bethlen Gábor út 4.alatt. Szuromi Kovács Ágnes, négygyermekes édesanya, aki könyvében olyan emberekkel beszélget, akik a család mellett eleget tudtak tenni hivatásuk elvárásainak magas színvonalon.

"Alkaloida Anno " - Új kiállítás nyílik Kabay János feltaláló életművéből

  Kabay János életművét 1963 óta a Tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum őrzi. Korábban a  múzeumban látható Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Orvos- és Gyógyszerészettörténeti című állandó kiállításban kapott helyett a világhírű feltaláló munkássága. A múzeum vezetése 2012- ben döntött úgy, hogy a város legnagyobb alakjának külön kiállításban kíván emléket állítani. A kulisszák mögött zajló tudományos munka és gyűjtemény gyarapítás, feldolgozás már ekkor elkezdődött.

„Az élet labirintusa” várja a fiatalokat egy héten át

  „Az élet labirintusa” címmel egy héten át tekinthető meg a Tiszavasvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum(KEF)által életre hívott drogprevenciós kiállítás a helyi középiskola aulájában. A rendezvény nyitó napján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv munkatársának előadása mellett a Városi Polgárőrség tart bemutatót a drogok hatásairól veszélyeiről.

Ismét Márton nap a Múzeumkertben

  A Vasvári Pál Múzeum november 08-án, szombaton ismét várja az érdeklődőket  ezúttal Márton nap alkalmából. Az előző évekhez hasonlóan a programok már kora délelőtt elkezdődnek és a hagyományoknak megfelelően a Márton napi népszokásokhoz kapcsolódnak. A délelőtti programok között a gyerekek megismerkedhetnek Szent Márton történetével. Készíthetnek Márton napi vásárfiát és lampiont. A délelőtt folyamán nyílik meg az „Álmodd meg a jövőt” kiállítás, amely a múzeum által korábban meghirdetett felhívásra beérkezett iskolás gyerekek által készített pályaműveket mutatja be.

Ünnepi megemlékezések csütörtökön

  Az 1956. ÉVI FORRADALOM, SZABADSÁGHARC 58. ÉVFORDULÓJÁNAK ÉS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSÁNAK TISZTELETÉRE ünnepi megemlékezést tartanak Tiszavasváriban a Városháza dísztermében október 23-án délelőtt 10 órakor. Ünnepi beszédet mond Dr. Fülöp Erik polgármester majd a Váci Mihály Gimnázium diákjainak ünnepi műsorát láthatják az érdeklődők. Az ünnepi délelőtt az 56-os kopjafánál koszorúzással fejeződik be.

Kezdődik a Nyitott Templomok hete

  A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében október 15-19. között rendezik meg a Nyitott Templomok hetét. A tiszavasvári történelmi egyházak gyülekezeti közösségei és a Vasvári Pál Múzeum szeretettel vár minden érdeklődőt a Nyitott Templomok hete rendezvényre.

Tanárok Éjszakája a Vasvári Pál Múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum szeretettel meghívja a Tiszavasvári pedagógusokat 2014. október 10-én 18:00 órától megrendezendő programjára, a Tanárok éjszakájára, ahol a helyi tanárok, tanítók, óvónők egy kötetlen beszélgetésen vehetnek részt Büdszentmihály egykori tanítóival, pedagógusaival.

Szögi Lajos Emléktúra a Zemplénbe

  2014. október 18-án, ismét túrát szerveznek a nyolc éve elhunyt barát és kolléga, Szögi Lajos emlékének tiszteletére. A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik kedvet éreznek egy kellemes hangulatú, könnyed (gyerekek és nyugdíjasok számára is ajánlott) zempléni kiránduláshoz. A túra előtt 9 órától koszorúzást és megemlékezést tartunk Olaszliszkán.

Az Aradi vértanúkra emlékeznek Tiszavasváriban

  A Vasvári Pál Társaság tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és kollegáit az Aradi vértanúk emlékére rendezendő ünnepi ülésére Helye:Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Díszterme Időpont:2014. október 05. (vasárnap) 15:00 óra. A program:Himnusz Kerekesné Lévai Erika, Vasvári Pál Társaság Titkárának köszöntője.

Jótékonysági Hangverseny a Tiszavasvári Református templomért!

  Tiszavasvári Református Egyházközség és a Vasvári Pál Múzeum közös szervezésében a Debreceni Református Kollégium énekkara, a Kántus ad jótékonysági hangversenyt 2014. október 19-én, vasárnap 18 órától a Tiszavasvári Református templomban. A Debreceni Református Kollégium Kántusát 1739-ben alapította Maróthi György, a Kollégium hírneves professzora. Az azóta - kezdetben fiúkórusként, ma már ifjúsági vegyeskarként - folyamatosan működő Kántus fennállásának 275. tanévét tölti.

Állásbörze a Városi Sportcsarnokban

  Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium Állásbörzét és nyílt napot rendez október 03- án pénteken 9 órától a Városi Sportcsarnokban. A cégek standjainak bemutatkozása mellett számos kiegészítő program is várja az érdeklődőket. A programban szerepel CNC gépkezelés, irányítás bemutató, LEGO robot verseny, rendészeti alaki foglalkozás és erőnléti gyakorlatok, zenés gimnasztika, frizura show, természeti- és környezetvédelmi verseny – tájékoztatta portálunkat Szabó Zoltán az iskola igazgatója.

Egészségnap Tiszavasváriban

  2014.október 04-én 09:00 órától 15:00 óráig Tiszavasváriban a Találkozások Házában egészségnap lesz ingyenes szűrésekkel és bemutatókkal, amelyet Dr. Fülöp Erik polgármester ünnepi köszöntője nyit meg. Többek között lesz szemvizsgálat, hallásszűrés, testmasszázs, a Pál Fitness gépeit is kipróbálhatják az érdeklődők és elsősegély nyújtási ismereteket is elsajátíthatnak.

Idősek Világnapja Korda Gyurival és Klárikával

  Október 2-án 17.30 órakor az Idősek Világnapja alkalmából Tiszavasváriba látogat Korda György és Balázs Klári. A Találkozások Házában megrendezett eseményen köszöntőt mond: Dr. Hosszú József polgármester- jelölt. A műsorban az óvodások előadása mellett fellép a Musical TANODA valamint arany és gyémánt lakodalmasokat is köszöntenek. A rendezvényre a belépés díjtalan!

Ruszin Kulturális Nap a Múzeumban

  A Tiszavasvári Ruszin Nemzetiségi Önkormányzata és a Vasvári Pál Múzeum idén negyedik alkalommal rendezi meg október 04-én szombaton, 10.00 órától „Ruszin Kulturális Napját ”. A helyszín ezúttal is a Vasvári Pál Múzeum lesz. A rendezvény délelőtt 10 órakor a múzeum előtti Szentmihály téren Kozsnyánszky János MROSZ elnökének, majd Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő köszöntőjével indul.

II.Szentmihályi Pálinka Piknik- Idén is keresik a legjobb helyi párlatokat

 Második alkalommal rendezi meg a Vasvári Pál Múzeum a helyi párlatok versenyét. A pálinka piknik nem vásár és nem is fesztivál. Nem lesznek ismert pálinka főzdék, és nem is nem lehet pálinkát vásárolni. A szervezők olyan 18. életévüket betöltött helyi vagy a
térségben élők jelentkezését várják akik büszkén mutatják be házi vagy bérfőzésű pálinkájukat a szakértő zsűri előtt.

Fesztiváloznak a tehetségek

  Első alkalommal kerül megrendezésre szeptember 26-án pénteken Tiszavasváriban a Szentmihály Téren a tehetséges zenész fiatalokról szóló zenei fesztivál. A rendezvényt napközben Baranta és íjász bemutató, Motortörténeti kiállítás, Sörsátor és Büfé színesíti tájékozatott Sepsi István szervező.

Hamarosan indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

  Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ 2014-ben – a kilencedik Múzeumok Őszi Fesztiválja megszervezésével – folytatja a 2006-ban hagyományteremtő céllal elindított, és mára a múzeumok egyik legjelentősebb országos eseményévé vált rendezvénysorozatát.

Zacher 500 - ért

  Mindennapi függőségeinkről tart előadást Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos Tiszavasváriban a  Találkozások Házában szeptember 19-én pénteken 11 és 13 órától. Amennyire örömteli, hogy az előadás kezdési időpontja (tanítási időben) a helyi iskolás fiatalokat célozza meg, annyira érthetetlen, hogy a szervezők miért kérnek az előadás megtekintéséért fejenként 500 Ft-os belépőt.

Horgászverseny és családi nap a Kacsáson

  Szeptember 21-én vasárnap a Gyarapodó Magyarországért alapítvány szervezésben horgászverseny és családi nap lesz Tiszavasváriban a Kacsás Tavon. A versenyre előzetesen jelentkezni lehet Fejes Lászlónál az Alkaloida Horgászegyesület vezetőjénél.Nevezési díj nincs! A szervezők mindenkit szerettel várnak!

