Új polgármestere van Tiszanagyfalunak

  Rudolf János Ferencné (független) nyerte a vasárnap tartott időközi polgármester-választást Tiszanagyfaluban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője az MTI-vel. Kovácsné Pallai Valéria elmondta, az 1157 érvényes voksból 592-t szerzett meg az új polgármester.

Időközi választás: Másodjára már nem volt szoros...

  Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári 8. számú egyéni választókerületében. A voksolást a független Balogh Sándor nyerte aki a szavazatok több mint 60%-át szerezte meg. Bundáné Badics Ildikó jegyző tájékoztatása szerint a voksoláson az 1270 szavazásra jogosult közül 712-en jelentek meg, érvényesen 699-en szavaztak.

Kampányfinis kampányhangulat nélkül

  Csend honol Tiszavasváriban pedig vasárnap választás lesz. Lakatos Zsuzsa: "Alszik a város" című versének sorai igazán ráillenek Tiszavasvárira, pedig vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak a város 8. számú egyéni választókerületében. A Keletpress tudósítója szerint a tiszavasvári cigánytelepen nyugalom van. A megkérdezett emberek közül sokan még nem tudják, hogy elmennek- e szavazni.

Háromból kettő - Már csak két Balogh Sándorra lehet szavazni

  Négy jelölt indul a január 25-én megtartandó időközi önkormányzati képviselő-választáson Tiszavasvári 8. számú választókerületében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros jegyzője szerdán az MTI-vel. Bundáné Badics Ildikó elmondta, a január végi voksolást a tavaly októberi önkormányzati választáson, két jelölt között kialakult szavazategyenlőség miatt kell újra megtartani a választókerületben. Január 25-én négy jelöltre szavazhat a körzet mintegy 1200 választópolgára - ismertette a jegyző.

Megvannak a januári időközi választás jelöltjei

  Mint közismert január 25-én tartják az időközi választást Tiszavasvári 08. számú egyéni választókerületében. A megismételt voksolásra azért van szükség ebben a körzetben, mivel a 2014. október 12. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása alkalmával a 08.sz számú egyéni választókerületében a választás eredménytelen volt, mivel a legtöbb szavazatot szerző jelöltek azonos számú szavazatot kaptak. 

Megvan az időközi választás új időpontja

  Január 25-én tartják az időközi választást Tiszavasvári 08. számú egyéni választókerületében – erősítette meg Bundáné Badics Ildikó a helyi HVB vezetője a hírt. A megismételt voksolásra azért van szükség ebben a körzetben, mivel a 2014. október 12. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása alkalmával a 08.sz számú egyéni választókerületében a választás eredménytelen volt, mivel a legtöbb szavazatot szerző jelöltek azonos számú szavazatot kaptak. 

Megalakult a Képviselő-testület Tiszavasváriban

  Az október 12-én megtartott önkormányzati választás után tizenöt nappal, október 27-én hétfőn délután megalakult Tiszavasvári város képviselő-testülete. A testületet 8 fő egyéni választókerületből és 3 fő kompenzációs listáról mandátumhoz jutó képviselő alkothatja. Mint ismert egy körzetben(8.sz) meg kell ismételni a választást, így az egy fennmaradó képviselői helyről csak jövő év elején az időszaki választást követően születhet döntés.

Átvették megbízólevelüket a testület tagjai

  A jogerőre emelkedést követően október 16-án, csütörtökön délután átvehették polgármesteri és képviselői megbízóleveleiket az új képviselő-testületek (beleértve a roma és a ruszin testületeket is) tagjai közül azok, akik egyéni jelöltekként nyerték meg a választást.A listáról bejutó képviselők (Császár József, dr. Rojkó László és Ráduly Zsolt) jövő héten kaphatják kézhez a díszes okmányt.

Fidesz fölény a Megyei Közgyűlésben

  A vasárnapi önkormányzati választás megyei eredményeiről tartottak értékelő sajtótájékoztatót kedden délelőtt a nyíregyházi Megyeházán. Seszták Oszkár, megyei közgyűlési elnök elmondta, büszkeségre ad okot, hogy a legnagyobb választói részvételt éppen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták, 52,6 %-al. Mint elmondta, ez nagyfokú legitimációt ad az újonnan megalakuló megyei közgyűlésnek, feladatai elvégzéséhez.

Ruszin és Roma nemzetiségi önkormányzata alakulhat Tiszavasváriban

  Az október 12-én megtartott nemzetiségi választások eredményei alapján a - Nemzeti Választási Iroda adatai szerint - Tiszavasváriban Ruszin és Roma települési nemzetiségi önkormányzat alakulhat a közeljövőben. Az október 12-i választás eredménye szerint a Ruszinoknál a névjegyzékben lévő választópolgárok száma 38 fő volt. Ebből vasárnap 33 fő adta le a voksát.

Jobbik: Erősödés a vidéki városokban

  Miközben Tiszavasváriban stabilan tartja városvezetői pozicióját 2010 óta Dr.Fülöp Erik Jobbikos városvezető, addig az október 12-i választásokon érdekes eredmények születtek a polgármester választásnál az ország több pontján. Eddig országosan 10 jobbikos polgármester volt,most 14 lesz. De amíg eddig Tiszavasvári volt a legnagyobb létszámú (13 ezres) jobbikos polgármester által vezetett település, most már Ózd az a maga 34 ezer lakosával, de Törökszentmiklós és Tapolca is nagy zsákmány.

Orbán Viktor: Akik nem ránk szavaztak, nos, hát ők is számíthatnak ránk.

  A teljes foglalkoztatottság megteremtésére tett erőfeszítéseket értékelik az emberek, ezért nyertek vasárnap is. Ezt mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. Családközpontú politikát ígért, és azt, hogy figyelni fognak azokra is, akik nem rá szavaztak. Azoknak is üzent, akik nem rájuk szavaztak: „Akik nem ránk szavaztak, nos, hát ők is számíthatnak ránk.”

NVI: A 8-as körzetben időközi választást kell tartani

  Négy város egy-egy egyéni választókerületében kell időközi egyéni választókerületi választást tartani a Nemzeti Választási Iroda hétfő reggeli adatai szerint: ezekben szavazategyenlőség miatt nem lehet kiosztani a mandátumot. Ezek közé tartozik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári 8. számú választókerülete is. A 8-as körzetben döntetlen lett az eredmény, 266-266 szavazatot kapott Dr. Rojkó László JOBBIK és Balogh Sándor FÜGGETLEN képviselőjelölt.

Fülöp Erik: Háromból három

  Annak ellenére, hogy október 12-én -  idén harmadjára is - narancs színűbe borult az ország, Tiszavasváriban a választók ismét úgy döntöttek további bizalmat szavaznak a várost 2010 óta irányító Dr. Fülöp Erik polgármesternek. Míg 2010-ben és 2012-ben jelentős különbséggel abszolválta a győzelmet a Jobbikos polgármester a mostani voksoláson 287 szavazat különbséggel (52-46 % arányban) szoros küzdelemben biztosította be pozícióját a polgármesteri székben.

Választások:Továbbra is magas a részvétel Tiszavasváriban

  A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 17.30 óráig a szavazásra jogosultak 39,82 százaléka (3.253.788 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A megyék közül a részvételi arány 17.30 órakor Nógrád megyében volt a legmagasabb, 48,03 százalék, ami 79.656 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt: 35,62 százalék, 156.920 szavazó.

Országos átlag feletti a részvétel Tiszavasváriban

  A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 30,11 százaléka járult az  urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint Tiszavasváriban a szavazásra jogosult 10.100 főből 15.00 óráig 3584 fő(35,49%) ment el szavazni.

Választások: Megérkeztek a 15 órai részeredmények

  A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 30,11 százaléka járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A fővárosban a szavazók 29,09 százaléka, 407 960 választópolgár adta le
szavazatát 15 óráig. A megyék közül a részvételi arány 15 órakor Nógrád megyében volt a legmagasabb, 36,52 százalék, ami 60 566 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt: 27,25 százalék, 120 040 szavazó.

Vasárnap választunk

  Az eddigieknél is jobban meg kell gondolnunk, kire voksolunk a holnapi önkormányzati választáson, most már ugyanis nem négy, hanem öt évre szavazunk bizalmat a polgármestereknek, képviselőknek.Vasárnap (október 12-én) reggel 6 órától este 19 óráig tartanak nyitva a szavazóhelyiségek, ahova magunkkal kell vinnünk valamely – érvényes – személyazonosító okmányunkat és a lakcímkártyánkat, de a korábban kiküldött értesítő nem szükséges.

A második hely megerősítése a Jobbik célja

  A Jobbik elnöke akkor lenne elégedett, ha a vasárnapi önkormányzati választáson pártja a polgármesterek és képviselők számában és befolyásában 2010-hez képest jelentősen előre tudna lépni. Vona Gábor csütörtökön, a Tiszavasváriban tartott kampányrendezvényén azt  mondta, a mostani választás tétje a városvezetők és az önkormányzati képviselők személyén túl az, hogy ki lesz majd a Fidesz kihívója 2018-ban.

Megyei listáról vezethet Fülöp Erik útja a közgyűlésbe

  A megyei közgyűlésekbe az önkormányzati képviselőket a választópolgárok megyei listákról választják meg október 12-én. Minden megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros, ahol külön választást tartanak. A megyei listákra külön szavazólapon lehet majd szavazni úgy, hogy a választópolgár a szavazólapon szereplő listák közül egyet választhat. A lista neve alatt fellesz sorolva az első öt jelölt neve is.