Újra Járási Gasztro-Piknik Tiszavasváriban

  A Tiszavasvári Járási Hivatal szervezésében 2014. szeptember 20-án szombaton rendezik meg a 2. Járási Gasztro - Pikniket. A rendezvény a Szentmihályi Gyógyfürdőben kerül megrendezésre, ahol a térség települései mutatkoznak be.

Kezdő és haladó néptánckurzus gyerekeknek

  A tiszavasvári Kör-Karéj Egyesület szervezésében kezdő és haladó néptánc tanfolyam indul   alsós és felső tagozatos korosztályba tartózó gyerekeknek ahol táncokkal, énekekkel ismerkedhetnek meg, hogy azt bátran használhassák, táncolhassák a táncházakban. Jelentkezni személyesen a péntek délutáni próbákon vagy telefonon a 06/30-295-8056 számon lehet.

Múzeumi Borest Bárdos Saroltával

  Szeptember 19-én ismét egy kellemes hangulatú borest várja a kikapcsolódni vágyókat a Vasvári Pál Múzeumba Tiszavasváriba. Az este 7 órakor kezdődő rendezvény vendége lesz Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis Pincészetből. Bárdos Sarolta tokaji születésű. A Kertészeti Egyetem elvégzése után férjével visszaköltöztek szülőfalujukba, Bodrogkeresztúrba. Ezt követően különböző hegyaljai borászatokban dolgozott miközben párjával saját birtokról álmodoztak.

Kóstolja meg - Büdszentmihály Csipetnyi Ízeit!

  Szeptember 27-én szombaton Szent Mihály napja alkalmából egész napos programsorozat várja a helyieket és a városba látogató érdeklődőket. A Vasvári Pál Múzeum által szervezett rendezvényen kiállításokkal, kézműves vásárral, pálinka piknikkel, csergető versennyel,  koncertekkel, néptáncosokkal és a helyi gasztronómia legkiválóbb ízeivel köszönti Szent Mihály Arkangyal ünnepét a több mint 700 éves település.

„Egy falat Tündérmező” - új fotókiállítás a Vasvári Pál Múzeumban

  A Tiszavasvári székhelyű, a - Nyíri mezőség településeinek turisztikai attrakcióit - képviselő Tiszai Kaland Turisztikai Információs Iroda és a Vasvári Pál Múzeum közös szervezésében Csutkai Csaba fotóművész „Egy falat Tündérmező fotókiállítása nyílik meg szeptember 09-én kedden 17.30-kor a múzeum főépületének időszaki kiállító termében. Az „ Egy falat Tündérmező " könyv 2013-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. gondozásában.

Ismét Repülőnap lesz Nyíregyházán

  Veres Zoltán műrepülő világbajnok, kötelékrepülés, nagyszabású helikopteres bemutató - szeptember 7-én, vasárnap ismét repülőgépektől lesz hangos a megyeszékhely légtere. Nyíregyháza MJV Önkormányzata jóvoltából immáron negyedik alkalommal ad helyet a reptér az égi lovagoknak és gépeiknek. Dr. Kovács Ferenc polgármester mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az önkormányzat támogatásának köszönhetően a IV.
Nyíregyházi Repülőnapra a belépés mindenkinek ingyenes.

Ma kezdődik a Vidor Fesztivál

  Ma este kezdődik és szeptember 6-áig tart a Vidor fesztivál, azaz a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett. Az eseménysorozat kilenc napja alatt 44 helyszínen mintegy négyszáz program zajlik majd, az idén várhatóan több mint százezer néző előtt. És ahogy megszokhattuk, a programokat nem csak a nyíregyháziak élvezhetik, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye további húsz településén is várják fellépők az érdeklődőket.

Gasztro Hétvége a Feketeszakáll Kalandparkban

  A nyár utolsó Gasztro Hétvégéjére vár minden érdeklődőt augusztus 30-31-én a tiszalöki  Feketeszakáll Kalandpark. A szervezők tájékoztatása szerint számtalan finomságot kóstolhatnak meg az érdeklődők. Halászlé, Harcsapaprikás, Tárkonyos vadmalac ragu vagy éppen Gundel palacsinta is szerepel a kínálatban.

Babaház kiállítás és könyvbemutató a múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum idén is megrendezi a Langaméta NAGY JÁTÉK NAPOT. A nyárzáró program nem csak a gyerekeknek kínál érdekes és tartalmas kikapcsolódást. A szervezők augusztus 30-én szombaton 14 órától a néprajzi épületben  és múzeumkertben várják a gyerekeket és szüleiket. Az idei rendezvény fő témája: "Nekem is volt  babaházam ".

Éjszakai fürdőzés lesz a Szentmihályi Gyógyfürdőben szombaton

  Zenés-táncos éjszakai fürdőzésre és csobbanós, bulizós medence-party-ra várja az érdeklődőket a Szentmihályi Gyógyfürdő Augusztus 16. szombaton 21.00 órától.A szervezők elmondása szerint a júliusi fergeteges party élményvilága ismét beköltözik a strandra ezen a különleges szombat éjszakán.

Magyar Vitrin - Tele hungarikummal

  Az Első Pesti Egyetemi Rádió (EPER) a Vidékfejlesztési Minisztérium Hungarikum Pályázatához kapcsolódva Magyar Vitrin címmel 13 részes rádiósorozatot készített, amit június elején kezdtek sugározni az ország több rádiójában. A dinamikus dokumentumműsorokat  fiatal szerkesztők készítették a Hungarikumok Gyűjteményéből kiválasztott 13 témában.

Cantemus X. Nemzetközi Kórusfesztivál Tiszadadán is

  Augusztus 15. és 21. között ad otthont Nyíregyháza a X. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzusnak. 14 nemzet képviselője vesz részt a hangversenyeken és jubileumi rendezvényeken. 7 nap alatt 16 helyszínen 20 koncert várja az érdeklődőket. Két évtizede minden második esztendőben Nyíregyházán rendezik meg a Cantemus Nemzetközi Kórusfeszivál és Mesterkurzus eseményeit. A 10. jubileumi sorozatra augusztus 15-e és 21-e között kerül sor.

Hamarosan indul az idei VIDOR Fesztivál

  Augusztus 29. és szeptember 6. között immár tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, azaz a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett: 9 nap alatt 44 helyszínen mintegy 400 program zajlik majd, az idén várhatóan közel 120 ezer néző előtt.

Hamarosan nyit a tokaji Fesztiválkatlan

  Néhány nap múlva, egészen pontosan 2014. augusztus 9-én nyílik meg az Északkelet-Magyarországi régió legnagyobb szabadtéri színpada a tokaji Fesztiválkatlanban.A borvidék névadó településén megvalósuló beruházás eredményeként egy olyan 2500 főt befogadó létesítmény jön létre, amely az egész térség érdekeit szolgálja.

Ismét Farmer-Expo Debrecenben

  A XXIII. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás több mint két évtizede segíti a gazdálkodókat és a mezőgazdasági ágazat valamennyi szereplőjét a kapcsolatépítésben, üzletkötésben, kapcsolatápolásban. A 4 napos Farmer- Expo kiállítás évek óta a leglátogatottabb szakmai kiállítások közé tartozik.

Rendezd meg első kiállításod! - Fotós tábor középiskolásoknak

  A tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban fotós tábor lesz augusztus 25-a és 29-e között, naponta 10 és 15 között. A tábor résztvevői a már- már feledésbe merült fekete-fehér fényképezés kulisszatitkait elevenítik fel múzeumi fotós munkatársa segítségével. A program között szerepel a fotótechnikák történetének megismertetése, érdekes beállítások keresése, hasznos tudnivalók megismertetése az első kattintás
előtt.

Lecsófesztivál és Tüzijáték Tiszalökön

  Augusztus 02-án szombaton tizenötödik alkalommal rendezik meg a városnapot Tiszalökön. Délelőtt a gasztronómiáé lesz a főszerep, amit kora délutántól a kulturális programok  és a szinpadi produkciók vesznek át.  A rendezvény az előző évekhez hasonlóan a gimnázium sportpályáján kerül megrendezésre. A nap sztárfellépői többek között: Bye Alex ,Intim Torna Illegál

Matuzsálemi Traktorok találkozója Tiszavasváriban

  Államalapításunk ünnepén augusztus 20-án immár negyedik alkalommal rendezi meg a Vasvári Pál Múzeum a térség agrártörténeti géptalálkozóját Tiszavasváriban. A mai napig használatos matuzsálemi gépeket (traktorok, aratógép, cséplőgép stb.) mutatkoznak be a rendezvényen. A program  amit ezúttal a Szentmihályi Gyógyfürdő területén rendeznek meg a reggeli regisztráció után gépfelvonulással indul  a belváros utcáin majd visszaérkeznek a rendezvény helyszínére.