Vona: Nem jöttem üres kézzel

  A Jobbik Magyarországért Mozgalom az októberi önkormányzati választáson a második helyét szeretné stabilizálni a pártok versenyében – mondta Vona Gábor pártelnök szerdán Tiszavasváriban. Vona Gábor fontosnak tartja, hogy a Jobbik jelöltje, Fülöp Erik megőrizze polgármesteri tisztségét Tiszavasváriban.

Vona: a legerősebb ellenzéki párt a Jobbik

  A választás arról szól mely pártok szerezhetnek többséget a helyi képviselő testületekben és ki lesz a polgármester, de a másodlagos tétje, hogy 2018-ban ki lehet a Fidesz kihívója - mondta csütörtökön Nyíregyházán Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint a baloldal szétesésével erre jó esélyük van. Vona szerint nem szabad felülni senkinek a kormánypárti megfélemlítéseknek, miszerint, ha nem Fideszes jelölt nyer elapadna a források.

Ruszin és Roma nemzetiségi választás is lesz Október 12-én Tiszavasváriban

  A valasztas.hu szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 2715 települési nemzetiségi választást tűzött ki, azonban csak 2164 tartható meg. Több mint 551 települési választás a jelenlegi adatok szerint elmarad október 12-én, az önkormányzati választás napján. Ez sokkal több mint négy éve. Akkor 21 nemzetiségi választás maradt el. A választást ugyanis nem lehet megtartani, ha nem indul legalább annyi jelölt, ahány tagból állna a nemzetiségi önkormányzat, illetve akkor sem lehet megtartani, ha egyetlen választópolgár sem szerepel a nemzetiségi névjegyzékben.

Befejezte munkáját a képviselő-testület Tiszavasváriban

  Csütörtökön délután tartotta utolsó soros ülését a 2012 októberében megválasztott képviselő-testület. A csütörtöki ülésen teljes létszámban megjelent képviselők most sem unatkoztak, hiszen közel 20 napirendi pontot vitattak meg.Tárgyaltak többek között az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosításáról

Hervadozó szegfű Tiszavasváriban (is)

  A rendszerválás óta először fordul elő olyan Tiszavasváriban, hogy az MSZP nem indít polgármester jelöltet és képviselőjelölteket sem az önkormányzati választásokon! Sulyok József korábbi polgármester 2006-os visszavonulása óta a párt helyi szervezete folyamatosan veszetette el szavazóbázisát.

Önkormányzati választások 2014 - Itt a Tiszavasvári jelöltek neve

  Hétfő délután négy órakor lejárt a polgármester és önkormányzati jelöltek bejelentésére rendelkezésre álló határidő. A Választás.hu hétfő kora esti _nem végleges - adatai szerint a már nyilvántartásba vett Dr. Hosszú József(független) és Dr. Fülöp Erik Sándor Jobbikos polgármesterjelölt mellé  " várólistán " még befuthat Takács Zoltán Attila (független) jelölt.

Finisben az ajánlásgyűjtés

  Már csak egy napjuk maradt a pártoknak, egyesületeknek és a független indulóknak arra, hogy összegyűjtsék az októberi önkormányzati választáson való induláshoz szükséges érvényes ajánlásokat. Hétfő délután 16 órakor kell leadniuk a polgármester- és képviselőjelölteknek a helyi választási bizottságoknál az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó ajánlóíveket, eddig lehet bejelenteni az indulási szándékot is.

Etikai megállapodást kezdeményez Dr. Hosszú József

 Közös etikai megállapodás aláírását kezdeményezi Dr. Hosszú József a választáson induló pártok,szervezetek, jelöltek részére. A Fidesz-KDNP által támogatott polgármesterjelölt csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kezdeményezésről azután döntöttek miután Munkácsi Mihály kerekesszékben élő jelöltjüket a napokban egy internetes fórumon nem éppen kedves jelzőkkel: "Mit keresne egy nyomorék a város vezetésében" szavakkal illették.

Jobbik:Győztes csapaton ne változtass!

  Fülöp Eriket, a város jelenlegi polgármesterét indítja a Jobbik az őszi önkormányzati választáson Tiszavasváriban - hangzott el a jelöltbemutató sajtótájékoztatón a csütörtökön. A 32 éves, jogász végzettségű polgármester 2010 óta irányítja a települést, a 2012-ben
megtartott időközi önkormányzati választáson pedig a megerősítették tisztségében.

Máris összegyűjtötte ajánlásait Dr. Hosszú József

  Leadta a szükséges számú ajánlását a Fidesz-KDNP által is támogatott a polgármesteri székért induló Dr. Hosszú József. Ezt maga a jelölt közölte kedden közösségi oldalán. Mint írja, 36 óra alatt több mint 500 tiszavasvári gondolta úgy, hogy támogatja polgármester-jelölésemet.

Már érkeznek postaládáinkba a választási értesítők

  Hétfőn kezdték kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az október 12-i önkormányzati választásról szóló értesítőt. A névre szóló küldeményben az önkormányzati választás kitűzéséről és arról tájékoztatják a választópolgárokat, hogy szerepelnek a névjegyzékben. Legkésőbb jövő hétfőig mindenkihez meg kell ennek érkeznie, de ha valaki mégsem kapja meg, akkor az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához (helyi jegyző) fordulhat.