Trianoni Emlékművet avatnak Tiszadadán

  Tiszadadán a Református Templom előtti téren ünnepélyes keretek között felavatják azt az emlékművet, melyet a trianoni tragédia mementójaként állíttatott a tiszadadai képviselő-testület. Az emlékmű ünnepélyes avatására  június 26-án szombaton délelőtt, 10 órakor
kerül sor, ahol Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára mond köszöntőt.

Száguldó Cirkusz - A Hungaroringről jelentkezik a Best of Rádió

  Alig ért véget a Német Nagydíj a Hockenheimringen, máris megérkeztek a Forma-1-es csapatok a 29. Magyar Nagydíj helyszínére, a Hungaroringre. A nyári szünet előtti utolsó felvonásként rendezik meg nálunk a Forma-1-es nagydíjat. A Best Of Rádió az előző évekhez hasonlóan idén is a helyszínről azaz a Hungaroringről jelentkezik naponta többször is friss hírekkel, információkkal, riportokkal. A hallgatókat Godina Zsolt a boxutcából tájékoztatja a legérdekesebb és legfrissebb eseményekről.

Vasárnap látható utoljára együtt Munkácsy Krisztus trilógiája

  Meghosszabbított nyitva tartással várja hétvégén a látogatókat a debreceni Déri Múzeum, ahol már csak július 13-ig látható együtt a Krisztus-trilógia. Munkácsy Mihály Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű képeit először 1995-ben láthatta együtt a közönség a debreceni Déri Múzeumban. 2010 és 2012 között Pécsen, Budapesten és Bécsben lehetett együtt látni a képeket.

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő tart fogadóórát Tiszavasváriban

  Dr. Vinnai Győző, országgyűlési képviselő tart fogadóórát július 09-én (szerdán) 17 órától Tiszavasváriban a Kossuth út 2 .szám alatti irodájában. Időpont egyeztetés a következő telefonszámon lehetséges: 06-20-9349-837

Új Lemezzel a Múzeumok Éjszakája szinpadán a Balkán Fanatik

  Igazán különleges zenei élmény részese (is) lehet az, aki ellátogat a Múzeumok Éjszakája rendezvényre Tiszavasváriba szombaton. A Vasvári Pál Múzeum előtti impozáns Szentmihály tér zenei nagyszínpadán fellép többek között Szabó Balázs és Bandája a Csercsel és a Balkán Fanatik.

Múzeumok Éjszakája - Vasúton érkeznek a régészeti kincsek Tiszavasváriba

  A Vasvári Pál Múzeum idén 8. alkalommal csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozathoz. A Nyíri Mezőség múzeuma kora délutántól késő éjszakáig megújult kiállításokkal, koncertekkel, kulturális és gasztronómiai programokkal várja a látogatókat. Az állandó kiállítások mellett két új tárlat nyílik ezen a napon.

Múzeumi alkotótábor gyerekeknek

  Kézműves tábora várja  a Vasvári Pál Múzeum az óvodás és kisiskolás korú gyerekeket augusztus 04-08. valamint Augusztus 11 – 15. között hétfőtől- péntekig 07.30-tól 17.00-ig. A Gólyahír Gyermek és Ifjúsági táborban megrendezésre kerülő szünidei tábort azoknak a gyerekeknek és szüleiknek ajánljuk, akik a nyár ezen időszakában gondot okoz a gyermek elhelyezése vagy csak szeretnék, ha a gyerekük tartalmas és értékes dolgokkal töltené el a vakációt.

Kézműves Egri borok Makkai Ádámtól

  Június 13-án pénteken rendezi meg a Vasvári Pál Múzeum a hazai borok népszerűsítését szolgáló Borakadémiai rendezvénysorozatának következő előadását. A negyedévente jelentkező esemény vendége ezúttal a  Makkai Ádám borász lesz. A fiatal, tehetséges borász neve sokak előtt ismerős lehet, hiszen gyermekkorát Tiszavasváriban töltötte. Édesapja Makai László közismert kulturális szakember- népművelő, édesanyja elismert pedagógus . Ádám a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma érettségizett majd nemzetközi kapcsolatok szakon végzett a Nyíregyházi Főiskolán.

Piacteret avatnak a vasárnapi Hársfa ünnepen Szorgalmatoson

  A Hársfa ünnepe címmel tart egész napos programot Szorgalmatos önkormányzata június 01-én, vasárnap.Délelőtt 9 órától a Munkácsy utcai területen pályázati forrásból kialakított piacteret avatják fel ünnepélyes keretek között a  település elöljárói és a meghívott díszvendégek. A nap további programjait a megszokott helyen azaz a Klapka utca végén lévő Aracs legelőn tartják.

Pásztortalálkozó a Kesznyétenben

  Pásztorétel főző fesztiválra, és pásztortalálkozóra invitálja az érdeklődőket a Tiszatáj Közalapítvány a Kesznyéteni Tájvédelmi Központba május 30-án szombaton. Az egésznapos kikapcsolodás biztosító programban szerepel pásztorétel főző verseny,kézműves mesterek bemutatója, Pásztor " kerekasztal", szakmai tapasztalatcsere, barátkozás, kötetlen beszélgetéssel. Az érdeklődők megtekinthetik a  Tiszatáj Közalapítvány őshonos állat állományát valamint "pusztabusszal" kirándulás tehetnek a tájvédelmi körzet látogató útján.

Emlékezzünk egy szál virággal

  Gyógyszerészet-történeti vetélkedővel és koszorúzással és könyvbemutatóval emlékeznek a hazai morfingyártás megalapítójára, Kabay Jánosra a róla elnevezett emlékhét keretében ezen  a héten.  Az eseményt május 13. és 21. között rendezi meg immár ötödik alkalommal a Vasvári Pál Múzeum, amely idén protokoll mentes megemlékezésekkel,  emlékezik a város világhírű szülöttjére, a “fájdalomcsillapítás atyjára”.

Szentmihályi szivárvány 2.- Könyvbemutató a múzeumban

  Hankó András Szentmihályi szivárvány 2. című könyvének bemutatójára kerül sor május 21-én szerdán. Az esemény a Városháza dísztermében kerül megrendezésre ahol köszöntőt mond a könyv felelős kiadója Baloghné Szűcs Zsuzsanna a Vasvári Pál Múzeum vezetője. A könyvet bemutatja PREGITZER FRUZSINA Jászai Mari-díjas színművész.

Kabay János-emlékhét a múzeumban

  Gyógyszerészet-történeti vetélkedővel, koszorúzásokkal és könyvbemutatóval emlékeznek a hazai morfin gyártás megalapítójára, Kabay Jánosra a róla elnevezett emlékhét keretében a Vasvári Pál Múzeumban.  Az eseményt május 13. és 21. között rendezi meg immár ötödik alkalommal a Vasvári Pál Múzeum, amely idén protokolltól mentes megemlékezésekkel, méltatja a város világhírű szülöttjét, a “fájdalomcsillapítás atyját”.

Tekerj a múzeumba!

  A május eleji hosszú hétvégén színes programokkal és érdekes kiállításokkal várja látogatóit a Vavsári Pál Múzeum. Csütörtökön délelőtt " Bringajális " - Tekerj a múzeumba!  címmel családi kerékpáros szabadidős program várja a családokat a múzeum előtti Szentmihály térre. Lesz kerékpáros ügyességi verseny, KRESZ - teszt, lángos evő verseny és biciklis felvonulás. Az esemény együttműködő partnere a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr főkapitányság  Közlekedésrendészeti Osztálya és a Tiszavasvári Rendőrkapitányság.

Múzeumi Majális - fúvószenekari koncertekkel

  Hosszú évek után újra ünnepi program várja a kikapcsolódni vágyókat május 01-én Tiszavasváriban. Az egész napos program szinte minden korosztály számára kínál érdekes programot a rendezvénynek helyet biztosító Vasvári Pál Múzeumban.

Átutazó festőművész kiállítása

  H.Varga Ágnes Tiszavasváriból indult festőművész kiállításának megnyitója 2014. április 17-én 18 órakor lesz a Találkozások Házában.

KORTÁRS 3

  Három nagyszerű kortárs művész kiállítása nyílik meg, egy közös kiállításban április 17-én csütörtökön a  Vasvári Pál Múzeumban Tiszavasváriban. Holló László Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész olajfestményeiből és grafikáiból, Boncsér Árpád szobrászművész alkotásaiból valamint Vencsellei István debreceni fotográfus, fotóművész képeiből nyílik hármas kiállítás. A kortárs művészek teljesen különböző területen dolgoznak és alkottak (alkottak) maradandót az utókor számára. Mégis van bennük valami közös  ami összeköti őket.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

  Április 10-én 17 órakor  a Városi Könyvtárban Prof.Dr. Bagdy Emőke pszichológus tart előadást "Hogyan lehetnénk boldogabbak?" címmel.A könyv azokból az írásaiból és előadásaiból született, amelyekben a pszichológia üzeneteit rendkívül fontosnak érzi az írónő.Véleménye szerint olyannyira fontos a könyv mondani valója, hogy legszívesebben folyvást mondaná, tanítaná, terjesztené mindenkinek.