Fidesz-KDNP: Bemutatkoztak a képviselőjelöltek Tiszavasváriban

  Csütörtökön délután a Városháza előtt megtartott sajtótájékoztatón mutatta be képviselő jelöltjeit Dr. Hosszú József aki a Fidesz-KDNP támogatásával indul Tiszavasváriban a polgármesteri tisztségért az őszi önkormányzati választásokon. A nyolc választókörzetből hat helyen indít a Fidesz-KDNP saját jelöltet, egy körzetben(7.sz) független jelöltet támogatnak, míg egy körzetben(8.sz) nem indítanak jelöltet és nem is támogatnak senkit.

Augusztus 25-től ajánlhat jelölteket az önkormányzati választásokra

  Október 12-e az önkormányzati választások napja. Ennek révén mindenki a saját településének polgármesteréről, valamint önkormányzati képviselőiről dönthet majd. Újdonság, hogy a kopogtató cédulák helyett ajánlóívekkel támogathatja a képviselőjelölteket az október 12-ei önkormányzati választások előtt. A dokumentum már igényelhető ugyan, de az ajánlatok gyűjtése csak augusztus 25-én indulhat el. Ahogy Dr. Szemán Sándortól megtudtuk, egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat majd a körzetében.

Október 12-én lesz az önkormányzati választás

  Áder János köztársasági elnök október 12-ére tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is. A jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani. A választást a Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki, a szavazás előtt legalább 75 nappal, azaz legkésőbb július 29-éig.

Dr.Hosszú József ringbe száll a polgármester jelöltségért Tiszavasváriban

  Végleges dátum még nincs, de azt már biztosan lehet tudni, hogy ősszel önkormányzati választások is lesznek Magyarországon. A Fidesz-KDNP 1167 településen indít polgármester-jelöltet az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke múlt heti budapesti sajtótájékoztatóján, a párt országos választmányának ülését követően.

Kulturális államtitkárként emlegetik Vinnai Győzőt

  A Hvg.hu úgy tudja, hogy  Fidesz szóvivőjét, Hoppál Pétert tartották a legesélyesebbnek Hoffmann Rózsa lehetséges utódjaként, de a portál ma több forrásból úgy értesült, hogy nem ő, hanem a volt megyei kormánymegbízott, Vinnai Győző lehet a következő oktatási államtitkár. A Hvg.hu értesülésése szerint Vinnai Győzőt, a Nyíregyházi Főiskola Történelem Tanszékének a docensét, a Fidesz országgyűlési képviselőjét nevezheti a kormány az Emmi oktatási államtitkárának, Hoffmann Rózsa utódjának.

EP-választás - Győzött, nagyon győzött a Fidesz -KDNP Tiszavasváriban is

  A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után az Európai Parlamentbe a Fidesz-KDNP küldheti a legtöbb képviselőt. A Jobbik második helyen végzett míg az MSZP totális vereséget szenvedett. Az országos eredményekhez hasonlóan Tiszavasváriban is a kormányzó pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot.

Vasárnap ismét voksolunk

  Pár hete választottuk meg a következő ciklusra az országgyűlési képviselőinket, vasárnap pedig már ismét az urnák elé járulhatunk: május 25-ig ugyanis az Európai Unió valamennyi tagországában arról születik meg a döntés, hogy kik képviselik majd hazájukat Brüsszelben az Európai Parlamentben.Dr. Papp Csaba megyei jegyzőt, a területi választási iroda vezetőjét arról kérdezte amegyei napilap, hogy miben hasonlít és miben különbözik az április 6-i és a május 25-i szavazás.

Várhatóan szombaton közlik az országgyűlési választás végeredményét.

  Az összes egyéni választókerületből megérkeztek a vasárnapi országgyűlési voksoláson átjelentkezéssel szavazók borítékjai a Nemzeti Választási Irodához Akik más szavazókörben voksoltak, azok is az eredeti lakóhelyük szerinti képviselőjelöltek közül választhattak. A szavazatukat tartalmazó zöld színű borítékokat az urnazárás után különválogatták, és eljuttatták a Nemzeti Választási Irodába, ahol szétválogatják, és az oda tartozó külképviseleti voksokkal együtt elküldik a megfelelő egyéni választókerület kijelölt szavazókörébe.

20 év után esett ki a Parlamentből Juhász Ferenc

  A választások eredménye több régi, rutinos MSZP-s számára egy korszak végét jelenti. Olyan ismert szocialisták estek ki a parlamentből, mint Puch László, Szekeres Imre, Nyakó István vagy Baja Ferenc és Juhász Ferenc . Mesterházy Attila egyik stratégiai célja volt az elmúlt ciklusban, hogy háttérbe küldje a párt régi, több évtizede politizáló képviselőit. Lendvai Ildikó maga jelentette be a visszavonulását, de volt olyan ismert MSZP-s, aki indult volna, de végül nem jutott neki képviselőjelöltség sem (például Kovács László és Lamperth Mónika).

Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Jobbik

  Konstruktív ellenzéki szerepre készül a Jobbik, amely minden, az ország érdekét támogató javaslatot támogatni fog - ígérte Vona Gábor pártelnök a Kossuth Rádióban hétfőn reggel. Vona Gábor azt mondta, többet várt, hiszen nem sikerült megakadályozni a Fidesz kétharmados többségét és országos szinten legyőzni a baloldali összefogást. Viszont 20 százalék feletti eredményükkel Európa legerősebb euroszkeptikus nemzeti pártjává váltak. Meg tudták szólítani mindazokat, akik csalódtak a Fideszben, a szocialistákban és általában a politikában - mondta Vona.

Vinnai: Szorgalmatost azért sajnálom

  Este tizenegy óra körül a Centrál Hotel centrumában méltatta a választási győzelemben részt vevő polgármestereket, aktivistákat dr. Vinnai Győző, a 2. számú választókerület egyéni győztese. Győztünk Tiszanagyfaluban, Tiszadadán, Rakamazon, Tiszalökön, Kótajban, Tiszavasváriban, Kálmánházán – emelt ki egy-egy szavazókört dr. Vinnai Győző azok közül, amelyben a legtöbb szavazatot gyűjtötte be, majd „sportszerűen” hozzátette: Szorgalmatost azért sajnálja.

Csalódott ellenzék (pártvéleméynek a tegnapi eredményről)

  Vona Gábor köszönetet mondott a Jobbik szavazóinak, aktivistáinak és szeretteinek is, akik erőt adtak a munkához. Elmondta: a Jobbik sokkal jobb eredményt ért el, mint amit a kutatók jósoltak, számtalan választókerületben legyőzték a baloldalt, azt azonban el kell ismerni, hogy céljukat nem tudták elérni.Vona Gábor hangsúlyozta: nem adják fel, nem hagyják cserben azokat, akik bíztak bennük.

Tiszalökön nem termett babér a Jobbiknak

  Nem született meglepetés  a járás második legnépesebb  településen Tiszalökön .Hasonlóan a választókörzetben (SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG 02.számú egyéni választókerület) született magabiztos győzelemhez a város hat körzetéből  öt körzetben  Vinnai Győző jelentős fölénnyel nyerte meg választást a  közel hatezer lakosú Tisza parti városban. Érdekesség, hogy az egész választókerületben csak itt tudott  felmutatni a baloldal egy szavazóköri győzelmet.

Szoros Jobbik siker Szorgalmatoson

  Meglepő eredmény született a korábban Tiszavasvárihoz tartozó településen Szorgalmatoson.Bár a választókörzetben (SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG 02.számú egyéni választókerület) Vinnai Győző jelentős fölénnyel nyerte meg a voksolást az alig ezer lakosú Szorgalmatos egyetlen szavazókörében azonban nagy küzdelemben Dr. Gyüre Csaba a Jobbik jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. A két jelölt között mindössze 20 szavazat döntött.

Körzeteket vett el a Jobbiktól a Fidesz-KDNP Tiszavasváriban

  Érdekesen alakult a Tiszavasváriban  a parlamenti képviselő jelöltek választásának küzdelme vasárnap. A szavatok 95 %-os feldolgozottságánál kijelenthető, hogy a választókörzetben Vinnai Győző jelentős fölénnyel nyeri a választást. Azonban, ha a teleplésen külön -külön is megnézzük a szavazóköröket akkor már igen érdekes számokat láthatunk.Tiszavasváriban a következő módon oszlott meg a körzetekben a képviselőjelöltek sikere vagy kudarca. 

Sokan szavaztak Tiszavasváriban is

  Nagy volt a részvételi arány Tiszavasvári 7. szavazókörében is. Kulcsár Simon bizottsági elnök arról tájékoztatta lapunkat, hogy az előző választástól eltérően az idén nem hullámokban, hanem folyamatosan járultak a szavazóurnákhoz az idősek és fiatalok. Itt is előfordult, hogy lejárt személyi igazolvány miatt nem voksolhatott egy-egy lakos.

15 óráig a szavazásra jogosultak 45,02 százaléka voksolt

  A választásra jogosultak 45,02 százaléka, 3.610.437 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.A fővárosban a szavazók 50,22 százaléka, 686.325 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig. A megyék között a részvételi arány 15 órakor Heves megyében volt a legmagasabb, 47,39 százalék, ami 117.856 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Bács-Kiskun megyében volt, 41,23 százalék, ebben a megyében 176.158-an voksoltak.Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 39,28 százalék, a 2002-es választáson 51,78 százalék szavazott 15 óráig.