Kézműves móri borok a múzeumban

  Április 04-én pénteken rendezi meg a Vasvári Pál Múzeum a hazai borok népszerűsítését szolgáló Borakadémiai rendezvénysorozatának következő előadását. Az esemény vendége Miklós Csabi móri borász lesz. Az est folyamán megismerkedhetnek a történelmi Móri borvidék hagyományos szőlőfajtáival és boraival. Miklós Csabi és pincészete igazi családi vállalkozás, ahol apa és fia együtt őrzik és művelik a móri borkészítés hagyományait. A kézműves manufaktúra borászatából a legizgalmasabb borokat (Pinot Blanc, Ezerjó, Cuvée, Rajnai) kóstolhatják meg az érdeklődők.

Család ellen nincs orvosság a Móricz Zsigmond Színházban

  A tiszavasvári Dezsavü Színkör 2014. március 22-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kamara színpadán mutatja a Ray Cooney Család ellen nincs orvosság c. komédiját, Puskás Tivadar rendezésében. Az előadásra mindenkit szeretettel várnak, és remélik, hogy egy vidám estét szereznek a színházszerető közönségnek. A Dezsavü Színkör 5 évvel ezelőtt alakult Tiszavasváriban. A nevünk nem véletlenül lett Dezsavü, ugyanis olyan színdarabokat játszanak, amiket már látott valahol a nagyérdemű.

Járási Gasztro-Piknik lesz Tiszavasváriban

  Első alkalommal rendezik meg szombaton az I. Járási Gasztro Pikniket Tiszavasvári belvárosbán. Az eseményen a térség települései (Tiszadob, Tiszalök, Tiszadada, Szorgalmatos és Tiszavasvári) mutatkoznak be. A kora délelőtt induló pikniken kiemelt szerepet kap a települések gasztronómiája. A színpadon  települések művészeti csoportjai mutatkoznak be. A nap sztárfellépője a tiszavasvári kötődésű Szakos Andi és a tiszalöki BIKINI együttes lesz. A rendezvény a Találkozások Háza előtti téren és a Szentmihály tér környékén kerül megrendezésre amely miatt már kora reggeltől útlezárásokra számítsanak a helyiek.

Interaktív táblán és tableten az 1848-as forradalmi események

  Nagyszabású programmal emlékezik március 15-én az 1848-49 –es forradalmi események 166. évfordulójára Tiszavasvári önkormányzata és a forradalmár nevét viselő  Vasvári Pál Múzeum.A délelőtti program a szokásoknak megfelelően 10 órakor a Március 15. téren álló Vasvári Pál szobránál kezdődik, ahol az ünnepi beszédek és kulturális műsor mellett az emlékezés virágait helyezhetik el az emlékezők. Az ünnep program délután a  Múzeumkertben folytatódik Vasvári Pál mellszobrának megkoszorúzásával.

Ki a legszebb boszorkány?

  Boszorkány-szépségverseny, táncház és viseletbemutató szerepel a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum február 22-én megtartandó télűző farsangi mulatságán. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros egész napos rendezvényén a Nyíri mezőség ízeit és hagyományait eleveníthetik fel az érdeklődők.Már a délelőtt folyamán ízelítőt kaphatnak a farsang gasztronómiájából a Böjt előtti dőzsölés című program segítségével.

Rajzpályázat gyerekeknek

  A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rajzpályázatot hirdet, három kategóriában tájékozatatott Takács Judit tű. hadnagy a megyei katasztrófavédelem szóvivője. A három korosztály számára mghírdetetett rajzversenyben a szervezők azt kérik, hogy rajzolják le a jelentekzők, mit gondolnak a dunai árvízről, esetleg saját élményekről, tapasztalatokról, de elsősorban árvízekről, katasztrófákról.

Szabadegyetem: " A Korniss család Tiszabüdön "

  Újabb, különleges előadással várja az érdeklődőket a Vasvári Pál Múzeum  Baráti Köre Szabadegyetemi előadására. A Korniss család Tiszabüdön címmel Komiszár Dénes helytörténész tart előadást 2014. február 13-án  17 órakorcsütörtökön a Kálvin úti épület emeleti kiállítójában. A Tiszabüd község öthatodát birtokló büdi Dogály János és Konstantin 1792-ben nyertek címeres nemesi levelet I. Ferenc királytól. Ők építtették a XIX. század elején azt a földszintes kúriát, amely nőági öröklés útján az erdélyi származású Korniss család birtokába került.

Máglyán űzik el a telet Tiszavasváriban

  Boszorkány szépségverseny, táncház, viseletbemutató a Vasvári Pál Múzeumban farsangi mulatságán. Igazi arcát csak az emúlt napokban mutatta meg a későn érkezett tél, de farsang lévén a régi jó Nyíri mezőségi ízek és hagyományok felidézése keretében számos télbúcsúztató program és finomság  várja az érdeklődőket február 22-én szombaton a Vasvári Pál Múzeumba Tiszavasváriban. „Böjt előtti dőzsölés”- ként már déltől kóstolhatunk kocsonyát, töpörtyűt, farsangi fánkot, forralt bort, teát és kemencében sült pogácsát.

Hagyományőrző disznótor és fotókiállítás a múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum idei utolsó rendezvényére invitálja a múzeumbarátokat. December 21-én szombaton már kora hajnalban elkezdődik a program a múzeumkertben a hagyományőrző disznótorral, ahol a szervezők bemutatják, hogy nagyszüleink hogyan vágták le a felhizlalt sertést és a levágott állatból milyen finomságok készülhettek  az ünnepi asztalra és a hideg téli napokra. Hagymásvér, tepertő, toroskáposzta, hurka – kolbász és a sok más finom falat elkészítésében egész nap részt vesz a helyi Göbölyös Néptánccsoport.

Mikulás a Téren

  Az ünnepi díszkivilágítást a Mikulás hozza el Tiszavasváriba. December 6-án péntektől láthatjuk majd a karácsonyi díszbe öltözött belvárost. Az ilyekor szokásos rendezvény a művelődési ház előtti téren lesz pénteken kora este. A mikulás érkezése előtt fellépnek a Mandala Dalszínház a Lurkó Kuckó és a Fülemüle óvoda gyerekei. A szervezők közlése szerint forró tea és édesség is várja a kicsiket és nagyokat.

Cantemus hangverseny Tiszadadán

  Tiszadada Község Önkormányzatának meghívására, ismét a településre érkezik, és Adventi Hangversenyt ad, 2013. december 7-én szombaton 17.00. órától a Református Templomban, a Nyíregyházi Cantemus Kórus. A hangversenyt megelőzően a tiszadadai piactérre invitálják a helyieket és a térségben élőket ahol számos ünnepváró program közül választhatnak az érdeklődők. Fellépnek a helyi Nyitnikék Óvoda gyerekei és Holló László Általános Iskola énekkara.

Kabaré szombat a Deja Vu színtársulattal

 A Deja Vu színtársulat december 07-én és 10-én 19 órakor ismét színpadra lép, ezúttal a hazai környezetbe Tiszavasváriban a helyi művelődési központban.A másfél órás a műsorban és 6-8 kabaréjelenetet láthat a nagyérdemű.Juhász Bori a Deja Vu színtársulat művészeti vezetője szerint ezek a jelenetek olyanok,amelyet még nem láthatott a vasvári közönség, de a megyében, sőt Borsod és Hajú megyében is nagy sikerrel adott elő a színtársulat. Jegyek elővételben vagy az előadások napján a helyszínen válthatók.

Eszter éjszakája

  Eszter éjszakája címmel új szinpadi darabbal lép a nagyközönség elé a Telse Szociális Szolgáltató  Központ Szinjátszó köre és a Bless Sings. A különleges szinházi esemény december 14-én  17 órától láthatja a közönség a a Szabadság téri kulturális központban. A történet szerint Eszter (eredeti nevén Hadasza) az árva leány istenhívő unokatestvére Márdokeus gyámsága alatt él. Xerxész perzsa király parancsára a szépséges árvát is elhurcolják a királyi hárembe. Azonban Eszter méltósággal viseli sorsát a nem kis veszélyeket rejtő perzsa udvarban. Erényessége, éles elméje révén hamar kitűnik a többi háremhölgy közül.