A részvételi arány 34,33 százalék volt 13 órakor

  A választásra jogosultak 34,33 százaléka, 2.753.211 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 13 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Négy évvel ezelőtt 35,88 százalék voksolt 13 óráig. A fővárosban a választásra jogosultak 39,01 százaléka adta le szavazatát. A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 36,77 százalék, ami 359.644 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 30,11 százalék, abban a megyében 134.636-an voksoltak.

Több körzetben is változik a szavazókör helye Tiszavasváriban

  A 2012-es időközi választásokhoz képest több esetben is megváltozott a szavazókörök helye Tiszavasváriban. A helyi választási iroda már hetekkel korábban levélben kiküldte a választási értesítőket amelyben szerepel, hogy ki hol voksolhat vasárnap. Változás történ a korábbiakhoz képest a 2. szavazókörben. Ebben  a körzetben korábban a Vasvári Pál úti óvoda épületében lehetett szavazni. Ebben a körzeben vasárnap ugyan ezen az utcán, de az Általános Iskola épületében lehet leadni a voksokat. Változott a 3. szavazókör helye is.

MAGYARORSZÁG VÁLASZT

  Vasárnap lesz az országgyűlési képviselő-választás, a több mint 10 ezer magyarországi szavazókörbe mintegy 8 millió választópolgárt várnak, míg a külképviseleteken további 28 ezren adhatják le szavazataikat 18 pártra és 1550 egyéni képviselőjelöltre. A magyarországi szavazókörök reggel 6 órakor nyitnak és este 7 óráig várják a választópolgárokat. A nem hivatalos - 95 százalék körüli feldolgozottságú - eredményekről várhatóan a hajnali órákban adnak tájékoztatást a választási szervek. Áder János köztársasági elnök január 18-án írta ki az országgyűlési választást április 6-ára, a parlamenti választás - 1990 óta - most első alkalommal lesz egyfordulós.

Tiszavasvári fejlődése a tét!

  Áprilisi 6-án tarják Magyarországon a 2014-es országgyűlési választásokat. A kampány finisében interjút adott portálunknak Vinnai Győző, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, Szabolcs-Szatmár Bereg megye kormánymegbízottja.

Vona: a kampányt már megnyerte a Jobbik

  A Jobbik elnöke szerint pártjuk a választási kampányt megnyerte, és már csak az van hátra, hogy az április 6-i voksoláson is diadalmaskodjon.Vona Gábor ezt kedden a Nyírbátorban megtartott lakossági fórum előtt elmondta, a közvélemény-kutatásokból kiolvasható tendenciák optimizmusra adnak okot, mivel a felmérések szerint a Jobbik behozta a baloldali összefogást, a hátralévő napokban pedig esélye van arra is, hogy a Fideszt elcsípje. Vona az elszámoltatással kapcsolatban a politikusbűnözés felszámolását, illetve a devizahitelek mint hibás termék kivezetését és a devizahitel-válság megoldását említette, amelyet elsősorban a bankokra hárítana a párt.

Eltűnt Tiszavasvári közel 700 millió forintos adóssága

  Lezárult a magyarországi települések kétharmad részét, összesen 1956 önkormányzatot érintő adósságkonszolidáció. Teljes mértékben (100%-ban) konszolidálta Tiszavasvári Város önkormányzatának az elmúlt időszakban felhalmozott  adósságát a kormány. Az erről szóló bizonyságlevelet a múlt csütörtöki képviselő- testületi ülésen adta át Dr. Vinnai Győző  megyei kormánymegbízott  Dr. Fülöp Eriknek a város polgármesterének.

Gyurcsány Ferenc Tiszavasváriban kampányolt

  Március 24.-én hétfőn este Tiszavasváriban Juhász Ferenc a SZ.SZ.B. megyei 2. választókerület országgyűlési képviselő jelöltje tartott lakósági fórumot. A fórium vendége volt Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök a Demokratikus Koalició elnöke. A fórumra érkező politikust  a szakadó esőben is néhány tucat ellentüntető várta. Napközben Nyíregyházán kampányolt az ellenzéki össtefogás, ahol már nem volt olyan békés a hangulat. A Fidesz szerint ugyanis  megrugdosták egy aktivistájukat egy DK-rendezvényen.

Vona: Néppárttá válik a Jobbik

  A párt elnöke szerint a legkülönbözőbb társadalmi csoportokban növekszik a Jobbik támogatottsága.Vona Gábor a csütörtökön Nyíregyházán rendezettlakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az ellenzéki párt a fiatalok és a férfiak körében eddig is népszerű volt, a szimpatizánsok között az utóbbi időben egyre több középosztálybeli és idős jelent meg.A férfiak mellé "felzárkóztak" a nők is, ezzel még inkább kiegyenlítődtek a párt támogatottságában 2010-ben tapasztalt társadalmi egyenlőtlenségek - fogalmazott Vona Gábor. Hozzátette: a Jobbik kormányzásra törekvő párt, amelynek nagyon fontos, hogy néppárti jellege legyen.

Tiszalökön kampányolt Szeged polgármestere

  Dr.Botka László Szeged polgármestere  az MSZP Országos Választmányának Elnöke  kampányolt Tiszalökön. A párt aktivistáival és Juhász Ferenc képviselő jelölttel napközben a Tiszalök belvárosában kihelyezett kampánystandnál beszélgettek a helyiekkel majd közös lakossági fórumot tartottak a helyi Kultúrházban, ahol elsőként Körei László, a MSZP tiszalöki szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket! 

Bízik a sikerben az SMS

  Seres Mária és Szövetségesei egyre inkább bíznak az országgyűlési választáson való sikeres szereplésben. Deklaráltan annak meglepetés szereplői, és esélyesnek tartják magukat a parlamenti bekerülésre – hangzott el a szervezet nyíregyházi tájékoztatóján. Seres Mária elmondta, hogy azSMS 106 jelöltjéből93-an adtak le 500 db fölötti ajánlást.Közülük eddig 66 fő már biztosan képviselő jelölt.

Juhász Ferenc: megbukott az elszámoltatás

  Jogi és etikai értelemben is megbukott a Fidesz kormány elszámoltatása – mondta pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc, miután múlt héten, bűncselekmény hiányában első fokon felmentette őt a bíróság az ellene folyó perben. A szocialista politikus szerint ez egy kirakatper volt, az ügyészség ugyanis nem tudott jogi érvet mondani bűnössége mellett. Mint mondta, az elszámoltatásnak egyetlen célja, hogy a politikai riválisokkal leszámoljon a kormánypárt.

Harmincegy országos pártlistát jelentettek be

  Harmincegy országos pártlistát jelentettek be a keddi határidőig a Nemzeti Választási Irodánál, emellett mind a tizenhárom nemzetiség állított listát az országgyűlési választásra, azaz minden korábbinál több, összesen 44 országos lista lehet a választáson. Ez azt jelenti, hogy a pártlistás szavazólapon várhatóan 31 párt, illetve pártszövetség neve szerepel majd. Elképzelhető azonban, hogy a pártlisták száma kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlásellenőrzések során kiderül, hogy valamelyik szervezetnek nincs meg a listaállításhoz szükséges 27 egyéni jelöltje a fővárosban és kilenc megyében.

Felmentette a bíróság Juhász Ferencet

  Bűncselekmény hiányában első fokon felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót a bíróság. A vád lényege az volt, hogy Fapál László 1985-től 2006. március 31-éig katona volt, 2004 decemberétől pedig – szolgálati viszonyának fenntartása mellett, rendelkezési állományban – a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkáraként dolgozott, és 2006 áprilisában ment nyugdíjba. A vád szerint Juhász Ferenc – a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztereként – 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást.

Hétfőn délután lejár a jelöltállítási határidő

  Hétfő délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra. A választáson csak azok indulhatnak jelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük 500 érvényes ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették. A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el.

A Szociáldemokraták is bemutatták jelöltjeiket

  Bemutatta Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei jelöltjeit a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja. A Szociáldemokraták az ország mind a 106 körzetben állítana jelöltet a 2014-es országgyűlési választáson. A megyében Nyíregyháza 1-es körzetben Dr. Terebesiné Kovács Éva, 2-es Koji Attiláné, 3-as Kiss László, 4-es Sipos László, 5-ös Guthy Máté a 6-os körzetben pedig Németh György indul a megszerezhető mandátumért az április 6-ai országgyűlési választáson.

Bemutatkoztak az LMP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltjei

  Országosan mind a 106 egyéni választókerületben, így Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamennyi körzetében állít országgyűlési képviselőjelöltet a Lehet Más a Politika. A zöldpárt megyei jelöltjei szerdán mutatkoztak be Nyíregyházán. Az LMP színeiben Nyíregyháza 1-es számú választókerületében Szabolcsi Beáta, a kettesben Tóth Miklós, Kisvárdán a hármasban Balogh Emese, Vásárosnaményban a 4-esben Bartha Olivér, Mátészalka 5-ösében Tempfli József és Nyírbátor, a megye hatos számú választókerületében Máté György Ákos indul a mandátumért.

Elindult országgyűlési választással kapcsolatos aláírásgyűjtés.

  Hétfőtől kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, mellyel elkezdődik az áprilisi 6-ai országgyűlési választás aláírásgyűjtése. Az egyéni választókerületben indulni szándékozó jelölteknek március 3-áig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges ötszáz érvényes ajánlást. A választópolgároknak nagyon kell figyelniük az ajánlóívek aláírásakor, egyrészt arra, hogy a választókerületek átalakítása miatt nem mindenki a korábban megszokott választókerületben jogosult választásra.