Egy Korty Derű a Városi Könyvtárban

  Színes és érdekes programokkal várja az érdeklődőket a tiszavasvári Városi Könyvtár az év utolsó hónapjában is. December 2-án Baba-Mama Klubba várják az érdeklődő anyukákat, babákat, ahol Hajdú Ágota zenepedagógus Zenebölcsi foglalkozást tart a kicsiknek. December 11-én 17 órától V. KULCSÁR ILDIKÓ a népszerű író, újságíró, a Nők Lapja főmunkatársa lesz a Városi Könyvtár vendége, a közönségtalálkozó címe: EGY KORTY DERŰ. 

Szövés- fonás, mesemondás

  A hideg téli napok beköszöntével a is Fonóba várja az érdeklődőket a Nyíri Mezőség kincseit őrző Vasvári Pál Múzeum.  November 30-án szombaton a múzeum Kálvin úti épületében újra kinyit a Szentmihályi Fonó. A régi  hagyományokat felidézve megismerkedhetünk mindennel, ami a szövéssel, fonással kapcsolatos. A foglalkozásokon a - múzeumpedagógusok segítségével - bárki kipróbálhatja az ostorfonást, gyöngyszövést, hajpánt, karkötő, könyvjelző készítést.

Táncházba hívogat a Múzeum

  A hideg téli napok beköszöntével Fonóba és Táncházba várja az érdeklődőket a Nyíri Mezőség kincseit őrző Vasvári Pál Múzeum. November 29-én pénteken este határtalan vigassággal és Batyus bállal egybekötött táncházra hívogat a múzeum és a Göbölyös tánccsoport. A program ezúttal nem a múzeum épületében hanem a Találkozások Házában kerül megrendezésre 19 órai kezdettel. Zenél Kósa Péter és bandája.

Regionális Múzeumpedagógiai Szakmai Találkozó Tiszavasváriban

  Végéhez közeledik a magyar múzeumi életben elnyert egyik legnagyobb Európai Uniós pályázat, az 5 éven át tartó Múzeumok Mindenkinek Program, – Múzeumok oktatási és képzési szerepének erősítése – Központi módszertani fejlesztés (TÁMOP-3.2.8/A-08-2008-0002), melynek egyik utolsó nagyszabású eseménye a november 28-án Tiszavasváriban megrendezésre kerülő Regionális Múzeumpedagógiai Szakmai Találkozó lesz.

Újra Lekvármustra a Vasvári Pál Múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum és Baráti Köre 2013. november 23-án 13 órától harmadik alkalommal rendezi meg a Szentmihályi lekvárbörzét. A szervezők várják mindazon vállalkozó kedvű magán személyek jelentkezését (nem csak Tiszavasváriból), akik szívesen megmutatnák mások előtt lekvárkészítő tehetségüket. Kizárólag házi készítésű termékekkel lehet jelentkezni a versenyre, ahol a háromtagú zsűri íz kategóriánként dönti majd el, hogy kié is a legfinomabb.

A " Rizling fiú " a Vasvári Pál Múzeumban

  Márton napi borvacsorára várja a hazai borok szerelmeseit a Vasvári Pál Múzeum  Borakadémia rendezvénye november 15-én pénteken 19 órakor. A tárlatvezetéssel egybekötött boresten ezúttal a badacsonyi borvidék és a badacsonytomaji Laposa Birtok mutatkozik be. A Laposa név összekapcsolódott a Laposa család által készített borokkal. A család első borásza, dr. Laposa József tájépítész és borász 1992 óta foglalkozik a bortermeléssel, számos könyve jelent meg a borkészítéssel kapcsolatban, tagja a Magyar Borakadémiának, többször jelölték a Borászok Borásza díjra.

Márton nap a múzeumban

  A Vasvári Pál Múzeum igazán különleges programmal várja látogatóit a november 09-én, szombaton Márton nap alkalmából. Az előző évekhez hasonlóan a programok már kora délelőtt elkezdődnek és a hagyományoknak megfelelően a Márton napi népszokásokhoz kapcsolódnak. Újbor ünnep és libator lesz 10 órától a Múzeumkertben és a Szentmihály téren, ahol az érdeklődők kipróbálhatják libahajtó, kukoricamorzsoló, gágogó, libafogó tudásukat. A nyeremény sem mindennapi, hiszen a nyertesek hazavihetnek egy-egy élő hízott libát.

Egészségnap Tiszavasváriban

  2013.október 19-én 09:00 órától 15:00 óráig Tiszavasváriban a Találkozások Házában egészség nap lesz ingyenes szűrésekkel és bemutatókkala az önkormányzat szervezésében. Többek között lesz szemvizsgálat, hallásszűrés, testmasszázs. Az érdeklődők az elsősegély nyújtási ismereteket is elsajátíthatnak.

Ruszin Kulturális Nap a Vasvári Pál Múzeumban

 Tiszavasvári Város Ruszin Nemzetiségi Önkormányzata és a Vasvári Pál Múzeum idén harmadik alkalommal rendezi meg október 19-én szombaton, 14.00 órától „Ruszin Kulturális Napját ”. A helyszín ezúttal is a Vasvári Pál Múzeum és Múzeumkert. A rendezvényt Giricz Vera az ORÖ elnöke nyitja meg majd köszöntőt mond:Tircsi Richárd az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi Főosztályának osztályvezetője és Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott. Ezt követi a "Görögkatolikus egyházi emlékeink " című időszaki kiállítás megnyitása amit a Tiszabüdi tiszta szobában tárlatvezetéssel tekinthetnek meg az látogatók.

Ébresztő, Magyarország!

  Tiszavasváriban is bemutatja könyvét Molnár Róbert Kübekháza polgármestere.Október 06-án vasárnap az Istentisztelet keretében beszél azokról a társadalmi értékekről, amelyek hiánya arra késztette, hogy másfél évvel ezelőtt megírja Egy politikus, akit rabul ejtett Isten című könyvét. Ennek folytatása az Ébresztő, Magyarország. A polgármester szerint az általa átélt és megtapasztalt mélységekből, amelyeket ő megtapasztalt, ha valaki tanul, az a javára válhat.

Nyitott Templomok a Múzeumok Őszi Fesztiválján

  Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Őszi Fesztiválját, melynek továbbra is a legfőbb célkitűzése a múzeumok széleskörű népszerűsítése. Ebben az évben 94 település 170 intézménye várja az érdeklődőket. A Múzeumok Őszi Fesztiválján országszerte 1515 programmal várja az érdeklődőket szeptember 30. október 27. között.A kezdeményezéshez csatlakozott a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum is.Idén második alkalommal rendezi meg a Nyíri mezőség múzeuma - csatlakozva az országos Kulturális Örökség Naphoz, valamint a Szakrális Művészetek hetéhez - a "Nyitott Templomok Hete" programot.

Az Aradi vértanúkra emlékeznek Tiszavasváriban

  Országszerte október 06-án az aradi vértanúk emléknapján, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően az Aradon kivégzett 13 vértanúra, illetve az ugyanezen a napon Pesten kivégzett Batthyány Lajosra,Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk. A 164. évfordulója alkalmából Tiszavasváriban október 3-án a  Vasvári Pál Társaság szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait az Aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepségünkre.A rendezvény helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal díszterme Ideje: 2013. október 03. (csütörtök) 16 óra.

"ESZKIMÓPUSZI" Kepes Andrással a Városi Könyvtárban

  Október 7-12 között érdekes programokkal várja az érdeklődőket a Tiszavasvári Városi Könyvtár a " Szeretem a Könyvtáram!" - Könyvtárak az emberi kapcsolatokért - rendezvénysorozat keretében. Október 2-án 10 órától újra indul a Baba-mama klub 7. évadja. A téma:gyerekek veszélyes helyzetben, előadó a tiszalöki Mentőszolgálat munkatársai: Juhász Norbert és Kiss-Becsy Zoltán. Szintén a városi könyvtárban rajzkiállítás nyílik a "Kedvenc mesém - Kedvenc mesehősöm" rajzpályázatra érkezett munkákból október 7-én 17 órától.

Középkori Lovagok Szentmihály ünnepén Tiszavasváriban

  Szeptember 28-29-én Szent Mihály napja alkalmából kétnapos programsorozat várja a Tiszavasváriakat és a térségben élőket. Kézműves vásárral, középkori lovagokkal, gólyalábasokkal, csergető versennyel, lovasokkal, koncertekkel, táncosokkal és a helyi népi gasztronómia legkiválóbb ízeivel köszönti a Szent Mihály arkangyal ünnepét a város. A rendezvényen bárki közelebbről is megismerheti és kipróbálhatja nagyapáink korának mesterségeit, megkóstolhatja a régi Büdszentmihály „csipetnyi ízeit” .
 

I.Szentmihályi Pálinka Piknik- Mutasd meg kedvenc pálinkádat!

  Első alkalommal rendezi meg Tiszavasvári Város Önkormányzata és a Vasvári Pál Múzeum a helyi párlatok versenyét. Az első pálinka piknik nem vásár és nem is fesztivál. Nem lesznek ismert pálinka főzdék, és nem is nem lehet pálinkát vásárolni. A szervezők olyan 18. életévüket betöltött helyi vagy a térségben élők jelentkezését várják akik büszkén mutatják be házi vagy bérfőzésű pálinkájukat a szakértő zsűri előtt. A nevezett párlatoknál a jelentkező vállalja, hogy csak és kizárólag jó minőségű magyar: alma, szilva, barack, körte, cseresznye, meggy, vegyes gyümölcs és egyéb gyümölcsből készítette.

Zúzos-lé főzőversenyt rendeznek Szentmihály ünnepén

  Tiszavasvári Város Önkormányzata és a Vasvári Pál Múzeum első alkalommal rendezi meg Szent Mihály-napi hagyományok felidézésként a Zúzos-lé főző versengését. A tyúkhúsleveshez leginkább hasonlítható különleges leves,az egyedi fűzerezés mellett húst, zöldségeket, zúzát, májat, pirított eperlevelet, rizst is tartalmaz amelytől íze és állaga is igazán egyedi és különleges. Az ételt a helyi múzeum néprajzi gyűjtése alapján leginkább a paraszti lakodalmak és családi eseményekkor került az ünnepi asztalra. Büdszentmihály(ma:Tiszavasvári) egyedülálló népi ételét ma is gyakran tálalják a lagzikban.

"TÜNDÉR TOUR" Két keréken a középkori templomok útján

  A templomok éjszakája országos programsorozat részeként 2013. szeptember 13.-15 között indul útjára a Tündér Tour kerékpártúra a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztésiés Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében. A Tündér Tour célja a Középkori templomok útjának bejárása két keréken.

A Corvin Borházzal tér vissza a Borakadémia a Múzeumkertbe

  Szeptember 13-án 19 órakor ezúttal a nyíregyházi Corvin Borház mutatkozik be a Vasvári Pál Múzeum Borakadémiájának soron következő rendezvényén. A vacsorával egybekötött bormustrára a felújítás után ismét a múzeumkertben kerül sor az 50. évfordulóját ünneplő múzeum szervezésében. Magyarország leghíresebb szőlőtermő vidékeiről származó boraik minden ünnepi alkalomra kiváló ajándékot jelenthetnek. Céges rendezvényekre, év végi ajándékozásra, névnapokra, születésnapokra, esküvőkre vagy bármilyen alkalomra ajánlják különlegességeket. A borokat Zombori László mutatja be a 8 különböző borvidék borait.

"Dalaim 45 éve" Dinnyés József a Városi Könyvárban

  Több mint száz magyar költő és író művébe tekinthetnek bele az érdeklődők Dinnyés József daltulajdonos Dalaim 45 című műsorán keresztűl szeptember 11-én szerdán a Városi Könyvtárban. Dinnyés József énekes a magyar kultúra elkötelezett híve. A „Dalaim 45 éve” című összeállításának segítségével olyan válogatást ismerhetnek meg az érdeklődők amely – oktatási, könyvtári segédanyagként  is – betekintést nyújt több mint száz magyar költő és író művébe.

3D filmekkel újra indul a mozi a Tiszavasváriban!

  A Találkozások Háza falai közé újra beköltözik a kultúra egyik fontos része, a mozi. Több év kihagyás után az intézmény a mai kor elvárásainak megfelelő technikával igyekszik visszacsábítani a filmek iránt rajongók táborát. A multiplex mozik képminőségét felülmúló technika és a hozzá tartozó sztereó hangminőség garantált élményt nyújt majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Azon túl, hogy a csúcsminőség helyben is elérhetővé válik, fontos szempont a filmek frissessége és a jegyek megfizethetősége. Nem beszélve arról, hogy a nyíregyházi útiköltség is zsebben maradhat.

A Deja Vu is fellép a VIDOR Fesztiválon

  A Deja Vu színtársulat szeptember 2-án ismét színpadra lép, ezúttal a vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban. A 19 órakor kezdődő előadást mintegy 400 látogató tekintheti meg ingyenesen a VIDOR Fesztivál programsorozat keretében. „Idén Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság című darabjával készülünk” – mondta el a Megyei Sajtószolgálatnak Dr. Kokas Róbert, a Deja Vu társulat színésze, ügyvéd.

Hamarosan indul a Vidor Fesztivál Nyíregyházán

  Kilenc nagyszínházi produkció, brazil és angolai világzenei előadók, valamint a Sebestyén Mártával együtt fellépő francia Deep Forest várja a közönséget augusztus 30. és szeptember 7. között a Vidor Fesztiválon Nyíregyházán. A 12. Vidámság és Derű Országos Seregszemléje keretében huszonkilenc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen zajlanak színházi és utcaszínházi előadások, gyermekprogramok, zenei koncertek, kiállítások és filmvetítések - mondta Tasnádi Csaba fesztiváligazgató az eseményt beharangozó keddi nyíregyházi sajtótájékoztatón.

Újra zajos gépcsodák a Vasvári Pál Múzeumban

  Államalapításunk ünnepén augusztus 20-án immár harmadik alkalommal rendezik meg a térség agrártörténeti géptalálkozóját Tiszavasváriban. A mai napig használatos matuzsálemi gépeket (traktorok, aratógép, cséplőgép stb.) mutatkoznak be a rendezvényen. A program a reggeli regisztráció után gépfelvonulással indul  a belváros utcáin majd visszaérkeznek a rendezvény helyszínére a Vasvári Pál Múzeum előtti Szentmihály térre. Ezután a szakértő zsűri előtt mutatkoznak be a ma is használatos, zajos gépcsodák.

„Duma Péntek” a Vasvári Pál Múzeumban

  Hatalmas poénok, jókedv és felhőtlen szórakozás. Ezt ígéri a Vasvári Pál Múzeum azoknak,akik augusztus 16-án pénteken este 20 órától jegyet váltanak a Duma Péntek rendezvényre. Egy korábban elmaradt rendezvényt tartalmilag kiegészítve és kibővítve, zenés színházi estével és a stand-up comedyvel várja látogatóit az idén megújult fél évszázados múzeum. A jászkarajenői anti-celeb, akit barátai és rajongók csak Dombinak hívnak, az egykori kamionrakodó, ma már ismert humorista, szorgalmas mókamester, a kihívások embere, alkalmanként vőfély, vagy piac-avató.

Rekordközeli látogatót vonz a Scooter a Hegyaljára

 A Borsodi Hegyalja fesztvál zárónapján - az előzetes jegyértékesítések alapján- rekordközeli látogatószámot vonz a visszatérőnek számító német dance ikoncsapat, a Scooter. Az utolsó, szombati napon a Scooteré lesz a főszerep, akik bár visszatérő vendégnek számítanak hazánkban, mégis rekord közeli nézősereg várható Tokaji vendégeskedésük alkalmából.Vélhetően sokan lesznek a Punnany Massif buliján is, hiszen a pécsi alter/hip-hop duó népszerűsége az elmúlt egy évben meredeken ível felfelé.

Félmillió csavarral építették a ma nyíló Hegyalja fesztivált

 Június 25-én nyílik a 14. Hegyalja Fesztivál, amely évről-évre több mint 80 ezer látogatót vonz, és ezzel a rendezvény jelentős mértékben hozzájárul a régió turisztikai vonzerejéhez – hangzott el a június 24-én megtartott sajtótájékoztatón és terepbejáráson Tokajban. A fesztiválozókat számos újdonság várja, amelyek között az egyik, hogy különböző utalványokkal immár a helyszínen is vásárolhatnak bérletet vagy napijegyet a látogatók. A strandolás, kirándulás, éjszakai rajzfilmvetítés, bringázás, evezés mellett olyan magyar kedvencek és világsztárok lépnek fel, mint a Slayer, Ákos, a Scooter, az Asking Alexandria, a Down és még sokan mások.  

Megújult kiállítások, tűzugrás, humor a Múzeumok Éjszakáján

  2013. június 22-én ünnepli alapításának 50. évfordulóját a Tiszavasváriban működő Vasvári Pál Múzeum. Szent Iván éjjele előtt egy nappal csatakozva a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozathoz kora délutántól késő éjszakáig megújult kiállításokkal, népzenei koncertekkel, kulturális és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat.
 

Hivatalosan is megnyílik a Múzeum

  Több mint hat hónapon át tartó felújítás után június 16-án vasárnap délután ünnepélyes keretek között átadják a látogatók részére a Nyíri mezőség tájegység múzeumát. Az idei esztendő nem csak a fél évig tartó felújítás miatt, hanem fél évszázados évforduló miatt is különleges. Hivatalosan 2012 novemberében kezdődött a múzeum 220 éves műemlék épületének felújítása. Mint ismert a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) 1.2.2. számú kiírásában a múzeum sikeresen pályázott az épület felújítására.