A hét közepéig mindenki megkapja választási értesítőjét

  A hét első felében minden magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár megkapja választási értesítőjét. Az a választópolgár, aki nem kap választási értesítőt, vagy elveszíti azt, az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához (helyi jegyző) fordulhat. Az értesítő a választópolgár személyes adatai közül csak az érintett nevét, születési nevét, születési idejét és a lakcímét tartalmazza, emellett a szavazás helyét, idejét és azt is, hogy a választópolgár melyik választókerületben, településen gyakorolhatja választójogát.

Bajnai: Munkaerő-piaci válság van Szabolcsban

  Ma Magyarországon és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében munkaerő-piaci válság van - mondta Bajna Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján. A baloldali összefogás közös listáján második helyen szereplő politikus hozzátette: ezért helyreállítják a bizalmat, jogbiztonságot teremtenek és vonzóvá teszik az országot.Az április 6-ai országgyűlési választás két szocialista, helyi jelöltjével (Jeszenszky András és Juhász Ferenc) ült le egy asztalhoz az MSZP nyíregyházi irodájában Bajnai Gordon, amikor tájékoztatta a sajtó képviselőit a baloldali összefogás konkrét programjairól.

A külföldön munkát vállaló magyarok nem kalandorok

  A tömeges elvándorlás problémájára és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elnéptelenedésére hívta fel a figyelmet Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke Nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Általános jelenség a térségben, de már országosan is, hogy fiatal és kevésbé fiatal magyarok tömegesen kényszerülnek otthonuktól igen távol munkát vállalni – hangsúlyozta a politikus.  Országos szinten mintegy félmillió a külföldön munkát vállalók száma, egyik legnagyobb probléma, hogy zömében a jó fizikumú és képzett réteg hagyja el hazáját.

Hoppál: fel kell idézni a 2010 előtt elkövetett

  Hoppál Péter szerint fel kell idézni azokat a "szégyenletes cselekedeteket", amelyeket 2010 előtt követtek el a magyar emberek ellen, illetve ki kell állni az azóta elért eredményekért.A Fidesz szóvivője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön tartott teltházas fórumon közölte: ezt azért kell megtenni, hogy a családban, a baráti körben vagy a buszon a munkába menet el lehessen másoknak is mondani, hogy mi az alapvető különbség a két típusú kormányzás között.

MSZP: Nem Klik- esednének

  A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ drága, felesleges és rosszul vezetett intézmény, nincs rá szükség – közölték a baloldali összefogásban részt vevő pártok oktatáspolitikusai hétfőn, hozzátéve: ha kormányra jutnak, megszüntetik.  Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és Hiller István, az Együtt-PM-hez tartozó Szelényi Zsuzsanna és Niedermüller Péter (Demokratikus Koalíció) azt írta: Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkárnak és a Fidesznek immáron papírja van arról, hogy az általuk létrehozott Klik “a legfeleslegesebb intézmény a rendszerváltás óta”.

  • Újabb kontroll Tiszavasváriban

      A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

  • Református (M)érték Hajdúnánáson

      Nem csak a reformáció 500. évfordulója alkalmából marad emlékezetes ez az év a nánási emberek számára. Elhelyezték a református óvoda és a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnáziumának alapkövét, valamint átadtak egy Kálvin-szobrot, és a gimnázium dísztermének festett fakazettás mennyezetét is Hajdúnánáson pénteken.

  • Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

      Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.



Közélet »

Újabb kontroll Tiszavasváriban

  A Tiszavasvári Rendőrkapitányság munkatársai a közúti közlekedési balesetek megelőzése és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése érdekében végeztek „Finn módszeres” ittasság-ellenőrzést 2017. november 12-én Tiszavasváriban – tudatta a megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon.

Kultúra »

Egyszer fent, egyszer lent. Rajtunk múlik, hogy változtatunk-e életünkön!

  Életünkben vannak időszakok, amikor úgy érezzük, hogy minden sínen van beleértve magánéletünket, és szakmai életünket is. Párkapcsolatunk harmonikusnak tekinthető, a munkahelyen sincsenek problémák, és még szabadidőnk is van. Szabadidőnkben rengeteg mindent tudunk csinálni.


Gazdaság »

Bombát találtak a tiszavasvári úti laktanya mellett

  Vélhetően egy második világháborús bombát találtak a péntek délelőtt Nyíregyházán, Tiszavasvári úton, a volt Vorosilov laktanya kerítése mellett. A negyvenöt centiméter hosszú robbanószerkezetet erősáramú kábel fektetése közben munkagép fordította ki a földből. A dolgozók azonnal hívták a rendőrséget, akik értesítették a tűzszerészeket.

Sport »

Benyusz letarolta a Berettyót

  Teljes fordulót rendeztek a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban, bár nem minden megyei csapat lépett pályára. Tiszavasvári csapata a Berettyóújfalu csapatát fogadta hazai környezetben. A Hadas legények szoros első félidőt követően a 41. percben már tizenegy góllal vezettek és magabiztos győzelmet arattak.



Ezt már olvasta?

Elolvasom »