Család ellen nincs orvosság

  Vajon mit tegyen az ember, ha élete legfontosabb konferencia előadása előtt néhány perccel betoppan rég nem látott szeretője és vele jön szerelmük tizennyolc éves izgága gyümölcse is? Vállalja a botrányt vagy meneküljön füllentésről füllentésre, egyre bonyolultabb és egyre mulatságosabb helyzetekbe sodorva magát? Ray Cooney szerint egyértelműen a második megoldás a helyes, és csak hálásak lehetünk neki.

Egyedülálló Pécsi borokat kóstolhatunk a Vasvári Pál Múzeumban

  Május 31-én 19 órakor a Pécsi Borvidék mutatkozik be a Vasvári Pál Múzeum Borakadémia soron következő rendezvényén. A vacsorával egybekötött bormustrára ez alkalommal a Gólyahír Ifjúsági Tábor teraszán kerül sor a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő tiszavasvári múzeum szervezésében. Pécstől alig harminc kilométerre található a borvidékhez tartozó Mecseknádasd. A kis sváb falu a Kelet Mecsek Tájvédelmi körzet ölelésében fekszik a domboldalon. A falu hegyekkel körülvett csücskében található vendégházban és pincében található az Indivinum Kft. vagyis a Hetényi Pincészet, mely a Pécsi Borvidék egyik legnagyobb borászata.

Pünkösdölő Csűrdöngölő

  A Vasvári Pál Múzeum és a Múzeum Baráti Köre Egyesület közös szervezésében" Pünkösdölő Csűrdöngölő " címmel családi napra várja a múzeumbarátokat május 10-én pénteken. A rendezvényen az ünnephez kapcsolódó népi gyermekjátékok, kézműves foglakozások várják az ide látogató gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket! ! Az ünnepre hangolódásként a kézműves foglalkozáson lesz májuskosár készítés és pünkösdi koszorúfonás.

Pásztortalálkozó a Kesznyéteni Tájvédelmi Központban

  Pásztorétel főző fesztiválra, és pásztortalálkozóra invitálja az érdeklődőket a Tiszatáj Közalapítvány a Kesznyéteni Tájvédelmi Központba április 27-én szombaton. Az egésznapos kikapcsolodás biztosító programban szerepel pásztorétel főző verseny,kézműves mesterek bemutatója, Pásztor "kerekasztal", szakmai tapasztalatcsere, barátkozás, kötetlen beszélgetéssel. Az érdeklődők megtekinthetik a  Tiszatáj Közalapítvány őshonos állat állományát valamint "pusztabusszal" kirándulás tehetnek a tájvédelmi körzet látogató útján.

Ingyenes Családi nap Kesznyétenben

  Immár harmadik éve a Föld Napja alkalmából rendezi meg a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány a „Tavaszi nagytakarítás és családi nap című rendezvényét. A fő cél a tél nyomainak az eltüntetése, a látogató központ és az agrár-környezetgazdálkodási mintagazdaság szezonra történő kicsinosítása, a „tavaszi nagytakarítás”. A vendégek számára változatos programot kínálunk, ennek keretében lehetőség van madárodúk készítésére, illetve a látogató központ épületén kialakult molnárfecske kolónia számára készen beszerzett műfészkek kihelyezésében történő segítségnyújtásra

Göbölyös Táncház a tavasz jegyében

 Április 06-án szombaton táncházba invitálja az érdeklődőket a Göbölyös Tánccsoport. A helyszín a Váci Mihály Gimnázium étterme. Kicsik és nagyok; kezdők és haladók............

 

Húsvét keddi játszóház

  Húsvét keddi a játszóházzal várja a Vasvári Pál Múzeummal a múzeumbarátokat a kereszténység legnagyobb ünnepén. Az oktatási intézmények tavaszi pihenője egybe esik húsvéttal és az ünnepet követően is tart ezért április 02-án kedden szünidei húsvéti játszóházra invitálja a „vakációzó” gyerekeket és szüleiket az idén 50 éves Vasvári Pál Múzeum. Délután 14 órától a Találkozások Háza aulájában tojásfestés, tojáspatkolás, tojásszínezés és kézműves foglakozás várja az érdeklődőket.Lesz nyuszi simogató, tojás kereső verseny ahol a főnyeremény egy élő nyuszi.

Berecz András énekes, mesemondó estje a Városi Könyvtárban

  A 2011-ben  Kossuth-díjjal is elismert Berecz András lesz a vendége a Tiszavasvári Városi Könyvtárnak 2013. március 25-én 17.00 órától.Berecz András úgy tartja, hogy a mesemondó hivatása új életet lehelni a régi mesékbe, hogy a ma embere is értse meg az öregek nyelvét, a maga boldogulására használja a régiek bölcsességét, becsülje a rá hagyott örökséget.A Kossuth-díjas művész 1957-ben született Budapesten. Édesapja Felvidékről való, édesanyja Nagykunságban született. Festőnek és jogásznak készült. Az első dalokat édesanyjától tanulta. Megalapította az Ökrös és Egyszólam együttest, és énekesként hamarosan igen népszerűvé vált. Az éneklés mellett néprajzi tanulmányokat is folytat.

Mesedélután forradalmi finomságokkal, bábszínházzal

  A Vasári Pál Múzeum tájékoztatja a tisztelt múzeumbarátokat, hogy rendkívüli időjárás miatt elmaradt, március 15-re tervezett programok más időpontokban kerülnek megrendezésre. Az elmaradt ünnepi programok első felvonása 2013. március 22-én (pénteken) 17 órától lesz. Az „ Édes Forradalom” című süti versenyt ezúttal a Bethlen utcai Civil Házban rendezik meg ahova a szervezők várják a finomságokat és készítőiket. A tét nem kicsi. A győztes sütemény vagy torta nyertese 10.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal lesz gazdagabb, amit a felajánló Görömbei Cukrászdában fogyaszthat le a boldog nyertes. A zsűri elnöke Rausch Roland cukrászmester lesz.

Hajós-bajai bormustra a Vasvári Pál Múzeumban

 Március 22-én 19 órakor a Hajós- Bajai borvidék és kiváló borásza mutatkozik be a Vasvári Pál Múzeum Borakadémiájának soron következő rendezvényén. A vacsorával egybekötött bormustrára ez alkalommal a helyi gimnázium éttermében kerül sor a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő tiszavasvári múzeum szervezésében. A Koch pincészet a Hajós-Bajai borvidéken található, mely a különböző boros fesztiválokon egyenlőre kevésbé van fókuszban. Pedig erről a borvidékünkről sem szabad megfeledkezni, hiszen egyre több termelő készít megbízható, jól fogyasztható borokat.

Petőfi és Vasvári édes forradalma

  Nagyszabású programmal emlékezik március 15-én az 1848-49 –es forradalmi események 165. évfordulójára a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő, a forradalmár nevét viselő Vasvári Pál Múzeum Tiszavasváriban. A délelőtt program a szokásoknak megfelelően 10 órakor a Március 15. téren álló Vasvári Pál szobránál kezdődik, ahol az ünnepi beszédek és kulturális műsor  mellett az emlékezés virágait helyezhetik el az emlékezők. A délután program 14 órakor a Múzeumkertben folytatódik Vasvári Pál mellszobrának megkoszorúzásával.

Pályázati fórum vállalkozóknak

  A Széchenyi Programiroda Nkft. és a Tiszatér LEADER Egyesület A GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI címmel ingyenes fórumára invitálja Tiszavasvári és a térség vállalkozóit 2013. február 14-én csütörtökön 15:00 óra a tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Dísztermébe.

Téltemető Farsangi mulatság a Vasvári Pál Múzeumban

  A Tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban gőzerővel folyik a  220 éves műemléképület felújítása. Mint ismert a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) 1.2.2. pályázatnak köszönhetően mind külsejében, mind belső tartalmában megújul az idén 50 éve működő múzeum. Látványraktárral, múzeumpedagógiai oktatóterekkel, interaktív kémia laborral és 21.századi high-tech kommunikációs eszközökkel gazdagodik a múzeum, amelynek köszönhetően újszerű módon ismerkedhetnek meg a látogatók a műtárgyakkal. Az épület várható átadására idén júniusban kerülhet sor. A kiállítások ez idő alatt nem látogathatók viszont a szervezők további pályázati forrásnak köszönhetően gondoskodtak róla, hogy a múzeumbarátok ne maradjanak programok nélkül a felújítás ideje alatt sem.

A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL - KIÁLLÍTÁS HADTÖRTÉNETI EMLÉKEKBŐL

  Tiszadada községben, 2013. január 29-én kedden 15.00. órai kezdettel "A magyar nép zivataros századaiból" címmel nyílik kiállítás a Tájházban / Nagy utca 5. /, melynek fő témája, az I. és a II. világháborúk leszerelési időszaka, valamint a hadifogság és a propaganda. A Papp János magángyűjtő anyagából nyíló kiállítás törzsét, nagy többségben hadifogoly munkák, leszerelési emléklapok és propaganda porcelánok képezik, valamint egy hadifogoly tábori és egy fotóműhely részlet is megelevenedik a kiállításban. A tárlat a háborút megjárt és fogságba esett katonák előtt tiszteleg.

Karácsonyi Kavalkáddal búcsúzik a múzeum

  A Vasvári Pál Múzeum idei utolsó rendezvényére invitálja a tisztelt múzeumbarátokat. December 22-én 14 órától fazekas, fafaragó foglalkozáson vehetnek részt kicsik és nagyok valamint karácsonyi díszeket és ajándékokat készíthetnek minden féle alapanyagból, amit természetesen haza is vihet bárki az otthoni fenyőfájára.16.00 órától BETLEHEMES műsorát adja elő a KÖR- KARÉLY Néptáncegyüttes .

Fogyatékkal élők színházi előadása

  Különleges színházi élmény részese lehet az, aki ma este jegyet vált a Találkozások Háza színházi előadására." József, az álomlátó" a címe annak a jótékonysági céllal szervezett Bibliai témájú zenés darabnak, melyet a Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesülete a szintén tiszavasvári Tini-tanoda  Művészeti Egyesülettel közösen ad elő. Az egyesület 1997 óta vesz részt a térség szociális problémáinak enyhítésében. Az intézmény feladat ellátási területe a Tiszavasvárira és a térség településeire fókuszál ahol szenvedélybetegek , fogyatékos személyek nappali ellátásában játszanak kiemelt szerepet.

„Kinyitott a bábszínház”!

  Az idei év utolsó időszaki kiállítását nyitja meg szombaton a Vasvári Pál Múzeum. A” Tanító Tárgyi Örökségünk” címet viselő TÁMOP 3.2.8 –as pályázatnak köszönhetően családi napra invitálja a kicsiket és nagyokat a múzeum. „Kinyitott a bábszínház!„ címmel új időszaki kiállítás nyílik, ahol a Langaméta Óvodai Szakmai munkaközösség által kiállított bábokat csodálhatják meg az érdeklődők. A kiállítás célja közelebb hozni és megismertetni a mai fiatalokat a bábozás élményével legyen az otthoni vagy színházi esemény.

Márton napi Libator a Múzeumkertben

  A Vasvári Pál Múzeum igazán különleges programmal várja látogatóit a Múzeumok Őszi Éjszakáján november 10-én, szombaton. A programok már kora délelőtt elkezdődnek és a hagyományoknak megfelelően a Márton napi népszokásokhoz kapcsolódnak. Újbor ünnep és libator lesz 10 órától a Múzeumkertben ahol az érdeklődők kipróbálhatják libahajtó,  kukoricamorzsoló, gágogó, libafogó tudásukat. A nyeremény sem mindennapi, hiszen a nyertesek hazavihetnek egy-egy élő hízott libát.

Almafesztivál Rakamazon

 Az alma és Rakamaz elválaszthatatlan egymástól, így nem véletlen, hogy a hét végén immár tizedik alkalommal rendezik meg a Jonagold Almafesztivált és Vásárt a településen.Október 13-án, szombaton a Rakamazi Jonagold Sörfesztivál keretében rockegyüttesek szórakoztatják a vendégeket 13.25 órától a művelődési központ előtti téren, az utolsó fellépő az Edda Művek lesz.
 

Finom borok, finom falatok a múzeumban

  Korábban elmaradt rendezvényét pótolja a borbarátok számára a Borakadémia rendezvényen a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban. A Balatonfőkajári Feind Pincészet borainak bemutatójára számíthat mind az, aki 2012.szeptember 28-án pénteken este ellátogat a  vacsorával egybekötött borestre.

Egészségnap Tiszavasváriban

  2012.szeptember 22-én 09:00 órától 15:00 óráig Tiszavasváriban a Találkozások Házában egészségnap lesz ingyenes szűrésekkel és bemutatókkal, amelyet Dr. Fülöp Erik polgármester úr ünnepi köszöntője nyit meg. Többek között lesz szemvizsgálat, hallásszűrés, testmasszázs, a Pál Fitness gépeit is kipróbálhatják az érdeklődők és elsősegély nyújtási ismereteket is elsajátíthatnak. Egész nap játszóház várja a gyerekeket. A nap vendége Dr. Kovács Mihályné, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Regionális Szervezetének elnöke lesz.

Újra itt a Szentmihályi Kézműves és Lovas hétvége

  Szeptember 29-30-án, harmadik alkalommal rendezi meg a Vasári Pál Múzeum a térség legnagyobb kézműves és lovas eseményét a Szentmihályi Kézműves és Lovas hétvégét Tiszavasváriban. A rendezvény a hagyományoknak megfelelően a kultúra és a gasztronómia jegyében telik majd. Szombaton a megszokott helyszíneken így a múzeumkertben a Szentmihály téren találkozhatnak az érdeklődők a kézműves mesterekkel, termény árusokkal és a városból és térségből érkező lovasokkal.

Orgonakoncert a Református Templomban

  A Vasvári Pál Múzeum által szervezett Szentmihály Hava rendezvénysorozat következő eseménye különleges komolyzenei élményt adhat mindazoknak akik szeptember 19-én pénteken, 19 órakor ellátogatnak a Tiszavasvári református templomban megrendezésre kerülő ingyenes komolyzenei programra, ahol Sárosi Dániel orgonaművész ad egy órás koncertet.

Ungerbauer borest a Múzeumkertben!

Újabb hazai borvidék mutatkozik be a Borakadémia rendezvényen a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeumban. A csongrádi Ungerbauer családi pincészet borainak bemutatójára számíthat mind az, aki 2012.augusztus 31 -én pénteken este ellátogat a múzeum kertjében a vacsorával egybekötött borestre.

  • Elektromos zárlat okozott tüzet

      Elektromos zárlat miatt gyulladt ki egy vízadagoló berendezés a közelmúltban Tiszavasváriban, az Élmunkás utca egyik lakóházában. A tüzet a tulajdonosnak sikerült eloltania. A helyi önkormányzati tűzoltók az izzó, parázsló részeket eltávolították, valamint a füsttel telítődött épületrészt átszellőztették. Személyi sérülés nem történt tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

  • NAV: Szerda helyett csütörtököt mondott

      Szerda helyett csütörtökön fogadják az ügyfeleket a NAV Tiszavasvári ügyfélszolgálatán. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága Tiszavasvári ügyfélszolgálati helyén 2017. május 17-től a korábbi szerdai nyitvatartás helyett ezentúl csütörtöki napokon várják az adózókat.

  • Lakóház udvaráról loptak - Nem is egy, hanem négy...

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást L. Gyula 42 éves,  M. Tibor 50 éves, V. Sándor 48 éves és M. János 43 éves tiszavasvári lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint a férfiak 2017. május 10-én betörtek egy tiszavasvári lakóház udvarán lévő műhelybe, ahonnan elektromos fűrészgépet, sövényvágót, kézi szerszámokat és házi pálinkát tulajdonítottak el.



Közélet »

Elektromos zárlat okozott tüzet

  Elektromos zárlat miatt gyulladt ki egy vízadagoló berendezés a közelmúltban Tiszavasváriban, az Élmunkás utca egyik lakóházában. A tüzet a tulajdonosnak sikerült eloltania. A helyi önkormányzati tűzoltók az izzó, parázsló részeket eltávolították, valamint a füsttel telítődött épületrészt átszellőztették. Személyi sérülés nem történt tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kultúra »

1956 emlékei - Köztünk élő Hősök

  A tiszalöki székelyű Tiszatáj Közalapítvány rendhagyó megemlékezést tartott a Kesznyéten Szamárháti Látogatóközpont nagytermében, többek között Wittner Mária és Dr. Legány András 56-os hősök részvételével. A megemlékezésen köszöntőt mondott Dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.


Gazdaság »

Adóügyeket is intézhetünk a kormányablakban

  A tervek szerint július elsejétől már a nyírbátori és tiszavasvári kormányablakokban is lehet majd adóügyeket intézni. A kialakított NAV-ügyfélszolgálatoknál számos teendő elvégezhető lesz, így a személyi jövedelemadóval kapcsolatos jó néhány feladatot el lehet majd intézni, miként várhatóan a kisebb vállalkozások is pontot tehetnek lényegesebb közteherviselési ügyeik végére.

Sport »

Nem hibázott a Fradi Vasváriban sem

  Az új edző, Molnár Ferenc irányításával pályára lépett hazaiak pillanatok alatt 3–0-ra elhúztak, de mielőtt bárkiben feltámadt volna a remény, hogy itt még akármi megtörténhet – rákapcsolt a Fradi. Olyannyira, hogy negyedóra múltán átvette a vezetést, majd előnyét fokozatosan tovább növelve a szünetig eldöntötte a találkozót.



Ezt már olvasta?

Elolvasom »